- Nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, ahogy eddig, úgy ezt követően is megteszek mindent a DVTK sikeréért - mondta Molnár Gábor. - Idén a feljutás az elsődleges célunk, nincs kétségem, hogy sikerülni fog, ezért is írtam alá a hosszú távú szerződést. Jó dolog érezni a szurkolók szeretetét, újabb gólokkal és gólpasszokkal szeretném kifejezni a hálámat ezért. 

- Molnár Gábor a DVTK egyik nagy értéke, és Kondás Elemér csapatának vezéregyénisége, aki egyetlen mozdulattal képes mérkőzést eldönteni. Ezért nem is tárgyaltunk a játékjogának értékesítéséről nyáron, pedig akadt érdeklődő bőven - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Ugyan csak jövő nyáron járt volna le a szerződése, de nem csak a jelen, hanem a jövő csapatát is építjük, amelyik a feljutást követően az élvonalban is megállja a helyét. A DVTK és Gabi céljai megegyeznek, így hosszú távú szerződést írtunk alá.
Szeretném, ha évek múlva úgy emlékezne vissza erre az évre, hogy nem csak a DVTK meghatározó játékosává vált, hanem innen indult el a további fejlődése. Meggyőződésem, hogy Gabit korábban a sok klubváltás hátráltatta a karrierje kiteljesedésben, ezért a hosszú távú szerződés adta stabilitás a pályán is éreztetni fogja hatását, és kiegyensúlyozottabbá válik a teljesítménye. További komoly potenciált látok benne, kívánom neki, hogy idővel meghívót kapjon válogatottba, mert az nem csak számára jelentene hatalmas örömöt, hanem követendő példaként tudnánk minden akadémistánk elé állítani: nem számít honnan jössz, tehetséggel és sok munkával megvalósíthatod álmaidat.

A miskolci születésű Molnár Gábor 2020 januárjában lett a DVTK játékosa, és villámgyorsan közönségkedvenccé vált, már az első mérkőzésen skandálták a nevét. Az élvonalban 28 mérkőzésen 9 gólt szerzett, a Merkantil Bank Ligában pedig eddig 13 találkozón 5-ször talált be, és 5 gólpasszal szolgálta ki társait, közte több olyannal, amire évek múltán is érdemes lesz emlékezni.


Névjegy

Név: Molnár Gábor
Születési idő: 1994. május 16.
Születési hely: Miskolc
Poszt: támadó

Pályafutás
2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.) 13/5
2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.) 13/5
2019/2020 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.) 15/4
2019/2020 Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) 7/0
2018/2019 Mezőkövesd Zsóry FC (kölcsönben, NB I.) 21/8
2018/2019 nyár Puskás Akadémia FC (NB I.) 4/1
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 26/2
2016/2017 Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) 27/8
2015/2016 Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.) 29/6
2014/2015 Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.) 29/6
2013/2014 KBSC (NB III.) 26/13
2013/2014 KBSC U21
2012/2013 FC Tiszaújváros (NB III.)  28/14
2011/2012 tavasz KBSC (NB II.) 9/0
2011/2012 ősz BTE Edelény (megyei I. osztály) 16/5
2011/2012 ősz BTE Edelény U19
2010/2011 BTE Edelény (megyei I. osztály) 20/10
2010/2011 BTE Edelény U19, U16
2009/2010 BTE Edelény U19
2008/2009 tavasz Borsodsziráki KSE
2005-2009 KBSC utánpótlás
2003-2005 Edelényi VSE utánpótlás