- Nyáron vetted át a csapat irányítását. Olyan volt ez a félév, ahogy előzetesen elképzelted?
Menjünk kicsit vissza az időben! A tavalyi keretben 15 külföldi játékos szerepelt. Amikor a vezetők megkerestek, akkor célként tűzték ki a létszámuk jelentős csökkentését, és elvárásként fogalmazták meg a magyar játékosok beépítését a csapatba. A 15-ből 7 idegenlégióst megtartottunk, de ők tényleg minőségi játékosok, akik már korábban bebizonyították, hogy erősségei a csapatnak. Bár egy kicsit kicsúsztunk az időből, tíz magyar játékost így is tudtunk nyáron igazolni. Voltak rajtuk kívül is olyan hazai labdarúgók, akiket szerettünk volna, de akkor nem tudtunk velük megegyezni. Közben a semmiből jött egy új MLSZ szabály, amely értelmében csak négy külföldi játszhat egyszerre. Ezt elég nehéz volt megértetni a hét légiósunkkal, de mindannyian profi játékosok, ezért elfogadták a helyzetet. Így kezdtük el a csapatépítést. Helyezésbeli célt nem tűztünk ki magunk elé, a klubvezetés is azt kérte, hogy egy szerethető csapatot alakítsunk ki. Azzal az elképzeléssel vágtam neki a munkának, hogy kicsit visszanyúljunk az időben, és ez egy igazi diósgyőri munkáscsapatot alakítsunk ki, amely lelkes, magasan védekezik, támadófocit játszik főleg hazai pályán. Elmondtam akkor is, hogy ide úgy kell jönniük az ellenfeleknek, hogy megremegjen a lábuk. Ezt többnyire meg tudtuk valósítani, és eredményben is megmutatkozott, de az októberi válogatott szünet után egy kicsit megtorpantunk. Aki elutazott a válogatottakhoz, az kivétel nélkül COVID-19 fertőzéssel tért vissza, illetve Nagy Melinda súlyos sérülést miatt hosszú időre kidőlt, mert egy edzésen keresztszalag-szakadást szenvedett. A szezon végére újra csatlakoztak hozzánk a korábbi hiányzóink, de az utolsó fordulókban nem volt szerencsénk sem, gyakorlatilag odaajándékoztuk a pontokat az ellenfeleinknek. Ha az egész félévet kell értékelnem, akkor összességében mégsem vagyok elégedetlen, mert sokat léptünk előre.

 

- Aki jár a meccsekre, az láthatja, hogy mit akar játszani a Bém Gábor-féle DVTK. Látszik, hogy támadólag lépünk fel mindenki ellen, de az utóbbi időben mintha a kapu előtt el lennénk átkozva, miért van ez?
- Ahogy említettem, a legutóbbi válogatott szünet óta hiányérzetem van. Azok a helyzetek és azok a lehetőségek, amikből korábban gólokat rúgtunk, ezúttal rendre kimaradtak. Ilyen volt a legutóbbi két meccs, a Haladás és az Astra ellen is. Ha valaki nem látta élőben, elég megnézni az összefoglalókat. Egy edző fel tud építeni egy taktikát, hogy hogyan lehet odakerülni az ellenfél kapuja elé, de ott már csak a játékosok kreativitására lehet hagyatkozni. Tavasszal sokat kell ebben is fejlődnünk. Pozitívum ugyanakkor, hogy szinte minden mérkőzésünkön tudtunk gólt rúgni, de az is igaz, hogy sokat is kaptunk. 23 találatot szereztünk és 23 gólt kaptunk, bár papíron ez 20-25 (a DVTK - Soroksár mérkőzés 3-1-es végeredményét a MLSZ jogosulatlan játék miatt a vendégcsapat javára igazolta 3-0-s gólkülönbséggel). A kapott gólok fele rögzített helyzetből született, amire rá lehet készülni, ki lehet védekezni. Ezen kell dolgoznunk, és ebben is előre fogunk lépni tavasszal. Ezzel együtt keressük továbbra is azokat a lányokat, akik az általunk elképzelt stílusba beleférnek, és mentálisan elég erősek hozzá.

