Összefoglaló 2021. november 21., vasárnap

DVTK - Vasas Akadémia 59-60

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 8. fordulójában a Vasas Akadémia együttese látogatott a DVTK Arénába. Az első félidőben még akadozott a piros-fehérek gépezete, de mindenki arra számított, hogy a fordulás után könnyen fordít a DVTK. Ehhez képest egy végtelenül kiélezett küzdelemben csak a hajrában dőlt a győztes kiléte, amely bomba meglepetésre a Vasas Akadémia csapata lett. A piros-kékek 60-59-re nyerték meg a találkozót.

DVTK - Vasas Akadémia 59-60


Mindjárt az első támadásából eredményes volt a Medgyessy és Jovanović nélkül felálló DVTK, Kányási passzát Green váltotta gólra. Tóth büntetőjével és Papp hárompontosával azonban hamarosan fordított a Vasas. A 4. perc végén Green pontjaival érte utol ellenfelét a hazai együttes (6-6). A védekezést nem érhette kritika, Kányási például szépen szerelte Bach Bogit, akit edzője alaposan leteremtett és le is cserélt az eset után. A dobások viszont továbbra sem sültek, a visszatérő vajkezű Hayes azonban ezúttal sem okozott csalódást, mindjárt szép középtávolival jelentkezett (9-8). Hiába cserélt Földi Attila vezetőedző, a negyed utolsó két percének négypontos vendég előnnyel vágtak neki a csapatok, és Madár Eszter dobása tovább tetézte a bajokat. Bernáth Réka büntetőinek, illetve Keyona újabb csodálatos duplájának köszönhetően csökkent ez a különbség, az első játékrészt a Vasas nyerte meg (13-16).

A második játékrészt remekül kezdte a Diósgyőr, Green bizonyult tarthatatlannak, majd Bach két büntetőjére Tóth Franka válaszolt egy remek kettessel (19-18). Ha egy üzlet beindul alapon, a Milos Pavlović időkérése után újfent Franka villant meg, miközben a hazaiak védekezése továbbra is remekül működött. A Vasas bénultságát nem sikerült maximálisan kiaknázni, olyannyira nem, hogy a hosszú-hosszú gólcsendjüket követő négy pontjuk után egy pontra olvadt a piros-fehérek előnye (23-22). A fővárosiak lendülete a hazai timeout után is kitartott, a szünet előtt Bach egyenlítette ki az állást, a csattanót pedig Pusztai hármasa jelentette (23-26).

 

Eleinte úgy tűnt, jobban kezdte a második félidőt a DVTK, de a Vasas továbbra is szívósan tartotta magát. Green egyik büntetőjével még mindig csak egyenlítésre futotta, de az se tartott sokáig, mert Heljić vágott be egy triplát (30-33). Az angol center akciógóljára szintén Heljić válaszolt, a hazai csapat pedig időt kért. Hayes büntetőivel újra utolérte ellenfelét a DVTK, ekkor viszont Smailbegović tett róla, hogy újra piros-kékek vezessenek (35-37). A folytatásban Vorpahl egalizált a büntetővonalról, Smailbegović pedig ezúttal egy hárompontossal szomorította a házigazdákat, ráadásul a negyedben Budácsiké lett az utolsó szó (37-42).

A záró felvonásban Green büntetőjével és Hayes bebrusztolt duplájával megkezdte a felzárkózást a hazai csapat, azonban védekezésben ki-kihagyott a piros-fehérek figyelme. Előbb Madár Eszter hagyták szabadon dobni, aki élt is a lehetőséggel, majd Vorpahl hármasára Smailbegović válaszolt szintén távolról (43-47). A közönség ébresztőt kiabált, mégis a Vasas tudta növelni az előnyét (43-49). Roppant feszültté vált a légkör, főleg akkor, amikor Green dobásánál nem láttak szabálytalanságot a játékvezetők, és Földi Attila kapott technikai hibát reklamálásért (45-50). Két jó Green-büntető, majd egy Kányási által a sarokból bedobott hárompontos után vendégek kértek időt (50-50). Roppant kiélezett végjátékra volt kilátás, majdnem két percig nem is esett újabb találat, kettő perccel a találkozó vége előtt viszont Hayes bedobta mindkét büntetőjét, így hosszú idő után újra a Diósgyőr vezetett. Papp egy ponttal reagált, és időt kért a DVTK (52-51). Bő másfél perc volt hátra, és ez rövid periódus elképesztő fordulatokat hozott! Hayes vezérletével már három ponttal is vezettek a piros-fehérek, de a Vasas nem adta fel és újfent fordítani tudott. Tizenhat másodperc volt hátra, és Bernáth csont nélküli triplájával már úgy tűnt, hogy a DVTK kerekedik felül, Smailbegovićnak két másodperc elég volt egy újabb kosárhoz, így megérdemelten győzött a Vasas Akadémia (59-60).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 8. forduló

DVTK - Vasas Akadémia 59-60 (13-16, 10-10, 14-16, 22-16)

Miskolc, DVTK Aréna, 700 néző. Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, Rácz Zsolt Róbert.
DVTK: Vorpahl 7/3, Aho, Kányási 5/3, Kiss A. 1, Green 18. Csere: Hayes 19, Tóth F. 4, Bernáth 5/3. Vezetőedző: Földi Attila.
Vasas: Papp, Bach, Budácsik, Tóth, Heljić. Csere: Salamon, Smailbegović, Pusztai, Szerencsés, Madár K. Vezetőedző: Milos Pavlović.


A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Edzői értékelések

Földi Attila: - Nehéz megfogalmazni, mi történt ma. Sok hibával játszottunk, amire valahol számítani is lehetett. Vorpahl és Hayes érkezése miatt a héten elsősorban figurákat gyakoroltunk. A hatvan kapott pont nem vészes, de ez a dobószázalék, és az ötvenkilenc dobott pont hazai pályán ettől a csapattól borzalmasan kevés.