Az ünnepélyes megnyitón megjelent Dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere, Szabó Tamás, a DVTK főtitkára, Deák Bárdos Mihály, DVTK SE regionális fejlesztésekért felelős sportszakmai vezetője, valamint a DVTK darts szakosztályának versenyzői.


- A DVTK és Szerencs története nagyon régre nyúlik vissza - kezdte Szabó Tamás a DVTK főtitkára. - Rengeteg sportolónk származik Szerencsről és környékéről, illetve sok olyan edző is, aki rengeteget tett hozzá a klub sikereihez. Ez a darts terem közös munkánk eredményként jött létre a DVTK szerencsi jelenlétének első lépéseként. Az országban egyedülálló módon kizárólag a dartsnak a céljaira létrejövő termet avatunk ma fel, ami - bízunk benne -, a szerencsi sport- és társasági élet üde színfoltja lesz. Reméljük, hogy a következő években komoly klubélet alakul ki, amiből olyan versenyzők nőnek ki, akik a későbbiekben a DVTK keretein belül komoly eredményeket tudnak elérni akár nemzetközi szinten is.


- Ez a pillanat mindenképpen a köszöneté és a háláé - vette át a szót Dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő. - Köszönjük a DVTK-nak, hogy Szerencs ennyire közel áll a szívéhez, ahogyan a szerencsieknek is a Diósgyőr, nem csak a futball, hanem más sportágak tekintetében is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a megye legnagyobb multisport klubja már Szerencsen is jelen van. Azt kívánom, hogy minél több szerencsi és környékbeli játékos ismerje meg, próbálja ki, és érjen el sikereket ebben a sportágban. Ez a terem még jobban összekapcsolja a DVTK-t a várossal és az itt élőkkel.


- Igen hosszú ideje a szerencsi sportkedvelő embereknek igazodási pont a DVTK, legyen az bármelyik sportág - folytatta Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere. Ahhoz, hogy az itteni tehetségek tovább tudjanak fejlődni, szükség van egy nagyobb klubra, egy nagytestvérre, ami mindig is megvolt, és örülünk, hogy napjainkban is megvan a DVTK személyében.


A régió legnagyobb multisportklubja, a 24 sportággal rendelkező DVTK nem titkolt célja, hogy bővítse a nagy családot, amit a klubtagok alkotnak. A dartsot életkortól, magasságtól függetlenül bárki űzheti, és kellő gyakorlással sikereket érhet el. A sportág egyre népszerűbb, folyamatosan csatlakoznak új játékosok az edzésekre és éppen ezért a klub fontosnak tartja, hogy ne csak a megyeszékhelyen, hanem a környékbeli településeken is elérhető legyen az érdeklődők számára. Ennek első állomása a szerencsi DVTK Darts klub létrehozása.


A város első dartstermében hét tábla található világítással és darts szőnyegekkel. Simófi József, vezetőedző egy jól felépített klubot szeretne kialakítani versenyzőkkel és hobbi szintű játékosokkal, illetve megcélozni a szerencsi és környékbeli fiatalokat, középkorúakat és időseket, hiszen a darts egy kortalan játék. Az edzések szerdán és péntek zajlanak 17:00-20:00 között a Bajcsy-Zsilinszky utca 20. szám alatt.

Helyszín

Szerencs, Bajcsy-Zsilinszky utca 20.

Jelentkezés

Simófi József vezetőedző +36-20-315-1402

Edzések időpontja

Szerda 17:00-20:00
Péntek 17:00-20:00