A 65 kilogrammos súlycsoport versenyében Botos Dominik az első fordulóban vereséget szenvedett a későbbi győztestől, ám a vigaszágon két technikai tussal aratott győzelemmel egészen a bronzéremig menetelt.

A 71 kg-osok népes, 26 fős mezőnyében a még csak serdülő korcsoportban versenyző Oross Ádám három fővárosi és egy orosházi ellenfelét legyőzve a döntőig menetelt, ahol az ezüstérmet szerezte meg.

Szinay Csaba a 80 kg-os súlycsoportban szállt harcba az érmekért és első körös győzelme után magabiztosan három technikai tussal végződő találkozót követően aranyérmet akasztottak a nyakába. Szinay ezzel a teljesítményével kiérdemelte a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat is.

A 92 kilogrammosok versenyében Bíró Balázs Levente a 12. helyen zárt, míg Juhász Erik a 15. pozícióban.

Kadet kötöttfogású országos bajnokság

65 kilogramm

Botos Dominik 3. hely

71 kilogramm

Oross Ádám 2. hely

80 kilogramm

Szinay Csaba 1. hely

92 kilogramm

Bíró Balázs Levente 12. hely

Juhász Erik 15. hely

 

A képen (balról-jobbra): Botos Dominik, Szinay Csaba, Oross Ádám (versenyzők) és Lakatos Győző, Juhász Sándor (edzők).