- Mivel számtalan pozitív példát láttunk rá Európában, az új DVTK Stadion átadását követően a DVTK vezetése a szurkolókkal közösen arra kérte a miskolci közlekedési vállalatot, az MVK Zrt.-t, hogy a mérkőzések napján tegyék ingyenessé a közösségi közlekedést a meccsrejáró szurkolók számára és ez évekig működött is - nyilatkozta Tamás Gábor, a DVTK cégvezetője. - Mi is olvastuk a Szurkolói Koordinációs Iroda csütörtöki nyílt levelét, de ebben a kérdésben nem a mi térfelünkön pattog a labda. Az elmúlt hetekben több alkalommal kértük az illetékeseket, hogy hivatalosan is tájékoztassák a klubot arról, hogy a jövőben milyen kedvezmény biztosítható a Diósgyőr szurkolóinak. Felmerült az a kérés is, hogy a kelet-nyugati ingyenes közlekedés mellett hogyan tudnánk akár észak-déli irányban is kiterjeszteni a meccsnapi utazásra szóló kedvezményt. Mivel jelen pillanatig nem kaptunk hivatalos választ, az első két hazai mérkőzés napján sem volt és a vasárnapi PMFC elleni meccs napján sem lesz ingyenes az utazás a mérkőzésre szóló jeggyel, vagy bérlettel. Ennek ellenére folytatjuk a tárgyalásokat és bízunk benne, hogy a népszerű kedvezmény minél hamarabb újra érvénybe lép. Büszkék voltunk rá, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség néhány évvel ez előtt külön is kiemelte a DVTK meccsnapi tevekénységének értékelésekor a városi közlekedési céggel kötött egyedülálló megállapodást. Amint a klubot hivatalosan tájékoztatni fogják, azonnal megosztjuk azt a szurkolóinkkal - zárta a cégvezető.