- Több hónappal ez előtt történt meg az első komolyabb kapcsolatfelvétel a DVTK részéről, a klubvezetés feltett szándéka ugyanis, hogy a férfi teremsportok vonalán is erősödjön a DVTK - kezdte Mike Martin szakosztályvezető. - Hamar megszületett az együttműködés. Sántha Gergely elnök úr és Szabó Tamás főtitkár úr személyesen egyeztetettek Kocsis Mátéval, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökével. Folyamatos kapcsolatban vagyunk Juhász Istvánnal, az MKSZ szakmai igazgatójával és Novák Andrással, az MKSZ operatív igazgatójával is. Ők segítettek kiválasztani a vezetőedzőnket, Zubai Gábort. Gábor egy fiatal, de nagyon nagy ambíciókkal és korához képest nagy tapasztalattal rendelkező szakember. Az elsődleges és legfontosabb feladatunk az volt, hogy elindítsuk a felnőtt csapatot a bajnokságban, de a következő hetekben és hónapokban sem pihenhetünk, hiszen szeretnénk kiépíteni a DVTK utánpótlásbázisát is, amelynek az alapjait már ebben az évben le kell tennünk. Bízunk benne, hogy minél több miskolci és diósgyőri fiatalt tudunk majd megszólítani.

- Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor felkértek, hogy vállaljam el a DVTK vezetőedzői feladatait - tette hozzá Zubai Gábor, a csapat vezetőedzője. - Teljesen mindegy, hogy milyen osztályban indul a csapat, a DVTK az DVTK. Ezzel a játékosok is tisztában vannak, én is szoktam velük éreztetni ezt. A klubvezetés hosszú távra tervez, tetszett az, hogy fokozatosan lehet fejlődni. Az elsődleges cél most az, hogy a csapat szintet lépjen és felkerüljön az NB II.-be, majd következhet az újabb lépcsőfok. Nem titkolt célunk, hogy veretlenül nyerjük meg a bajnokságot. Nem teljesen a nulláról indulunk, a Borsod Sport Klub korábbi játékosai mellett igazoltunk három játékost Bőcsről is. A felkészülés során el tudtuk végezni azt a feladatot, amit elterveztünk. Többnyire NB II.-es csapatok ellen játszottunk a felkészülés során, a Kazincbarcikát legyőztük, az Acélvárossal egyszer döntetlent játszottunk, egyszer pedig egy góllal kaptunk ki. Jó úton haladunk. Várjuk a bajnokság kezdetét!

Indul a pontvadászat

A DVTK felnőtt férfi kézilabda csapata az összevont Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei I. osztályba nevezett be, a pontvadászat küzdelmei hétvégén indulnak.

A csapat 2021. szeptember 19-én, vasárnap 11 órakor lép először parkettre Egerben, rá egy hétre pedig hazai pályán is bemutatkozik a Tiszaújváros ellen. A hazai mérkőzéseknek várhatóan a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnoka ad otthont. A versenynaptár ide kattintva böngészhető. 

A DVTK férfi kézilabda csapata 2021/2022

  • Apatóczky Máté
  • Bajnok Zoltán Szabolcs (kettős játékengedéllyel - BSK)
  • Balázs Dávid
  • Dobó Dániel
  • Hegedűs Kornél (kettős játékengedéllyel - BSK)
  • Horváth Gergő
  • Horváth Vajk (kettős játékengedéllyel - BSK)
  • Jakab Ákos
  • Jakab Ádám
  • Kovács Balázs
  • Kovács Róbert
  • Pócs Kristóf
  • Orosz Gábor
  • Kurkó Ákos
  • Méhész Zoltán
  • Nagyszegi Balázs (kettős játékengedéllyel - Szalézi DSE Kazincbarcika)
  • Saláta Domonkos
  • Szegedi István Patrik (kettős játékengedéllyel - BSK)

Vezetőedző: Zubai Gábor

73 évvel ez előtt kezdődött minden

A DVTK kézilabda szakosztályát 1948 nyarán Nemes Péter szervezte meg férfi és női nagypályás csapatokkal - írja az 50 éves DVTK című könyvében Dr. Zádor Tibor. - Eleinte a diósgyőri kosárlabdázók kezdtek el a sportággal foglalkozni. Az első évben a megyei bajnokságban vettek részt a csapatok.

A férfi csapat 1950-ben a nagypályás bajnokságban a 7. helyen végzett, 1951-ben azonban a súlypont a kispályás bajnokság felé tolódott el. 1952-ben a kispályás területi bajnokságot a DVTK csapata nyerte meg. Ekkor az országos középdöntőben, Vácott a 2. helyen végzett és ezzel az eredménnyel a Diósgyőr felkerült a Nemzeti Bajnokság I. osztályába, ahol az 5. helyet szerezte meg.

