Varga Judit: de jó lenne ismét diósgyőri gyereknek lenni!

- A DVTK Aréna megnyitójára érkezve arra gondoltam, de jó lenne ismét diósgyőri gyereknek lenni! - kezdte az ünnepi beszédek sorát a miskolci születésű igazságügyi miniszter, a DVTK nagykövete, Varga Judit. - Hiszen én is itt kezdtem sportolói pályafutásom, és lélekben azóta sem szakadtam el innen. Miskolc az a város, amely szívében hordozza a sport szeretetét, ezért a mai nap egy hatalmas mérföldkő a miskolci sportéletben. Budapesti ismerőseim mondták, látták, milyen szép csarnokunk lesz, én pedig örülök, ha irigykednek ránk. Szeretném megerősíteni a miskolciakat, hogy az a legfontosabb a város jövője szempontjából, hogy olyan jó állóképességű felnőtteket adjanak országunknak, akik nem felejtik el, hogy honnan jöttek.

- A sport az egyik legfontosabb nemzetstratégiai ágazat a kormányzat számára - folytatta a miniszter. - Magyarország méretéhez, lélekszámához képest hatalmas sporteredményeket ér el, amivel hihetetlen büszkeséget, és felbecsülhetetlen örömet okoz, bármerre is járjunk a világban. Erre a tokiói olimpiai is ékes bizonyítékot nyújtott.

- Végezetül minden diósgyőri sportolónak jó egészséget, és a kosárlabdázóknak sok sikert, a szurkolóknak pedig fényes győzelmeket kívánok a multifunkciós csarnokban. Hajrá, Diósgyőr! - zárta beszédét Varga Judit.

Sántha Gergely: a DVTK Aréna új otthont teremt

- Amit az elmúlt pár évben Diósgyőrben sportinfrastruktúra témában létrehoztunk - stadion, labdarúgó akadémia, birkózóterem, egészségügyi központ -, az Miskolc és a régió számára a sport területén komoly előrelépés, és a világ bármely részén megállja a helyét - mondta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - Ezen felül megmutatja, hogy ha a város hagyományaira és a város adottságaira tudunk építeni, és ki tudjuk használni közösen az ezekben rejlő lehetőségeket, akkor maradandót tudunk alkotni.

- A DVTK Aréna új otthont teremt a női kosárlabdázóink első csapatának és otthont teremt több mint 300 miskolci utánpótlás versenyzőnek - tette hozzá a klubvezető. - Egy olyan kosárlabda komplexumot hoztunk létre, amely egyedi Miskolcon, Észak-Magyarországon és egyedi az országhatárokon kívül is, hiszen ez jelenleg a legnagyobb összefüggő parketta borítású játékfelülettel rendelkező csarnok ma Európában. Öt egész és két félpálya áll a sportolók rendelkezésére edzés időben, és a játékfelület parketta borítása megegyezik azzal, amit a sportág elitje az NBA csarnokaiban használ. Ám nem csak a kosárlabdázók, hanem a DVTK szinte összes sportolója tudja használni a létesítményt, amely multifunkcionális kialakításának köszönhetően nem csak nemzetközi sportesemények, hanem egyéb nagyszabású rendezvények helyszínéül is tud szolgálni.

- Amikor több mint tíz évvel ezelőtt az akkor még a nemzeti bajnokság második osztályában szereplő, utánpótlás bázissal nem igen rendelkező DVTK női kosárlabda szakosztályát ez a kicsi, pár főből álló, de rendkívül lelkes csapat elkezdte újraépíteni, talán nem is gondolták, hogy egyszer felépül egy saját DVTK Aréna. Ma mégis itt állunk a DVTK Aréna megnyitóján. Az ilyen jellegű álmok anyagi erőforrások nélkül nehezen válnak realitássá, így köszönöm az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, a TAO támogatóinknak és a klub tulajdonosainak az anyagi erőforrások előteremtésében nyújtott segítségüket és konstruktív, mindig támogató hozzáállásukat - fejezte be mondanivalóját Sántha Gergely.

 

Szabó Tünde: a sportnemzet sportoló nemzetté is válik

- Nagy örömmel érkeztem, mert már ennek a nagyszerű sportlétesítménynek az alapkőletételnél is jelen lehettem - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, miután ő is üdvözölte a megjelenteket. - Nagyon vártuk, és minden bizonnyal még jobban várták a fiatal diósgyőri sportolók, hogy birtokba vehessük ezt a csodaszép épületet. A magyar kormány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy mindenki sportoljon, és ehhez megteremtsük a lehetőséget a fiatalok számára. A mi feladatunk az utánpótlás és az élsport támogatása, a XXI. századi feltételek megteremtése.

