“Mi vagyunk a DVTK, tőlünk mindenki győzelmet, feljutást vár”

- Győzelmi kényszerben játszik a DVTK?
- Fogalmazhatunk így is, mert egy kicsit leszakadtunk, és minél hamarabb fel kell zárkózni az élmezőnyhöz. Ezt mondtam a Dorog elleni találkozót megelőzően, és ezt mondom a tiszakécskei meccs előtt is. Ám azt se feledjük, mi a DVTK vagyunk, tőlünk mindenki - saját magunk is - győzelmet és feljutást vár, ezért már az első fordulóban is ugyanilyen győzelmi kényszerben léptünk pályára.

- Akkor beszéljünk először a Dorog elleni meccsről!
- Nagyon jól jött a győzelem egyrészt magunk miatt, másrészt elkezdtük a felzárkózást, mert 90 százalékban kedvezően alakult a többi csapat eredménye is. Magáról a meccsről szólva: jókor szereztük az elején a vezető gólt, amennyiben sikerül rárúgni a másodikat, akkor korábban lezárhattuk volna a találkozót. Nagy veszély így sem fenyegette a kapunkat, de ilyenkor mindig benne van a mérkőzésben, hogy egy pontrúgás után vagy egy előre vágott labdából egyenlít az ellenfél, és ismét mehetünk az eredmény után. A második gólunk után végleg megnyugodott a csapat, mert tudtuk, miénk a három pont.

- A következő fordulóban Tiszakécskére látogat a DVTK, egy újabb kötelezőnek nevezhető győzelem reményében.
- A Tiszakécske nem kezdte jól a bajnokságot, de nem szabad lebecsülni őket. Határozottan, a taktikai utasításokat maximálisan betartva kell játszani, és mindenkinek a tudása javát kell nyújtani. Ha kiadunk magunkból mindent, akkor nem lehet gond a végén. A három pont birtokában pedig majd lehet a kazincbarcikai kupameccsre és a Haladás elleni hazai rangadóra gondolni, de addig a Tiszakécske legyőzése a legfontosabb.

- Tekintsünk egy kicsit vissza a közelmúltra! A bajnoki szünetet megelőző három mérkőzéses etap felemásan alakult számodra, hiszen Békéscsabán piros lapot kaptál, emiatt a III. Kerület elleni találkozót kihagytad, Szegeden viszont megszerezted az első diósgyőri gólod. Hogyan emlékszel ezekre a meccsekre?
- Az ellenfél játékosai, szurkolói sem állíthatják rólam, hogy durva játékos lennék, ugyanakkor nem szoktam elhúzni a lábam. Beleállok a kemény helyzetekbe, és előfordul olyan is, amikor a csapat érdekében taktikai szabálytalanságot kell elkövetni. Ilyenkor igyekszem úgy intézni, hogy egyrészt ne okozzak sérülést, másrészt a lehető legkevésbé legyen látványos, és maximum sárga lappal megússzam. Ám mindenekelőtt igyekszem szabályosan szerelni, mert akkor nem csak megállítom az ellenfél támadását, hanem mi indíthatunk kontrát. Békéscsabán kétszer szabálytalankodtam, mindkettőért sárga lapot kaptam, a másodikkal jött a piros lap is. A gondokat csak tetézte, hogy akkor már vezetett az ellenfél. Végül 60 percet létszámhátrányban játszva - sőt az utolsó 10 percet kettős hátrányban - elfogadható eredmény a döntetlen. A probléma az, hogy már az első harminc percben gólokat kellett volna szerezni, és nem nekünk szaladni az eredmény után.

- A pontvesztés mellett a kiállítás másik fájó következményeként nem léphettél pályára a III. Kerület ellen. Hogy érezted magad a lelátón?
- Számomra kínszenvedés minden olyan meccs, amelyiken nem léphetek pályára, ebből a szempontból mindegy, hogy a lelátóról, a kispadról vagy a tévé képernyője előtt követem az eseményeket. Ilyenkor nagyon rosszul érzem magam, mert ki akarom venni a részem a sikerből, ha vesztésre állunk, akkor pedig azt gondolom, hogy a pályán hasznomat tudnák venni. De ezzel szerintem minden játékos így van, senki nem szereti kívülről nézni a saját csapatát.

