Helybetöltőt játszott nemrég a DVTK asztalitenisz csapata az Extraligában maradásért. Az ellenfél az esélyesebb Mosonmagyaróvár volt, akik ellen nem jött össze a bravúr, így a következő szezonban az NB I. Keleti csoportjában harcol majd a Diósgyőr a feljutásért.

- A helybetöltőre erősítettünk, de a Mosonmagyaróvár erősebb és jobb csapat jelenleg - kezdte András Miklós. - Leigazoltuk Krebs Leventét, aki ifjúsági válogatott játékos. Ő már korábban volt nálunk egy évet kölcsönben, most viszont véglegesen a DVTK színeiben indul majd a versenyeken és nekünk szerzi a ranglistás pontokat. Örülnék, ha folyamatosan a válogatott közelében lenne. Bízom benne, hogy a Diósgyőr színeiben indulhat egy ifjúsági Európa-bajnokságon jövő nyáron, ha a vírushelyzet nem szól közbe. Németh János is csatlakozott hozzánk, aki Komlóról érkezett és többször játszott már korábban Final Fourt. Velük, és a két korábbi játékosunkkal, Kővári Balázzsal és Bari Csabával készülünk a közelgő szezonra. Bármilyen probléma esetén pedig Tóth Zsolté lenne a beugrószerep. Ifjú tehetségünket, Fischer Csabát, erre a szezonra kölcsönadtuk a MEAFC csapatának, mivel kötelező az U21-es játékos az NBI. -ben. Doros Szilárd pedig még súlyos sérüléséből lábadozik.

Az NB I. Keleti csoportja szeptember első hétvégéjén rajtol és tart egészen a tavasz végéig. A bajnokságban tíz csapat harcol majd a legmagasabb osztályba kerülésért. Az Extraligáért folyó harcban pedig a DVTK csapata is jó eséllyel pályázik a feljutásra.

- Lesznek erős ellenfelek - folytatta a szakosztályvezető. A második fordulóban találkoztunk volna a Békéscsabával, akikhez egy kiváló iráni játékos volt érkezőben, de végül ez az igazolás nem történt meg. Ezután a csabaiak vissza is léptek a bajnokságtól. Helyükre a MEAFC csapatát kérték fel, ami nekünk nagyon jó, mivel dupla annyiszor játszhatunk Miskolcon és nem kell több száz kilométerre utazni.  A kiskunfélegyházi csapat egy erős masszív együttes, az Extraligából estek ki. A Mezőberényre is figyelnünk kell, mivel nagy meglepetésre visszaléptek a legmagasabb osztály küzdelmeitől, pedig csapatuk szinte alig változott. Mi meg akarjuk nyerni az NB I. Keleti csoportját és fel akarunk jutni az Extraligába.

A covidjárvány alatt megtizedelt létszámú asztalitenisz utánpótlás új lehetőségek kapujában áll. A hamarosan átadásra kerülő új DVTK Multifunkciós Sportcsarnokban állandó termet kap a sportág és elkezdődhet a gyerekek újratoborzása. 

- Ami nagyon fontos a szempontunkból, hogy 25-30 évet vártuk egy állandó teremre, amit az új csarnok tud biztosítani a diósgyőri asztalitenisznek. Kiemelt jelentőségű, hogy legyen egy állandó csarnokunk, ami egész nap kiszolgálja nem csak a DVTK asztaliteniszezőit, de más szakosztályok sportolóit is. Ez egy óriási előrelépés lesz. Mostantól kezdődik el az igazi munka! Meg kell nyerni a gyerekeket, hogy minél többen jöjjenek el játszani, ami a legfőbb célunk. Lépésről lépésre szeretnénk haladni, ami hosszú időt vesz igénybe. Jövőre megpróbálunk egy olyan csapatot indítani, ahol a környékbeli, borsodi asztaliteniszező tehetségeket fognánk össze egy DVTK-s csapatba, és őket indítanánk az NB II. -es bajnokságban. A távolabbiakban pedig örülnék, ha lenne még egy bajnokaspiráns csapata a Diósgyőrnek. Összességében évtizedes álom a miskolci pingpong történetében, ami most beteljesült. Ezért óriási köszönettel tartozunk a tulajdonosoknak, illetve a DVTK vezetőségének, hogy ezt a nagy előrelépést lehetővé tették. A 80-as években még igazi ping-pong fellegvár volt Miskolc, igaz a DVTK-nak akkor nem volt asztalitenisz szakosztálya, de a MÉMTE csapata a legmagasabb osztályban szerepelt, majd a BÉVSC csapata folytatta az utánpótlás nevelést. Ennek megszűnése után a HCM vette át a szakosztályt. A 90-es évek közepétől jött a hanyatlás. Ezután a Borsod Volán segített a miskolci asztalitenisz életben tartásában, de az utánpótlás fejlesztés ebben az időszakban már nem volt jellemző. Éppen itt az ideje! Van mit bepótolnunk - zárta András Miklós.