- Könnyű a miskolciaknak, mert nem csak a miniszterelnök úr, hanem a miniszter asszony is nagyon szereti és támogatja a sportot - mosolygott az államtitkár asszony. - A kosárlabda az egyik legnépszerűbb sportág, de a DVTK Aréna kiszolgálja a többi sportágat is. A DVTK szurkolótábora pedig példaértékű az egész országban.- Az egészségre nevelés azért is fontos, mert egészségesebbek azok, akik sportolnak - folytatta Szabó Tünde. - Miskolc pedig egy sportszerető város. Vannak sikeres sportolóink, vannak sikeres klubjaink, mint a DVTK, és vannak sportolói gyermekeink, minek eredményeként a sportnemzet sportoló nemzetté is válik. Ez a fő célunk, ehhez építjük a sportlétesítményeket. Napjainkban is zajlik országunk történelmének legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése, mert ahogy miniszter asszony is említette, a sport nemzetstratégiai ágazat. Ez így is marad, így biztosak lehetünk benne, nagyon sikeres, nagyon egészséges nemzetünk lesz.

 

Szabó Tamás: évszázados álom valósult meg

- A DVTK szurkolójaként és vezetőjeként óriási megtiszteltetés számomra, hogy a közelmúlt fejlesztéseit - DVTK Stadion, labdarúgó akadémia, egészségügyi központ, és legutóbb a DVTK Aréna - az első koncepció egyik kidolgozójaként és megvalósítójaként végigkísértem - kezdte Szabó Tamás, a DVTK főtitkára, a kosárlabda szakosztály vezetője. - Fél évtizede egy 1939-ben épült stadiont és egy műfüves csarnok jelentette a DVTK infrastruktúráját, ma pedig világszínvonalúnak mondható létesítmények találhatók Diósgyőrben.

- Már a DVTK alapítása után tíz évvel 1920-ban felmerült, hogy ha nem is egy ilyen léptékű, de fedett termet kapjanak azok a sportágak, amelyek ezt igénylik - idézte föl a sportvezető. - Mert a DVTK vezetői már akkor sem csak labdarúgásban, hanem több sportágban, mai szóval élve multisportklubban gondolkodtak. Ez a terem végül évtizedekkel később a stadion földszintjén valósult meg 500 négyzetméteren, és ez a kicsi helyiség szolgált sokáig a diósgyőri sportolók otthonául. Később a kosarasok sokáig a Diósgyőri Gimnáziumban, majd a Nagyváthy utcai általános iskolában játszottak, majd a városi sportcsanarnokban találtak ideiglenes otthonra.

- A saját csarnok átadásával közel egy évszázados álom valósul meg ma, ami meghatározó lesz a következő évtizedek utánpótlás-nevelésében. Az új aréna lehetőséget ad, hogy még komolyabb léptékben fejlesszük a diósgyőri kosárlabdát. Bízom benne, hogy hamarosan ismét a bajnoki aranyéremért küzdhetünk, és a DVTK az egész régió meghatározó csapata lesz - bizakodott Szabó Tamás.

- Az első csapat viszi a zászlót, de legalább ilyen fontos az utánpótlás a klub életében - folytatta a szakosztály első embere. - A DVTK volt az első a magyar kosárlabda klubok közül, amelyik már 2013-ban regionális szinten gondolkodott. A mezőcsátról, sátoraljaújhelyről induló lányok legjobbjai jelenleg már a DVTK utánpótlását erősítik a miskolci fiatalok mellett. És feltett szándékunk, hogy a DVTK regionális politikájának megfelelően ezeket a bázisokat tovább építsük. Nagy segítség lenne ebben, ha a DVTK kosárlabda sportágban is sportakadémiai címet kapna, amivel újabb lehetőségek nyílnának meg előttünk.

- Fontos leszögezni, hogy a DVTK Aréna multifunkciós csarnok, ahol a DVTK összes sportágának lehetőséget biztosít, hogy országos bajnokságot, nemzetközi versenyeket rendezzen - osztotta meg végezetül Szabó Tamás.