- Szegeden góllal tértél vissza a csapatba, mégis vereséget szenvedett a DVTK.
- A legutóbbi bajnokin teljesen beszorítottuk az ellenfelet a második félidőben, egy-két kontrától eltekintve még a félpályán sem jöttek át, mégis vereséget szenvedtünk, mert nem tudtunk felállni az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányból. A gólom? Egy pontrúgást követően fennmaradtam az ellenfél kapuja előtt, Polgár Kristóf ívelte hozzám a labdát, kitettem szélre, majd láttam, hogy sansztalan a kapu elé érkezni, mert ott olyan sok védő helyezkedik, ezért a második hullámmal próbálkoztam. Boki (Bokros Szilárd - a szerk.) észrevett, pontos labdát kaptam, én pedig erős lövés helyett a jobb alsó sarokba próbáltam bepasszolni. Beleért ugyan egy védő, de anélkül is a hálóban kötött volna ki a
labda. Örültem a gólnak, de a pont, még inkább a győzelem boldogabbá tett volna.

- A korábbi találkozók közül legalább két meccset érdemes kiemelni, a Vasas és a Nyíregyháza ellen is fontos három pontot szerzett a DVTK. Ezeket a győzelmeket hogyan értékeled?
- A játék színvonala mind a két mérkőzésen megütötte az élvonal szintjét. Ez is azt bizonyítja, hogy a csapatban megvan az a minőség, ami a feljutáshoz kell. Abban kell előre lépni, hogy ne legyen különbség rangadó és a többi mérkőzés között, minden találkozón ugyanolyan koncentrációval, elszántsággal lépjünk pályára. Természetesen könnyebb egy élcsapat ellen felpörögni, amikor ezrek szurkolnak a lelátón, az ellenfél is maximális erőbedobásra kényszerít.

- Sokat köszönhetsz a DVTK jelenlegi edzőjének, hiszen ő küldött először pályára az első csapatban, és utána nála lettél stabil élvonalbeli játékos.
- Amikor az utánpótlásban töltött éveket követően a DVSC második csapatában játszottam, már nem ő irányította a csapatot, de mindig rajta tartotta a szemét a fiatalokon, kereste, kire számíthat később a felnőttek között is. Először a kupákban játszottam, és utána csatlakoztam a kerethez. Sérülések miatt két nappal a törökországi edzőtábort megelőzően szóltak, hogy én is utazok, és már ez első meccsen beálltam, később pedig kezdőként is kipróbált a Mester. Hazafelé a repülőtéren kihirdette a fiataloknak, hogy mindenki a saját csapatánál folytatja a felkészülést, kivéve engem, mert rám már a következő kupameccsen és tavasszal is az első csapatnál számít. Bemutatkoztam az élvonalban, de sokat tanultam az edzéseken is, mert olyan hátvédtársaim voltak, mint Dušan Brković, Mészáros Norbert vagy a szintén egykori diósgyőri Máté Péter.

- Először hagytad el Debrecent egy fél év balmazújvárosi kölcsönjátéktól eltekintve. Kondás Elemérnek köszönhető, hogy a DVTK-t választottad?
- Már korábban is hívtak Diósgyőrbe, de egy edző személye mindig fontos szempont egy ilyen döntés meghozatalakor. A több évnyi közös munka során megtanultam, mit vár el egy középső védőtől, mi a játékról alkotott elképzelése, akár még a többieknek is tudok segíteni, ha mondjuk a meccsen a nagy zajban nem értik a kispadról érkező edzői utasítást. Ráadásul Igor az egyik másodedző, akivel nagyon jó a kapcsolatom. És a komfortérzetemet csak fokozta, hogy Norbival (Könyves Norbert - a szerk.) nem csak együtt játszottam Debrecenben, hanem közel három éven keresztül minden gyakorlatban ő volt a párom az edzéseken. Örültem, amikor felvetődött, hogy ő is Diósgyőrbe igazol, és mint régen, most is együtt végzünk minden páros gyakorlatot.

