- Kezdik egyre jobban megismerni egymást a játékosok, sok a mosolygós arc és a nevetés, oldódnak a lányok – kezdte Farkas Mihály vezetőedző. – Ahogy a fizikális munka egyre inkább nehezedik, úgy tanulnak meg egymásért, vállt-vállnak vetve harcolni és másikért is küzdeni. A felkészülés ezen szakaszában a labdás edzések mellett kiemelt hangsúlyt fordítunk a fizikális felkészítésre, így a szombati, első felkészülési mérkőzésen még várhatóan fásultabbak leszünk. Biztos, hogy előnyünkre fog válni a találkozó, hisz a magyar bajnok, kupagyőztes Fatum Nyíregyháza ellen a támadásépítés mellett a sánc és védekező taktikát is lesz alkalmunk gyakorolni.

 

- Nagyon jó a hangulat az edzőtáborban, kezdjük megismerni egymást, ami egy ennyire kicserélődött csapatnál nem könnyű feladat, de azt látni kell, jó úton haladunk – folytatta Sitku Renáta. – Miskolcon és Sárospatakon is volt lehetőség kivetítőn követni a női röplabda válogatott meccseit, igy együtt szurkolhattunk a lányoknak a továbbjutásért, ami szintén remek csapatépítő program. A csütörtöki nap a változatosságával rendkívül jó légkörben telt, hisz az átmozgató aerobik edzés után boboztunk, lovagoltunk, kipróbáltuk a teqvolley-t, az estét pedig egy közös sütögetéssel zártuk, ami tovább erősítette a csapatszellemet.

 

- Az edzések kemények, de igyekszünk a pihenő időt jól és hasznosan kihasználni, hogy aztán a legjobb teljesítményt tudjunk nyújtani az tréningeken. A szálláson remek a hangulat, a vacsora utáni közös társas nagyon jó légkört és rengeteg nevetést hoz mindig a szobákba. A csütörtöki nap kicsit lazábban telt, nekem személy szerint a bobozás volt a kedvenc programom. Várjuk a szombati edzőmeccset a Nyíregyházával, jó lesz látni, hogy taktikailag és technikailag hol állunk, miben kell még fejlődnünk. Bár még a felkészülés elején vagyunk, a csapategységgel minden rendben és ez rengeteg erőt adhat nekünk a szezon végéig – zárta az edzőtábor értékelését Godó Panni, a csapat kapitánya.

A hatnapos edzőtábor végén a lányok első felkészülési mérkőzésükön szerepelnek, a szabolcsi megyeszékhelyen a Fatum Nyíregyháza látja őket vendégül.

Felkészülési mérkőzés

2021. augusztus 28. (Nyíregyháza - Continental Aréna)
16:45 Fatum Nyíregyháza - DVTK