Összefoglaló 2021. november 29., hétfő

Tizedik győzelmét aratta a DVTK

Sorozatban hét mérkőzés óta veretlen a DVTK, és már tíz győzelemnél jár. Könyves Norbert tizedik, Horváth Zoltán pedig hatodik gólját szerezte, míg Zsolnai Richárd harmadik és negyedik gólpasszát adta vasárnap, valamint Póser Dániel és a diósgyőri védelem hatodszor nem kapott gólt. Statisztika.

Tizedik győzelmét aratta a DVTK


Az Merkantil Bank Liga 18. fordulójában 2-0-ra nyert a DVTK az Ajka ellen.

Ez a DVTK tizedik győzelme a Merkantil Bank Ligában, amivel továbbra is feljutó helyen áll, mindössze egy pontra az első helyezett mögött.

A DVTK hetedik meccse őrzi veretlenségét, sorozatban aratott öt győzelmet követően legutóbb döntetlent játszott, most hétvégén pedig ismét nyert. Továbbra is a DVTK lőtte a legtöbb gólt a mezőnyben (34), és az eredménysor ismeretében nem meglepő, hogy a DVTK vezeti az 5 (és a 10) mérkőzéses formatabellát, a legutóbbi öt meccs alatt 12-2 a gólkülönbség.

A DVTK győztes mérkőzései 2021/2022

  1. 2021. augusztus 1. Csákvár - DVTK 0-1 (0-1) G.: Könyves
  2. 2021. augusztus 9. DVTK - Vasas 2-1 (1-0) G.: Könyves, Molnár G.
  3. 2021. augusztus 29. DVTK - PMFC 3-0 (2-0) G.: Bárdos, Hornyák, Horváth Z.
  4. 2021. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 4-2 (2-1) G.: Jánvári (ög.), Hornyák, Könyves, Molnár G.
  5. 2021. október 17. DVTK - Dorog 2-0 (1-0) G.: Könyves, Eperjesi
  6. 2021. október 24. Tiszakécske - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  7. 2021. november 1. DVTK - Haladás 2-0 (1-0) G.: Szatmári, Kocsis D.
  8. 2021. november 7. Szentlőrinc - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  9. 2021. november 21. DVTK - Budaörs 5-0 (3-0) G. Könyves (2), Karan, Molnár G., Horváth Z. 
  10. 2021. november 28. DVTK - Ajka 2-0 (2-0) G.: Horváth Z., Könyves

Hatodik alkalommal őrizte meg a DVTK kapuját a góltól Póser Dániel és a diósgyőri védelem.

Horváth Zoltán hatodik gólját szerezte a DVTK-ban, és mind közül a legszebbet, miután Zsolnai Richárd beadását sarokkal lőtte a léc alá.

A második gólpasszt is Zsolnai Richárd adta, és Könyves Norbert értékesítette. A DVTK 42-es számú játékosa már 10 gólnál jár ezzel a találattal (15 meccsen). Legutóbb 10 gólig Ugrai Roland jutott el diósgyőri mezben (33 forduló alatt a 2017/2018-as élvonalbeli idényben). A feljutással zárt 2010/2011-es NB II.-ben pedig Granát Balázs szerezte meg a házi gólkirályi címet 23 meccsen lőtt 13 találattal.

A tíz diósgyőri sikerből mindössze egyszer nyert úgy a csapat, hogy sem Könyves Norbert, sem Horváth Zoltán nem talált be (a Haladás ellen Szatmári Csaba és Kocsis Dominik gólja szállította a sikert), míg a Budaörs és az Ajka ellen mind a ketten gólt szereztek.

Először nem kapott sárga lapot a DVTK egyetlen játékosa és stábtagja sem ebben a bajnokságban

A Merkantil Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC Vasas FC 18 11 4 3 33 13 20 37
3. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 18 10 4 4 21 11 10 34
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 9 5 4 23 11 12 32
5. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 18 9 5 4 25 15 10 32
6. Dorogi FC Dorogi FC 18 8 3 7 19 24 -5 27
7. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 18 7 6 5 24 23 1 27
8. BFC Siófok BFC Siófok 18 6 9 3 23 19 4 27
9. ETO FC Győr ETO FC Győr 18 7 5 6 24 20 4 26
10. Pécsi MFC Pécsi MFC 18 6 5 7 21 18 3 23
11. FC Ajka FC Ajka 18 6 4 8 24 25 -1 22
12. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 18 4 9 5 20 21 -1 21
13. Soroksár SC Soroksár SC 18 5 5 8 26 33 -7 20
14. Budafoki MTE Budafoki MTE 18 4 7 7 21 22 -1 19
15. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 18 4 7 7 25 29 -4 19
16. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 18 4 7 7 18 27 -9 19
17. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 18 3 9 6 21 27 -6 18
18. Budaörsi SC 1924 Budaörsi SC 1924 18 3 8 7 19 30 -11 17
19. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 18 3 5 10 13 30 -17 14
20. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 18 3 3 12 17 36 -19 12

