Beharangozó 2021. november 26., péntek

Vasárnap az Ajka ellen játszik a DVTK

A DVTK és az Ajka mindössze egyszer játszott tétmérkőzést egymás ellen Miskolcon, és szinte napra pontosan 34 éve diósgyőri siker született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Vasárnap az Ajka ellen játszik a DVTK


Egymás ellen

Bajnoki mérkőzésen mindössze egyszer játszott az ajkai csapat Diósgyőrben. Szinte napra pontosan 34 éve, 1987. november 22-én az NB II. 1987/1988-as kiírásának 19. fordulójában Száger György vezetőedző a Veréb - Szlifka, Leskó, Dózsa, Takács J. - Molnár I., Fükő (Kuttor, 71.), Tóth M. - Lengyel J., Farkas J. (Szemere, 56.), Kölln csapatot küldte a pályára. A DVTK Kölln Miklós 11-esből úgy szerzett góljával két pontot a csapat, hogy Dózsa Attila kiállítása miatt emberhátrányba került, igaz, nem sokkal később Puskást is leküldte Márton játékvezető, így 10-10 játékos fejezte be a találkozót.

DVTK - Ajka mérkőzések a másodosztályban (NB II., NB I/B, NB B)

  • 1987/1988
    1987. 11. 22. Diósgyőri VTK - Ajkai Hungalu SC 1-0 G.: Kölln

FC Ajka

Alapítva: 1923
Klubszín: zöld-fehér
Élvonalbeli idények: 0
Legjobb eredmény: NB II. 4. helyezett (1979/1980, 2009/2010 és 2011/2012)
Először az országos másodosztályban: 1978/1979
Másodosztályú idények: 21
Folyamatosan az NB II.-ben: 2019 óta

Az ajkai klubot 1923-ban alapították Ajkai Sportegyesület néven, az FC Ajka elnevezést 2001 óta használják. A II. világháborút követő években a harmadik és a negyedik osztály között ingáztak, de a '60-as éveket az ötödik vonalban töltötték. 1969-től tíz év alatt eljutottak a Veszprém megyei I. osztálytól az NB II.-ig, ahol négy évre meg is ragadtak. A rendszerváltást megelőző és követő években több részletben újabb négy idényt lehúztak le az NB II.-ben. 1993-ban az újabb kiesést követően egyesült a Hungalu és a Bányász, de ez sem állította meg a zuhanást, a következő bajnokságot már a "megyében" kezdte a csapat. Történetük legújabb kora 2005-től íródik, azóta mindössze kétszer estek ki az NB III.-ba, és többnyire a másodosztály mezőnyét erősítették.

Legutóbb 2019-ben jutottak fel, az előző bajnokságban 62 ponttal a 5. helyen végeztek (19 győzelem, 5 döntetlen, 14 vereség). Legeredményesebb gólszerzőjük a nyáron Kisvárdára csábított Nagy Mihály Krisztián volt 17 találattal.

Merkantil Bank Liga 2021/2022 

Összesített tabella
2. Diósgyőri VTK 17 9 6 2 32 17 15 33
11. FC Ajka 17 6 4 7 24 23 1 22

Hazai tabella
3. Diósgyőri VTK 8 6 2 0 20 5 15 20
9. FC Ajka 8 4 2 2 14 8 6 14

Idegenbeli tabella
4. Diósgyőri VTK 9 3 4 2 12 12 0 13
13. FC Ajka 9 2 2 5 10 15 -5 8

Eredmények

  1. forduló: Vasas - Ajka 2-1
  2. forduló: Ajka - Siófok 1-1
  3. forduló: KTE - Ajka 3-1
  4. forduló: Ajka - Szoknok 1-1
  5. forduló: PMFC - Ajka 2-0
  6. forduló: Ajka - ETO 1-0
  7. forduló: Nyíregyháza - Ajka 2-0
  8. forduló: Ajka - Békéscsaba 2-1
  9. forduló: III. Kerület - Ajka 2-4
  10. forduló: Ajka - Szeged 0-1
  11. forduló: Dorog - Ajka 0-0
  12. forduló: Ajka - Tiszakécske 5-1
  13. forduló: Haladás - Ajka 2-1
  14. forduló: Ajka - Szentlőrinc 3-1
  15. forduló: Budaörs - Ajka 1-2
  16. forduló: Ajka - Soroksár 1-2
  17. forduló: BMTE - Ajka 1-1

A legutóbbi fordulóban a Horváth D. - Szűcs K., Heffler T., Tar, Présinger - Csizmadia Z., Lehoczky, Tóth G. (Stoiacovici, 89.), Tajthy (Görgényi, 70.), Gaál (Murka, 46.; Berzsenyi, 80.) - Szarka Á. (Dragóner F., 46.). összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