- Mondhatjuk, hogy a DVTK egyik alapembere vagy?
- Ezzel a céllal érkeztem Diósgyőrbe. Jó érzés, hogy rendszeresen a kezdőcsapatban számítanak rám, mindent el fogok követni, hogy a stáb továbbra is elégedett legyen a teljesítményemmel. Ám sok munka vár még rám, hogy kijelenthessem, a DVTK alapembere vagyok.

- Szabó Krisztián kiváló képén látható, hogy lábadon a labda, miközben a többieket irányítod. Ez is a feladatod?
- Utolsó mezőnyjátékosként én látom át a legjobban a pályát, természetes, hogy én irányítom a társakat, akik el is várják tőlem a segítséget. A védelem közepén nem csak a védekezés a feladatom, hanem ritmust tudok adni a támadásoknak azzal, hogy oldalra passzolva egy lassú támadásépítést választok, vagy egy hosszú indítással egyből a csatárokat futtatom. A gyors tempó akár az egyik fegyverünk is lehet, hiszen számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a fizikai állóképességünk kifogástalan. Azonban ezt csak akkor tudjuk az előnyünkre fordítani, ha magas ritmusban járatjuk a labdát. Ebből a szempontból jó korban vagyok, mert a fiatalok figyelnek rám, és a rutinosabbak is elfogadják a véleményem az öltözőben. A pályán viszont nem számít a kor, csak a teljesítmény. Minden labdarúgónak tudomásul kell venni, hogy egy célért küzdünk, ha keményebben szólok, az is a csapat érdekében történik. Sokkal rosszabb, ha ráhagyják a hülyeséget a fiatalokra, mert akkor az azt jelenti, nem látják benne a szikrát, hogy a jövő héten ismét ott legyen a csapatban.

- Ez az attitűd a kezdetektől benned volt, vagy készülnöd kellett a 32 éves középpályás irányítására?
- Meg kellett tanulnom. Igor Bogdanović sokat tanított arra, hogy ha én irányítom a társakat, akkor az történik, amit én szeretnék, és akkor mindenkinek könnyebb a helyzete, mert elkerülhetők a váratlan események, van idő felkészülni az ellenfél megoldásaira. Ez egy hosszú folyamat, egy fiatal játékosnak el kell fogadtatnia magát, és ugyanez történik, ha új csapathoz igazol valaki. Persze egy rutinos játékosban gyorsabban megbíznak.

- Édesapádhoz hasonlóan profi labdarúgó lettél, mit örököltél tőle a Szacsa becenév mellett? Tényleg, miért nem kis Szacsa vagy?
- Voltam az is, amíg egyszer egymás mellé nem álltunk, és másfél fejjel magasabb voltam. Mivel semmilyen módon nem ütközik a két név, nem kevernek össze, mindkettőnket Szacsának szólítanak. A mozgáskoordinációnk hasonló, a fotók alapján
még lövés közben is hasonlóan tartjuk a kezünket. A legjobban a belső tulajdonságaink hasonlítanak, mind a kettőnkben hatalmas az akaraterő, az elszántság, mindent alárendelünk a focinak. Elégedett vagyok ezzel, ennél többre nem is vágyok. Mondhatom, az öltözőben, a szertárban nőttem fel, egy éves koromtól a mindennapjaim része a foci, rendszeresen ott voltam a DVSC első csapatának az edzésein, és láttam a legnagyobb sikereket. Én pedig három és fél évesen kezdtem a focit. Édesapám soha nem erőltette, sőt többször tanácsolta, hagyjam inkább abba, hozzá kell tenni, ő a legnagyobb kritikusom. Mindig azt mondta, én döntök, de ha csinálom, akkor úgy csináljam, hogy jó legyen, mert rosszul nem érdemes.