Veres Pál: a DVTK neve összeforrt Miskolccal

- Nagy öröm számomra, hogy ma átadásra kerül egy sportlétesítmény, ami tovább emeli Miskolc város sportéletének színvonalát és sokszínűségét - vette át a szót Veres Pál, Miskolc polgármestere. - A DVTK Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legmeghatározóbb klubja, a DVTK neve összeforrt Miskolccal. A sport mindig jelentős szerepet töltött be a város életéban, mert nem csak sportolni lehet, hanem a szurkolók számára közösségi élményt nyújt. A mérkőzések és a sportlétesítmények lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és a szabadidő eltöltésére. A DVTK eredményeivel hozzájárul a város sportsikereihez, és a hírnevének öregbítéséhez.

- Az új, modern, minden igényt kielégítő DVTK Aréna egyszerre nyújthat örömöt a sportolóknak és a szurkolóknak - folytatta. - A DVTK Aréna nem csak a kosárlabdázók és a szurkolók új otthona, hanem annak jelképe is, hogy Miskolcon igény van a sportot érintő fejlesztésekre.

- Reményeink szerint az aréna lehetőséget biztosít kulturális rendezvények megtartására is. Szeretném Miskolc valamennyi polgára nevében megköszönni mindazok munkáját, akik az aréna létrejöttében segítettek. Kívánom, hogy a sportolók szeressék, és érezzék otthonuknak az új arénát, és gyarapítsák eddigi sikereiket. Hajrá Miskolc, Hajrá, Diósgyőr! - zárta a városvezető.

Bodnár Péter: Diósgyőr a női kosárlabdázás fellegvára

- A Magyar Kosárlabdázók Szövetsége a látvány-csapatsportágak társasági adóból történő támogatási lehetőségének megteremtése óta stratégiailag támogatja a kosárlabdához köthető létesítmények felújítását, építését. Meggyőződésünk, hogy megfelelő infrastrukturális háttér nélkül nem fejlődhet a sportág - lépett a mikrofon mögé Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára. - A működési költségek finanszírozásán túl maradandó értékteremtésre is fel kell használni a rendelkezésre álló támogatást. A kosárlabda gondolkodó, futó, ugró sportág - első helyen a gondolkodóval. Továbbá népszerű, és sikeres. A TAO-támogatás elmúlt tíz évében válogatottjaink több érmet szereztek, mint az azt megelőző 50-ben összesen.

- Diósgyőr a női kosárlabdázás fellegvára - ezt mindenki tudja, aki kicsit is érintett a sportágban - emlékeztetett az MKOSZ főtitkára. - Ezért is öröm, hogy ez a fellegvár egy nemzetközi színvonalú létesítménnyel gazdagodott. Szövetségi főtitkárként hivatalból semlegesnek kell lennem, de miskolci születésű sportvezetőként személyes az öröm is. És remélem, hogy a régi városi sportcsarnok után egy minden igény kielégítő új helyszínen játszhat bajnoki döntőt, méghozzá sikeres bajnoki döntőt a diósgyőri klub.

- Az aréna használatához jó hangulatú, sportszerű és telt házas mérkőzéseket kívánok! - zárta szavait Bodnár Péter.

 

Csöbör Katalin: fejlődés és diósgyőri sikerek

- Mikor jó egy miskolci lakos közérzete? Ha fejlődést lát a városban, és nyer a Diósgyőr! - válaszolta meg az önmagának feltett kérdést Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a DVTK társadalmi elnöke, majd felsorolta a közelmúltban átadott, és még átadás előtt álló miskolci projekteket. - Remélem, hogy a csapat még több sikert hoz a DVTK-nak. Új közösségi térrel gazdagodott Miskolc és a régió. Öröm és büszkeség minden borsodinak, és nem csak a sportrajongókra gondolok, hanem azokra is, akik majd koncertre érkeznek. Hajrá Borsod, hajrá, DVTK!

 

Kiss János: mindig van visszaút

- "Pályafutásom során több mint 9000 dobást elhibáztam, vesztettem csaknem 300 mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni." Ez az idézet Michael Jordantől, minden idők egyik legjobb kosárlabdázójától származik, és azámomra azt jelenti, hogy lehetnek vesztes meccseink, de ha küzdünk, akkor végül a dolgok mégis jóra fordulnak - értelmezte Michael Jordan szavait Kiss János, miniszterelnöki biztos. - A DVTK számára is volt visszaút arról a pontról, amikor a klub szakosztályaira hullott. Innen indult a felemelkedés, és mára eljutottunk oda, hogy a stadion, edzőpályák, akadémia után ma átadjuk a DVTK Arénát. Kívánom a diósgyőri kosárlabdázóknak, hogy az új csarnokban szerezzék meg a hőn áhított első bajnoki aranyat!