"Közös a cél, közösen tudjuk megvalósítani"

- A Vajdaságból érkeztél, de már 13 éve Magyarországon játszol. Milyen régi emlékeid vannak a DVTK-ról?
- Amikor korábban meghallottam a DVTK nevét, elsőre mindig a szurkolók jutottak eszembe. Most már elárulhatom, engem akkor is motivált az itteni hangulat, amikor ellenfélként léptem pályára a nagyszerű közönség előtt. Az egymás elleni mérkőzésekről is sok emléket őrzök, többször is betaláltam a DVTK ellen, de olyan is előfordult, amikor piros lap miatt idő előtt fejeztem be a mérkőzést. Minden egyes pillanatot fel tudok idézni, megvan az a beszélgetés is, amikor Iványi úr elismerte, talán egy kicsit elhamarkodottan mutatta fel a második sárga lapot, de ez benne van a mérkőzésben.

- A DVTK szurkolói pedig azért emlegetik a játékvezetőket, mert a legutóbbi zalaegerszegi találkozásunkkor a ZTE játékosaként a kezed használva áthúztad magad Szűcs Kornélon, aki lépéshátrányba kerülve így kénytelen volt elvállalni egy kockázatos becsúszó szerelést a 16-oson belül.
- Minden egyes alkalommal úgy megyek a labdára, hogy azt én fogom megszerezni. Az összes szabályos eszközt bevetem, néha kicsit többet is, de ilyen a labdarúgás, akinek ez nem tetszik, az menjen sakkozni. Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, a saját szurkolótábor mindig díjazza ezt a hozzáállást, az ellenfél drukkerei kevésbé, de nekem úgy kell játszani, hogy a mieink legyenek boldogok a meccs végén.

Könyves Norbert Fotó: Szabó Krisztián

- Ilyen előzmények után miért választottad DVTK-t?
- Ahogy említettem, vonzott a diósgyőri hangulat. Egyébként pár évvel ezelőtt már puhatolózott a DVTK nálam, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrben játszani. Akkor nem jött össze, de ami késik, nem múlik.
Amikor Debrecenben játszottam, rengeteg barátot szereztem, akikkel azóta sem szakadt meg a kapcsolat, ráadásul egy élhető város, a pályafutásom végén ott szeretnénk a családdal letelepedni. Zalaegerszeghez képest Miskolc szinte karnyújtásnyira fekszik Debrecentől, és 32 évesen egyre inkább előtérbe kerül a családom. Nem jó azt hallani, amikor a fiam azt kérdezi: apa, hányszor fogunk még pakolni? Ez is szerepet játszott a döntésemben.

- A fiadat említetted, kit takar még a család?
- A feleségem is Adáról származik, négy hónapja alkottunk egy párt, amikor kiigazoltam Magyarországra. Velem jött, és azóta született két gyermekünk is. Emánuel már nyolcéves, Szavanna pedig három.

- Hogy érzed magad másfél hónap után
- Szacsával Debrecenben, Danival a Vasasban játszottam együtt (Szatmári Csaba és Póser Dániel - a szerk.), de a többiekkel is számtalanszor találkoztam ellenfélként, nem okozott gondot a beilleszkedés. A felkészülés során elsősorban az erőszerzésre helyeztük a hangsúlyt - én már Zalaegerszegen is készültem előtte két hetet -, rengeteget edzettünk, és sorra játszottuk a felkészülési meccseket. Csak egy mérkőzést játszottam végig, ezért kicsit tartottam a rajttól, de mindegyik bajnokit végig bírtam, jól kalkulált a mester.

- Két tétmérkőzésen két góllal indítottad diósgyőri pályafutásod, ráadásul mindkettőt 0-0-s állásnál szerezted, majd a harmadik találkozó "kimaradt", a negyediken pedig pontot érően egyenlítettél.
- Minden mérkőzésen maximumot próbálok nyújtani, ha még a gólszerzés is sikerül, akkor az a plusz. A csatárt a góljai minősítik, de én ezen kívül is szeretek hozzájárulni a csapat sikeréhez, mert a fociban a győzelem a legfontosabb.

- Egy idényben Pakson szerezted eddig a legtöbb, 11 gólt. Az NB II.-ben több, 38 mérkőzésen találhatsz be, elvárod magadtól, hogy megdöntsd ezt az egyéni rekordot?
- Sosem szoktam felállítani magamnak ilyen célokat. Mindig a csapat érdekét helyezem előtérbe, a többit pedig hozza majd az élet.