Formatabella

Az utolsó 5 mérkőzés alapján

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 5 3 2 0 7 1 6 11
3. Vasas FC Vasas FC 5 3 1 1 9 2 7 10
4. BFC Siófok BFC Siófok 5 3 1 1 8 6 2 10
5. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 5 3 1 1 4 4 0 10
6. ETO FC Győr ETO FC Győr 5 3 0 2 5 3 2 9
7. Dorogi FC Dorogi FC 5 3 0 2 8 9 -1 9
8. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 5 2 3 0 5 3 2 9
9. FC Ajka FC Ajka 5 2 1 2 7 7 0 7
10. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 5 2 0 3 6 6 0 6
11. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 5 2 0 3 4 4 0 6
12. Pécsi MFC Pécsi MFC 5 1 2 2 9 6 3 5
13. Soroksár SC Soroksár SC 5 1 2 2 8 9 -1 5
14. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 5 1 2 2 8 11 -3 5
15. Budaörsi SC 1924 Budaörsi SC 1924 5 1 2 2 4 9 -5 5
16. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 5 1 1 3 1 6 -5 4
17. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 1 3 2 8 -6 4
18. Budafoki MTE Budafoki MTE 5 0 4 1 4 5 -1 4
19. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 5 0 3 2 1 5 -4 3
20. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 5 0 1 4 4 10 -6 1

Az utolsó 10 mérkőzés alapján

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 10 6 3 1 13 5 8 21
3. Vasas FC Vasas FC 10 6 2 2 16 5 11 20
4. BFC Siófok BFC Siófok 10 5 3 2 15 11 4 18
5. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 10 5 1 4 12 9 3 16
6. ETO FC Győr ETO FC Győr 10 5 0 5 11 10 1 15
7. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 10 4 3 3 9 7 2 15
8. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 10 3 6 1 12 12 0 15
9. Pécsi MFC Pécsi MFC 10 4 2 4 14 9 5 14
10. FC Ajka FC Ajka 10 4 2 4 17 13 4 14
11. Dorogi FC Dorogi FC 10 4 2 4 10 14 -4 14
12. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 10 3 4 3 18 18 0 13
13. Soroksár SC Soroksár SC 10 3 2 5 13 16 -3 11
14. Budaörsi SC 1924 Budaörsi SC 1924 10 2 5 3 9 12 -3 11
15. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 10 3 1 6 9 19 -10 10
16. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 10 2 4 4 5 11 -6 10
17. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 10 2 3 5 9 14 -5 9
18. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 10 2 3 5 8 14 -6 9
19. Budafoki MTE Budafoki MTE 10 1 5 4 7 12 -5 8
20. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 10 1 4 5 4 12 -8 7

Pontok ellenfelenként

A Merkantil Bank Ligában kétszer találkoznak egymással a csapatok, minden ellenféltől hat pontot lehet szerezni.

3 pont

  • Csákvár (3)
  • Vasas (3)
  • PMFC (3)
  • Nyíregyháza (3)
  • Dorog (3)
  • Tiszakécske (3)
  • Haladás (3)
  • Szentlőrinc (3)
  • Budaörs (3)
  • Ajka (3)

1 pont

  • Siófok (1)
  • KTE (1)
  • ETO (1)
  • Békéscsaba (1)
  • III. Kerület (1)
  • Soroksár (1)

0 pont

  • Szolnok (0)
  • Szeged (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 10 győzelem
  • 6 döntetlen
  • 2 vereség

36 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 34
  • Kapott gólok: 17

Körönkénti tabella

Eredménytípusok

1-0 

1 (Csákvár - DVTK)

2-0

3 (DVTK - Dorog, DVTK - Haladás, DVTK - Ajka)

3-0

1 (DVTK - PMFC)

5-0

1 (DVTK - Budaörs)

2-1

3 (DVTK - Vasas, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)

4-2

1 (DVTK - Nyíregyháza)

1-1

4 (Siófok - DVTKDVTK - KTEDVTK - III. KerületSoroksár - DVTK)

2-2

2 (ETO - DVTKBékéscsaba - DVTK)

1-2

1 (Szeged - DVTK)

0-2

1 (Szolnok - DVTK)


Csapatstatisztika

Kapott gól nélkül

  • Póser Dániel 6 (Csákvár - DVTK, DVTK - PMFC, DVTK - Dorog, DVTK - Haladás, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)

Házi góllövőlista

10 gólos

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - KTE, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, 2 DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)

6 gólos

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

6 gólpassz

  • Molnár Gábor (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, ETO - DVTK,  DVTK - Nyíregyháza, 2 Békéscsaba - DVTK)

4 gólpassz

3 gólpassz

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

13 pont

  • Könyves Norbert (10+3)

11 pont

  • Molnár Gábor (6+6)

10 pont

  • Horváth Zoltán (6+4)

4 pont

  • Zsolnai Richárd (0+4)

3 pont

  • Bárdos Bence (1+2)
  • Oláh Bálint (1+2)

2 pont

  • Hornyák Marcell (2+0)
  • Bokros Szilárd (0+2)
  • Eperjesi Gábor (1+1)
  • Szatmári Csaba (2+0)
  • Kocsis Dominik (1+1)

