A VOSZ B-A-Z. megyei Szervezete elnöksége minden évben meghirdeti a PRIMA Díjat, amellyel a megye kulturális, tudományos, oktatási és sport életének legkiválóbb képviselőit ismerik el. A megyei döntőbe kerülteket egy százharminc jelöltből álló mezőnyből választották ki. Az est díszvendége az alapító özvegye, Demján Sándorné volt.

- Az est emléket állított Demján Sándornak, a VOSZ Örökös Elnökének, aki 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Alapítványt és a megyei Prima-díjak rendszerét - nyitotta meg a gálát Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetének elnöke. - Mindezt pedig azért, hogy a vállalkozók lokálpatrióták legyenek, és a díjon keresztül támogassák a környezetükben élő kiemelkedő személyiségeket - tette hozzá.

Dr. Szabó Zsolt sebész, a DVTK orvosigazgatója a Magyar Tudomány kategóriájában kapott díjat. Dr. Szabó Zsolt Phd. tanszékvezető egyetemi docens, sebész. A világ egyik legtapasztaltabb kézsebésze, öt nyelven beszél és praktizál. A szakember a Pécsi Orvostudományi Egyetem, valamint a Szegedi Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, jelenleg a Világ Kézsebészeti Társaságok Szervezete (IFSSH) elnöke.

Közönségdíjat Bíró Ignác a DVTK Jegesmedvék utánpótlás szakmai igazgatója vehetett át.

Bíró Ignác 34 éve dolgozik a DVTK Jegesmedvék és elődje, a Miskolci Jegesmedvék kötelékében, játékosként kezdett, majd a felnőttcsapat vezetőedzője is volt, az utóbbi években az utánpótlásban dolgozott. Számos válogatott játékos nevelt ki a jégkorong számára, de tanítványai országos bajnoki címeket nyertek gyorskorcsolyában és floorballban is.

Forrás: minap.hu

Fotók: minap.hu / Horváth Csongor