- Az ilyen rövid idő alatt is kiderült, hogy Molnár Gáborral kiválóan megértitek egymást a pályán.
- Amikor Diósgyőrbe igazoltam, a szerződés részleteinek rögzítése előtt azzal kezdtem a tárgyalást, hogy tisztáztuk, kik lesznek a csapattársak. Közölték, hogy a magyar mag együtt marad, és ez nagyon fontos érv volt a klub ajánlatának elfogadása mellett. Gabit nagyon jó játékosnak tartom, és merész állításnak tűnhet, nem csak a másodosztályban, hanem egész Magyarországon az egyik legjobb irányító. Élvezet rárajtolni a védők mögé beemelt labdáira, nem véletlen, hogy Felcsúton is egy ilyen indítás után találtam be az ellenfél kapujába. És ide vehetjük a középpályáról Asmir Suljićot, és a később érkező Németh Máriót is, bízom benne, sok passzukat tudom majd gólra váltani.

- Kondás Elemér a legutóbbi Gólörömben elárulta, a Csákvár elleni szabadrúgás-variációt nem ő gyakorolta, hanem ti találtátok ki.
- Igen, amikor letettem a labdát, akkor szólt Gabi, hogy melyik figurát próbáljuk meg. Bejött, sajnos a végén a kapus védeni tudott.

- Ennyire egy srófra jár az agyatok, hogy félszavakból is megértitek egymást?
- Nem csak kettőnknek, hanem az egész csapatnak egy nyelvet kell beszélnie, és egy irányba kell húzni. Közös a cél, közösen tudjuk megvalósítani.

- Olyan góllövő csatár vagy, aki a védőmunkát sem hagyja másokra, hanem ha kell, akkor visszafut, és a saját 16-osán belül szerel.
- Szenvedéllyel kell játszani, és ez segít erőn felül teljesíteni. Mindig nyerni szeretnék, ezért hiába fáradtak az izmok, ha az agy azt parancsolja, gyerünk tovább! Általános iskolában minden futóversenyt megnyertem, a kézilabdában pedig szélsőt játszottam, mondhatom, hogy szeretek futni. Azzal is tisztában vagyok, hogy a védekezésben segítve távolabb kerülök a kaputól, ezért néha nem tudok kellő hatékonysággal támadni, de első a csapat!

- Pályafutásod legnagyobb részét az NB I.-ben töltötted, most az NB II.-ben játszol. Mi a legfontosabb különbség a két osztály között?
- Kicsit lassabb az NB II.-ben a játék, és itt jobban dominálnak a párharcok. Közel áll hozzám a küzdelem, ha kell, erőcsatárként harcolok a védőkkel, ha azt a feladatot kapom, akkor pedig a gyorsaságom próbálom kihasználni. Amikor gyerekként az utcán játszottunk - ezt úgy kell elképzelni, hogy szombaton és vasárnap megállás nélkül a pályán voltunk -, és egy üdítő vagy egy csoki volt a tét, már akkor vérre ment a játék. Amikor 15 évesen felkerültem az FK
Bačka Mol első csapatába, a szerb negyedosztályban a felnőttek ellen megtanultam, hogyan kell belemenni a küzdelembe. Rugdosták rendesen az embert, mondhatom, korán megedződtem.

Könyves Norbert Fotó: Szabó Krisztián

- A Vajdaságból, Adáról származol, miként Kerekes Zsombor, Nagypál Tibor, Bajúsz Endre és Oláh Lóránt, vagy a válogatott kézilabda-kapus Sterbik Árpád. Mi kerül arrafelé a Tisza vizébe, ami északabbra nincs?
- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de szenvedélyesen szeretjük a focit, kitartóak vagyunk. Az is tény, hogy például Oláh Lóránt, a BMTE jelenlegi sportigazgatója gyerekkoromban két sarokra lakott tőlünk. Talán én vagyok az utolsó, aki a többieket látva a tévében mindig is a magyar bajnokságba vágyott. Változik a világ, a topolyai akadémia létrejöttével a környező falvak fiataljainak most már az FK TSC első csapata lehet a céljuk.