1 pont

  • Németh Márió (1+0)
  • Szeles Tamás (0+1)
  • Hegedűs János (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 19

  • Könyves Norbert 7 (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Horváth Zoltán 7 (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Szatmári Csaba 2 (Szeged - DVTK, DVTK - Haladás)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)

bal lábbal: 8

  • Molnár Gábor 4 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Könyves Norbert (DVTK - Budaörs)

fejjel: 7

  • Könyves Norbert 2 (DVTK - KTE, ETO - DVTK)
  • Molnár Gábor 2 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

büntetőből: 2

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
  • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)

szabadrúgásból: 1

  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)

szabadrúgást követően: 1

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK)

szögletet követően: 10

  • Horváth Zoltán 3 (Siófok - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Könyves Norbert (DVTK - Vasas)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

bedobást követően: 1

  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)

öngól: 1

  • Jánvári Gábor (DVTK - Nyíregyháza)

öt és felesen belülről: 12

  • Könyves Norbert 3 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán 3 (Siófok - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Molnár Gábor (Tiszakécske - DVTK)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

16-oson belülről: 20

  • Könyves Norbert 7 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Molnár Gábor 4 (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK)
  • Horváth Zoltán 3 (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, DVTK - Ajka)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)

16-oson kívülről: 2

  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)
  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)

otthon: 22

  • Könyves Norbert 7 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Molnár Gábor 3 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán 3 (DVTK - PMFC, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka)
  • Hornyák Marcell 2 (DVTK - PMFC, DVTK - Nyíregyháza)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

idegenben: 11

  • Könyves Norbert 3 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Horváth Zoltán 3 (Siófok - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Molnár Gábor 3 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)

Sárga lapok*

8 sárga lap

  • Eperjesi Gábor (DVTK - Vasas, Szolnok - DVTK, DVTK - PMFC, ETO - DVTK, III. Kerület - DVTK, DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK, Soroksár - DVTK)

4 sárga lap

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, Siófok - DVTK, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Budaörs)

3 sárga lap

  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Oláh Bálint (DVTK - KTE, Tiszakécske - DVTK, Soroksár - DVTK)
  • Hegedűs János (DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs, Soroksár - DVTK)

2 sárga lap

  • Németh Márió (DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)
  • Bokros Szilárd (Csákvár - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Póser Dániel (Békéscsaba - DVTK, Tiszakécske - DVTK)
  • Zsmelye Balázs (DVTK - Dorog, Tiszakécske - DVTK)
  • Könyves Norbert (DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK)
  •  

1 sárga lap

  • Szatmári Csaba (Szolnok - DVTK, Soroksár - DVTK)
  • Bertus Lajos (ETO - DVTK)
  • Szűcs Kornél (Békéscsaba - DVTK)
  • Bárdos Bence (Szeged - DVTK)
  • Dejan Karan (Soroksár - DVTK

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

  DVTK ellenfél   DVTK ellenfél
Csákvár - DVTK 1 3 DVTK - Csákvár    
DVTK - Vasas 2+1 4 Vasas - DVTK    
Siófok - DVTK 1 2 DVTK - Siófok    
DVTK - KTE 1 4 KTE - DVTK    
Szolnok - DVTK 2 2 DVTK - Szolnok    
DVTK - PMFC 2 0 PMFC - DVTK    
ETO - DVTK 2 2 DVTK - ETO    
DVTK - Nyíregyháza 2 3 Nyíregyháza - DVTK    
Békéscsaba - DVTK 5+1 4 DVTK - Békéscsaba    
DVTK - III. Ker. 1 4 (1) III. Ker. - DVTK    
Szeged - DVTK 1 1 DVTK - Szeged    
DVTK - Dorog 1 5 Dorog - DVTK    
Tiszakécske - DVTK 4 2 DVTK - Tiszakécske    
DVTK - Haladás 2 3+1 Haladás - DVTK    
Szentlőrinc - DVTK 3 3 (1) DVTK - Szentlőrinc    
DVTK - Budaörs 2 2 Budaörs - DVTK    
Soroksár - DVTK 2 5 DVTK - Soroksár    
DVTK - Ajka 0 3 Ajka - DVTK    
BMTE - DVTK     DVTK - BMTE    

(A + jel után jelzett sárga lapokat második sárga lap is követte, így azok törlődtek, míg a zárójelben szereplő szám a szakmai stáb tagjainak kiosztott lapok számát jelöli)

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Zsemlye Balázs (DVTK - Vasas, 90+3. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Szatmári Csaba (Békéscsaba - DVTK, 31. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Polgár Kristóf (Békéscsaba - DVTK, 80. perc, egyből piros lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Az ellenfél csapatából: 1

  • Szekér Ádám (DVTK - Haladás, 51. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 2

  • Értékesített 11-es: 2
    • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
    • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)
  • Nem értékesített 11-es: 0
    •  

Ellenünk ítélt 11-es: 2

  • Ellenünk értékesített 11-es: 1
    • Lőrinczy Attila (Soroksár - DVTK)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Heffler Norbert (Tiszakécske - DVTK)


Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.