5 gólos
Gaál Bálint

4 gólos
Szarka Ákos

3 gólos
Csizmadia Zoltán
Lehoczky Roland

2 gólos
Dragóner Filip
Stoiacovici Dávid
Tóth Gergely

1 gólos
Csemer Gyula
Tar Zsolt
Présinger Ádám

Sárga lap

4 sárga lap
Lehoczky Roland
Szarka Ákos

Piros lap

2 piros lap
Gaál Bálint (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

1 piros lap
Dragóner Filip (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Dragóner Filip (Szombathelyi Haladás)
Gaál Bálint (Siófok)
Lehoczky Roland (MTK, kölcsönbe)
Orosz Márk (Soroksár)
Szabados István (DVSC)
Sejben Viktor (Csákvár)
Szarka Ákos (Kaposvári Rákóczi)
Tajthy Tamás (Siófok)
Murka Benedek (Vasas, kölcsönbe)
Vizler László (PAFC, kölcsönbe)

Távozott
Horváth Tamás (III. Kerületi TVE)
Kovács Nikolasz (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza)
Lengyel Béla (Budaörs)
Nagy Mihály Krisztián (Kisvárda)
Rétyi Róbert (Vasas, kölcsönből vissza)
Soltész Dominik (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza)
Szekér Ádám (Haladás, kölcsönből vissza)
Szűcs Kristóf (Újpest FC, kölcsönből vissza)
Tóth Barna (Kecskemét)
Zsolnai Richárd (DVTK, kölcsönből vissza)

Az FC Ajka kerete

Kapusok
1 Balogh Márton (HUN) 1993.08.31.
12 Horváth Dániel (HUN) 1996.03.05.
97 Szabados István (HUN) 1997.11.18.

Mezőnyjátékosok
8 Berzsenyi Kevin (HUN) 2003.12.17.
13 Csemer Gyula (HUN) 1994.01.27.
19 Csizmadia Zoltán (HUN) 1990.10.31.
7 Dragóner Filip (HUN) 1998.03.12.
10 Földi Botond (HUN) 2001.08.12.
14 Gaál Bálint (HUN) 1991.07.14.
17 Görgényi Dávid (HUN) 1990.08.16.
16 Heffler Tibor (HUN) 1987.05.17.
5 Kenderes Zoltán (HUN) 1989.08.12.
30 Lehoczky Roland (HUN) 2002.04.19.
24 Murka Benedek (HUN) 1997.09.10.
33 Orosz Márk (HUN) 1989.10.24.
11 Présinger Ádám (HUN) 1989.01.26.
2 Rózsás Dominik (HUN) 2003.11.16.
18 Sejben Viktor (HUN) 1996.06.04.
31 Stoiacovici Dávid (HUN) 1999.07.05.
15 Szabó Benjámin (HUN) 2005.06.01.
27 Szarka Ákos (SVK) 1990.11.24.
29 Szűcs Kristóf (HUN) 1997.01.03.
22 Tajthy Tamás (HUN) 1991.08.29.
34 Tar Zsolt (HUN) 1993.02.13.
20 Tóth Gergely (HUN) 1992.05.02.
25 Vízler László (HUN) 2002.10.13.

A vezetőedző

A kispadon az 1964. június 25-én született Kis Károly ül. Az élvonalban Vácott és Pakson dolgozott, utóbbi kispadján ezüstérmet nyert. Ezen kívül irányította a Nyíregyháza, a Szolnok, a PMFC és a Balassagyarmat csapatát. 2018 elején lett az Ajka edzője, majd nyáron néhány hónapra a Vasas kisapdját vette át, a 2019/2020-as bajnokság kezdetén tért vissza Ajkára, és azóta is a csapat vezetőedzője.

Ismerős a másik oldalon

A miskolci születésű Tajthy Tamás a DVTK utánpótlásában nevelkedett, majd 17 évesen Újpestre igazolt. Ott mutatkozott be az élvonalban, majd később játszott Pápán, Mezőkövesden, Győrben, SIófokon. Idén nyáron lett az Ajka labdarúgója.

A szlovákiai magyar Szarka Ákos 2017 tavaszán igazolt Diósgyőrbe, és másfél év alatt 36 mérkőzésen 3 gólt lőtt. Ezt követően Gyirmóton, Dél-Koreában és Kaposvárott szerepelt, ő is nyáron lett ajkai labdarúgó.

Az ellenfél kispadján is találunk ismerőst. Végső Béla masszőr Tornyi Barnabás hívására érkezett Szolnokról Diósgyőrbe a '90-es évek közepén, és Tóth "Lujó" Istvánnal együtt - akkori szóhasználattal - gyúrta a Kulcsár Sándor és Egressy Gábor által fémjelzett sikercsapatot.