Egy kivételes tehetségű játékos került Diósgyőrbe 1912 szeptemberében: a 18 éves Csapkay Károly. Csapkay 1894-ben született Kőbányán, ahol a családja generációk óta élt. A MÁV Gépgyár csapatában, majd a Törekvésben játszott, onnan került a DVTK-hoz. Hogy miért igazolt a fiatal, nagy jövő előtt álló labdarúgó a fővárosból vidékre, azt máig homály fedi, talán köze lehetett a fémesztergályos végzettségéhez, ám ez merő tippelgetés. Mindenesetre bemutatkozásakor, pár nappal később, már első bajnoki mérkőzésén két gólt szerzett a Losonczi AC ellen.

Játékos pályafutása során két alosztályi és három kerületi címet nyert a piros-fehérekkel Csapkay, aki a „nagy háború” előtt visszatért a fővárosba, hogy aztán a húszas évek elején ismét Diósgyőrbe igazoljon. A kiváló csatár minden idők legeredményesebb diósgyőri játékosa, hiszen a Nemzeti Bajnokságok előtti korszakban 132 gólt lőtt piros-fehérben. Ennyit soha senki nem szerzett a vasgyáriak színeit képviselve, pedig rengeteg nagyszerű játékos szerepelt a klubban az elmúlt 111 év során. 

A kiváló játékos a korszak legjobb támadójaként emlegetik azok között, akik soha nem mutatkozhattak be a magyar A-válogatottban. Kétszeres Budapest-válogatott, egyszer pedig a vidék legjobbjai között is szerepelt. A nemzeti csapatban, a legjobbak között azonban nem jutott szóhoz.

1924-ben Csapkay Károly felhagyott az aktív játékkal a DVTK-nál, és a Miskolci MKASE és a Diósgyőri Athlétikai Club fiataljait edzette. A vasgyáriakat annyira érzékenyen érintette távozása, hogy fenyegető levelet kapott a szurkolóktól, amiért elfogadta az miskolciak edzői posztját. A levelet így írták alá: „Több DVTK rajongó". Egy év után Csapkay elővette a vándorbotját, és Olaszország felé vette az irányt, ahol reaktiválta magát labdarúgóként, miközben egyre hangsúlyosabbá vált edzői munkássága. A Fiorentinát még játékos-edzőként vezette, majd 1939-ig sorra következett a Triestina, Palermo, Napoli a Venezia és a Pisa kispadja. (A magyar edzők elismertségét jól mutatja, hogy az 1933/1934-es idényben a Serie A 12 csapatát vezette magyar edző, a Triestina élén például Csapkay Károlyt Tóth Potya István váltotta.)

Tizenhárom Olaszországban töltött év után tért vissza Diósgyőrbe, ahol a DVTK és a DAC fúzióját követően DiMÁVAG néven szereplő csapat a legmagasabb osztályban való szereplésre vágyott. Az NB B Felvidéki csoportban az SBTC mögött mindössze egyetlen ponttal lemaradva a második helyen végzett a csapat, de az MTK feloszlatását követően az MLSZ a DiMÁVAG-ot kérte fel az élvonalbeli szereplésre.

 Az alábbi interjú 1941 nyarán készült Csapkay Károllyal, az első NB1-es szezon után, ebből idézünk

„- 1939 februárjában jöttem haza Olaszországból - meséli Csapkay. - Jó csapatot kaptam kézbe, hiszen az akkori csapat is alig-alig különbözik a mostanitól. Nem volt azonban szerencsénk és a fiúk idegekkel nem bírták a hajrát. 
Az NB II-ben éppen akkor mondott csődöt a csapat az idegesség miatt, amikor a cél előtt álltunk. 

Diósgyőrött az NB II-rangadón 4:0-ra kaptunk ki a SalgBTC-től, holott a szögletarány 17:2 volt a javunkra. Bán ezen a meccsen mellé rúgott egy 11-est. Amikor tavaly sem tudtuk kiverekedni az NB I-be jutást, bizony rosszul festett a helyzet, mert sokan kedvüket vesztették (...)

Csak két játékosra volt szükségünk: egy középfedezetre és egy jobbösszekötőre. Csonka, a régi középfedezetünk kivált a csapatból, de meg ő nem is tudta ellátni megfelelően a középhátvéd szerepét. Turán azonban tökéletes megoldást jelentett, amikor hozzánk került. Berecz is komoly nyeresége volt a csatársorunknak. Végeredményben azonban Turántól és Berecztől eltekintve a régi gárda bizonyította be - az NB I-ben -, hogy sokkal több érték volt régebben is a DiMÁVAG-ban, mint amennyit mutatni sikerült. 

Az NB I-ben már nem idegeskedtek a fiúk, nyugodtan játszottak és meg is lett az eredmény. A 6. hely a legvérmesebb szurkolót is büszkeséggel töltheti el. A csapat játékát talán legjobban a budapesti közönség szemüvegén keresztül lehet értékelni. A budapesti közönség minden pesti meccsükön tapsolt nekünk és pártolt bennünket, mint hajdanában a Bocskait. Ez annak az eredménye is, hogy csapatunk nem csak szépen játszott, hanem mindenkor sportszerűen is viselkedett. Nem mondom, végezhettünk volna előkelőbb helyen is."

A következő szezonban (1941/1942) a 8. helyen végzett a DiMÁVAG, és mindemellett bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. A profi Ferencváros 6-2 arányban jobbnak bizonyult a fináléban, de a legjobb amatőr csapatnak járó Corinthian Kupát elnyerték.
Az 1942/1943-as bajnokságban a jó rajt ellenére nem szerepelt jól a csapat. Zádor Tibor így ír erről a DVTK 50. születésnapjára megjelent könyvében (Az 50 éves DVTK. Diósgyőrvasgyár sportéletének története).

„A csapatnál már régebb idő óta bajok voltak. A fegyelem nem volt példás, a csapat ingadozó formát mutatott, a jó erőkkel rendelkező csapatban primadonna magatartás mutatkozott, féltékenykedés gyengítette a csapat játékerejét éppen azokon a mérkőzéseken, amelyeken a legnagyobb erőkifejtésre lett volna szükség.

A vezetőség azzal akart rendet teremteni, hogy Csapkay Károly edzőt, a vasgyáriak kedvencét leváltotta. Csapkaynak a csapat szervezése, kiképzése és edzése terén páratlan érdemei voltak, ezért leváltása a küzdelmek csúcspontján nem volt a legszerencsésebb megoldás."

A DiMÁVAG-tól való búcsúja után Csapkay Károly a MÁVAG edzője lett, majd az újjáalakult MTK kispadjára ülhetett le. Később, sorrendben a Kőbányai Barátság, az Újpesti MTE, a Nagykanizsai Olajbányász, a Pécsi Lokomotív, a Zalaegerszegi Vörös Meteor, a Jászberényi Vasas, végül az Oroszlányi Bányász edzője volt. 1961-ben lett mesteredző. Pályafutása során 187 NB1-es mérkőzésen ült a kispadon. Csapkay Károly kalandos élete 1969-ben ért véget, a rákospalotai temetőben nyugszik.