1953-ban a terembajnokságot Csepelen bonyolították le, ahol a csapat a döntőbe került. Itt hat klub küzdött az országos bajnoki címért. A szakosztály eddigi működése során itt érte el legszebb eredményét, amikor a 3. helyet szerezte meg vereség nélkül és a 2. helyezett Budapesti Vörös Meteorral egyenlő pontszámot ért el.

Az országos vezetőség 1955-ben eltörölte a kispályás bajnokságot és csak nagypályára írt ki bajnokságot. A DVTK csapata a kispályás eredménye alapján vett részt ebben a csoportban és mind ekkor, mind 1956-ban a 7. helyen végzett.

1956-ban a DVTK utánpótlás csapata kiharcolta a kispályás NB I-be való be­jutást. Ettől kezdve kis- és nagypályán egyaránt szerepeltek a csapatok. A DVTK nagypályás csapatának egyik legszebb teljesítménye az volt, amikor a hat magyar válogatottal játszó magyar bajnokcsapatot, az Újpesti Dózsát 12:3 arányban sikerült kétvállra fektetnie az igen lelkes hazai közönség előtt.

1956-ban mind a kis-, mind a nagypályás bajnokságban a 7. helyen végeztek. 1957-ben csak a kispályás NB I-ben szerepelt a csapat, amikor a 6. helyet szerezte meg. 1958 és 1959-ben 14 résztvevő közt szintén a 7. helyet harcolta ki.

A Magyar Testnevelési és Sport Tanács az 1959-ben hozott határozatával rendezte a kézilabdasportban évek óta vajúdó kérdést és megszüntette a nagypályás bajnokságot. Csak a legjobbak számára biztosította a kispályás bajnokságban való részvételt, amelynek keretét 12 csapatban határozta meg. A DVTK osztályozón vívta ki magának a szereplési jogot.

A piros-fehérek férfi kézilabdázói 1966-ban voltak tagjai legutoljára a legmagasabb osztálynak, ettől kezdődőden már jobbára az NB I./B-ben és az NB II.-ben szerepeltek.

A DVTK keretein belül - a szakemberek visszaemlékezése szerint - 1974-ben egy ígéretes keret állt össze a férfi kézilabdázóknál, amely eredményesen is szerepelt. A csapat megnyerte az NB II.-es bajnokságot, de akkoriban a játékosokat egymás után hívták be katonának, így három év leforgása alatt elfogyott a keret, aminek az lett az eredménye, hogy 1976-ban előbb a férfiak, majd rá egy évre a női szakág is befejezte a működését, így 1977-ben megszűnt a szakosztály, amelyet a Miskolci Spartacus örökölt meg, a megmaradt játékosok többsége is itt folytatta pályafutását.

A DVTK női kézilabdázói eleinte többnyire a megyei osztályokban szerepeltek, de 1965-ben felkerültek az NB II.-be, ahol a szakosztály megszűnéséig, 1977-ig szerepeltek folyamatosan.

A diósgyőri kézilabdázás örökösei

Sokáig nem volt Diósgyőrnek férfi kézilabda együttese, az ezredforduló környékén azonban megalakult a DKC-Miskolc, amely folyamatosan építkezve, egyre magasabbra jutott. A csapat volt dobogós az NB I./B-ben, a 2010/2011-es szezonnak pedig feljutási esélyekkel vágott neki. Az őszi idény után a második helyen állt az együttes, de ekkor az anyagi források elapadtak, így szezon közben a vezetés kénytelen volt a visszalépés mellett dönteni. Néhány évvel ezelőtt a DVTK az NB I.-es egri klub mellé állt támogatóként, partnerként, az együttműködés azonban csupán egy szezonon keresztül tartott.

Egyéb miskolci kísérletek

Az elmúlt húsz esztendőben több kísérlet is volt arra Miskolcon, hogy legyen a városnak minőségi férfi kézilabda csapata. A fővárosi székhelyű Hargita KC az NB I.-es hazai mérkőzéseit a miskolci sportcsarnokban rendezte. Akkor a klub vezetői abban bíztak, hogy esetleg új otthonra lelnek a városban. Nem így lett.

Később a már említett DKC-Miskolc tűnt a borsodi megyeszékhely stabil csapatának, ám a 2011-es visszalépés után sokáig csupán utánpótlás szinten működött a sportág. Az NB II.-ben legutoljára a 2015/2016-os szezonban a Miskolci VSI SC szerepelt, de hasonló helyzetbe kerültek azonban ők is, mint a DKC, a szezon végén szétesett a gárda.

Néhány évvel ezelőtt a Radio M Miskolc az NB II.-ig jutott, aztán ők sem folytatták a szereplésüket. A DVTK-n kívül jelenleg van egy másik csapata is Miskolcnak, az Acélváros Kézilabda Club, amely idén megnyerte a megyei bajnokságot, így az NB II.-ben indulhatnak a 2021/2022-es bajnokságban.