- Nem vágták a fejedhez, hogy „persze, mert Szatmári Csaba fia vagy”?
- De. Sokan hitték azt főleg fiatalabb koromban, hogy édesapám miatt kaptam bármilyen lehetőséget, pedig keményen megdolgoztam érte. Többször elmondtam már, soha nem az ő nyomában, hanem a saját utamon szeretnék járni. Nekem most is ő az édesapám, akinek meghallgatom a véleményét, az egy másodlagos ebben a tekintetben, hogy éppen edzőként dolgozik. Amikor Debrecenben néhányszor visszajátszottam a második csapatba, ahol másodedzőként dolgozott, egyikőnk sem érezte
jól magát abban a helyzetben. Éppen ezért, amikor felmerült, hogy az első csapatnál kap szerepet, akkor inkább elutasította a lehetőséget. És amilyen az élet, idén nyáron mindketten elhagytuk a DVSC-t, ő most a Cigánd vezetőedzőjeként dolgozik.

- Az edzői pályán is szeretnéd követni édesapád?
- Ez még korai kérdés, de éppen a közelmúltban került szóba, mit fogok csinálni a labdarúgó pályafutásom lezárása után. Most úgy gondolom, az edzői licenceket a játék mellett is meg lehet szerezni, az eddig gyűjtött tapasztalatok is a segítségemre lesznek. A végzettség pedig megnyit előttem egy kaput, és majd ráérek eldönteni, hogy belépek-e rajta.

- Középső védő vagy, de azon belül bármelyik oldalt meg tudod oldani.
- Amikor három belső védővel állunk fel, akkor rendre én vagyok középen, de amikor például Dejan Karan vagy legutóbb Hegedűs János kapta ezt a szerepet, akkor a bal oldali belső védőt játszottam. A négy védős rendszerben pedig valóban játszottam már a jobb és a bal oldalon is. Amikor fiatalon bekerültem a DVSC első csapatába, akkor örültem a játéklehetőségnek, és meccsről meccsre alkalmazkodtam. Ha Mészáros Norbert mellett, akkor a jobb oldali, ha Dušan Brković mellett, akkor a bal oldali belső védő posztján játszottam, így szép lassan mind a két poszton otthonosan éreztem magam, ennek a hasznát élvezem most.

- Összehasonlítod a kedvünkért a három- és négyvédős játékrendszert?
- A három belső védős rendszerben - azért fogalmazok így, és nem öt védőt mondok, mert nálunk ebben az esetben a szárnyvédők inkább támadnak, mint védekeznek - a jobb és a bal oldali belső védő szinte teljesen az oldalvonal mellett helyezkedik, lezárva a szárnyvédők mögötti területet, a labda birtokában viszont könnyebb előre játszani a vonalak mellett. Ennek a felállásnak a hátránya a sebezhető centrum, éppen ezért biztosít előttünk Báló, Szellő vagy Zsömi (Oláh Bálint, Szeles Tamás és Zsemlye Balázs - a szerk.). A négy védős rendszerben mindenki egyfolytában tolódik, esetenként egyszerre csak az egyik szélső léphet fel a támadásokkal. Az viszont hasonló, hogy mindkettőt lehet nyíltabban és zártabban játszani, mennyi támadó és védekező feladatot kap a többi csapatrész, ami persze ellenfelenként, és akár egy mérkőzésen belül is változhat.

- Három hónapja érkeztél Diósgyőrbe, hogy érzed magad?
- A születésnapomon írtam alá a szerződésem, a játékostársak legalább azért örömmel fogadtak, mert rögtön megvendégeltem őket néhány pizzával. Gyorsan sikerült berendezkedni, nagyjából ismerem a várost, ami jelenleg azt jelenti, hogy tudom, hol lehet bevásárolni, és merre találhatók a legjobb játszóterek. Nálunk családi hagyomány, hogy az elsőszülött fiú viszi tovább az apa nevét. Édesapám középső gyerek, így én vagyok a második Csaba a családban. A párom viszont kijelentette, hogy még egy Szatmári Csabát nem akar a családban, így kompromisszumos megoldásként Szatmári Nolen Csaba lett a fiam neve. Másfél éves, már jár, úgyhogy vége a jó világnak, de szeretünk jó levegőn lenni. Jön a kistestvér is, aki ráadásul kislány lesz. Jól érzem magam, mert számomra a család és a foci a legfontosabb, és nagyon bízom benne, néhány hónap múlva kétgyermekes apukaként készülhetek újra az élvonalra.