- Elég sok magyar klubban megfordultál!
- Az MTK hívott elsőként. és nagyon sokat köszönhetek a klubnak és Garami Józsi bácsinak. Ő tanította meg nekem a technikát és a taktikát, mert az utcán nevelkedtem. Négy év után új impulzusra vágytam, ezért két és fél évre Paksra igazoltam. Innen a Vasas kivásárolt, és azt kell mondjam, csak ezzel a korszakommal nem tudok elszámolni. Szerettem volna focizni, ezért örömmel mentem Debrecenbe. Ott is szép éveket töltöttem el, ám amikor a szerződés hosszabbítás előtt azt közölték, fiatalokat szeretnék előnyben részesíteni, akkor visszatértem Paksra. A ZTE-nél töltött év azért marad örökre felejthetetlen, mert onnan lettem válogatott, még akkor is, ha a meghívót elsősorban a paksi teljesítményemnek köszönhetem.

- Megfordult valaha a fejedben, hogy a szerb válogatott mezét vedd fel?
- Nem.

- Ötször játszottál a magyar címeres mezben, az Eb-keretbe viszont nem kerültél be. Csalódott voltál?
- Ezt az öt mérkőzést, a Szerbia ellen lőtt győztes gólt már senki nem veszi el tőlem. Ugyanakkor önkritikus vagyok, pontosan tudom, hogy tavasszal a sérülések és a COVID-19 fertőzés miatt nem nyújtottam olyan teljesítményt, ami miatt várhattam volna a meghívót. Egyáltalán nem törtem le, szurkoltam a társaknak az Európa-bajnokságon.

- Az említett szerbek elleni találatnál is fontosabb volt az Izland elleni gól, amit nem te lőttél, még csak labdába sem értél, de a kijutásban elévülhetetlen érdemeket szereztél azzal, hogy a keresztbe mozgással folyosót nyitottál Szoboszlai Dominiknek.
- Alig vártam, hogy beálljak, mert a pálya széléről látszott, a fáradt védőket futással könnyen meg lehet verni. Mondtam is, ha egyet rúgunk, akkor biztosan meglesz a második is. Amennyiben hosszabbításra került volna sor, akkor szerintem akár több góllal is nyerhettünk volna. Amikor keresztbe futottam, vártam a passzt, mert nem érzékeltem, hogy követ a védő, amikor pedig Dominik elrúgta, akkor csak szurkoltam, hogy a kapufáról befelé pattanjon a labda. Hatalmas élmény volt!

- Van még visszaút a válogatottba?
- Az NB II.-ből biztosan nincs, ami csak újabb motiváció, hogy egyből visszajussunk az élvonalba. Azért érkeztem, mert a DVTK képes erre, és ha sikerül, akkor csak rajtam múlnak a továbbiak.

- Tehát több szempontból is elsődleges a feljutás. Hogyan értékeled a rajtot?
- A bajnokság elején az a legfontosabb, hogy gyűjtsük a pontokat, a játék majd menet közben kialakul. A Csákvár és a Vasas ellen fontos 3-3 pontot gyűjtöttünk, amit Siófokon megtoldottunk még eggyel. Az első két mérkőzésen kétszer is betaláltam, Siófokon is megvoltak a helyzeteim, de azon az estén nem ment a gólszerzés. Tisztában voltunk vele, hogy valószínűleg nem nyerünk meg minden mérkőzést, de szerettük volna minél tovább kitolni a győzelmi sorozatot. Ezért mindenképpen csalódottak vagyunk.

- A KTE ellen is egy pontot szerzett a DVTK, ám örömtelibb ismétlés, hogy újra betaláltál. A jegyzőkönyvbe a te neved került, szerinted ki szerezte a gólt?
- Amikor Eper fejesét Marci kapura sarkallta (Eperjesi Gábor és Hornyák Marcell - a szerk.), a kapus hatalmas bravúrral védett, és pedig csak arra koncentráltam, hogy a kipattanó labdát elérjem, és a kapuba fejeljem. Azt láttam, hogy az egyik védő kezét is érintette, majd Marci lábáról vágódott a hálóba a labda, de azt nem tudtam megállapítani, hol ért hozzá, a gólvonal előtt vagy mögötte (mögötte, mint a videón látszik - a szerk.). Szinte mindegy is, hogy ki lőtte, inkább arra figyeltem, hogy a játékvezető gólt ítélt, így egyenlítettünk. Szomorú vagyok a győzelem elmaradása miatt, mert hazai pályán, a saját szurkolóink előtt mindenképpen győzelmi céllal léptünk pályára.

- Hétfőn Szolnokon játszik a DVTK, sikerül megszerezni a harmadik győzelmet?
- Egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk, de bízom benne, hogy nagyobb önbizalommal lépünk pályára, mint legutóbb. Merni kell a saját játékunkat játszani, és akkor nagyobb hatékonysággal tudjuk kihasználni a helyzeteinket is, aminek három pont lesz az eredménye.