Ezúttal 31 versenyző állt táblához a csoportküzdelmek során, ahonnan tizenhatan kerültek fel a főtáblára, köztük négy diósgyőri versenyző. André Roland, Bogár Alexandra, Lövei Milán és Vadnai Péter József sajnos búcsúzott ebben a szakaszban és a 17. helyen végeztek.

Az egyenes kieséses szakaszt Bugil Ákos és Kürti Áron is szoros győzelemmel kezdte, azonban ezt követően az elődöntőbe már nem tudták beverekedni magukat, így az ötödikek lettek.

Varga Balázs a felső ágon 4:0-s sikerrel lépett a nyolc közé, ahol csapattársát, Bugilt verte hét legben. A tábla alsó felén Kamenyiczki Tibor szintén az elődöntőig menetelt, öt illetve hat leges győzelmet követően. A döntőbe kerülésért mindkét diósgyőri versenyző nagy csatát vívott, ám Varga és Kamenyiczki is 4:2-es vereséget szenvedett, és szereztek végül bronzérmet.

A régiós ranglistán Kürti Áron két ponttal növelte előnyét az élen, míg André Roland továbbra is az ötödik. Kamenyiczki Tibor szezonbeli második dobogójával egy helyet előre lépett, és immáron a kilencedik helyen áll.