- Melyik volt az ősz legjobb mérkőzése diósgyőri szempontból?
- Az MTK elleni hazai találkozó (DVTK - MTK 2-1 - a szerk.) támadásban és védekezésben is az őszünk csúcsmeccse volt, ráadásul nagyon jó csapatot győztünk le. Ez adott is nekünk egy kis lendületet. Az FTC ellen is vezettünk idegenben az 59. percig, ott is méltó ellenfélnek bizonyultunk, ami ebben a mezőnyben nem kis dolog, de sajnos - mint néhány másik mérkőzésen - ekkor is előjöttek azok az egyéni hibák, amikből a góljaink jó részét kaptuk, így nem sikerült meglepetést okoznunk. Többek között az FTC válogatott labdarúgója, Fenyvesi Evelin is elmondta az egymás elleni mérkőzésünk után, hogy az utóbbi időben ez a legjobb Diósgyőr, amit látott. Remélem, hogy ez nem tűnik nagyképűségnek, azért szerettem volna elmondani, mert nagyon jólesett, és ezúton is köszönöm neki. Több olyan visszajelzést kapunk az országból, hogy látszik, hogy mit akarunk csinálni, de ettől függetlenül ez még mindig nem mutatkozik meg eredményességben.

 

- Olyan a Simple Női Liga, mint amire számítottál?
- Megmondom őszintén, arra számítottam, hogy lesz majd könnyebb ellenfél is, de beigazolódott, hogy nincs ilyen csapat. A két feljutó csapat, a Soroksár és a Puskás Akadémia ellen is mindenkinek meg kell küzdenie. Előzetesen egyik meccs előtt sem lehet beírni a három pontot. Egyértelműen erősödött a bajnokság a tavalyihoz képest.

- Sokan talán nem is gondolták volna, hogy a nyáron visszatérő, többnyire helyi kötődésű hölgyek ilyen hamar alapemberré válnak.
- André Antónia és Boros Kinga is ezer szállal kötődik a Diósgyőrhöz, őket annyira nem kellett bemutatni senkinek, de visszatért hozzánk Lovász Emma és Ónodi Vanessza is. Mindannyian borsodi lányok, akik tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi az elvárás velük szemben. Folyamatosan keressük azokat a játékosokat, akinek fontos a Diósgyőr. 

- Hogy állunk a saját nevelésű hölgyekkel? Milyen a kapcsolat az akadémiával?
- Remek a kapcsolat az első csapat és az akadémia között, de ez is volt az egyik legfőbb célunk. Van egy programunk, amit igyekszünk betartani, minden héten egy U17-es vagy egy U19-es akadémistát felhozunk, és edzéslehetőséget biztosítunk neki. Őket általában az edzőik választják ki, és ajánlják a figyelmünkbe. De nem csak edzéseken vettek részt a fiatalok, hanem a legutóbbi meccseinken három játékos az élvonalban is bemutatkozott. A 16 esztendős Somogyi Diána négy alkalommal kapott szerepet, és az utolsó három meccsen kezdőként jobb oldali védőt játszott. Rajta kívül bemutatkozott a szintén 16 éves Katona Flóra és legfiatalabbként a 15. életévét tavasszal betöltő Havasi Bernadett is. A célunkat ezzel teljesítettük, de nem állunk itt meg, szeretnénk további játékosokat is lépésről-lépésre beépíteni az első csapatba.

 

- Nyáron azt mondtad, hogy jó lett volna még plusz két hét az első meccs előtt, most viszont az időre nem lehet panasz, hiszen szűk négy hónap áll rendelkezésre a következő márciusi tétmeccsig.
- Most is azt mondom, hogy jó lett volna, ha még két hétig tartott volna a bajnokság (nevet - a szerk.), mert a végére kezdtünk visszajönni fizikálisan és mentálisan is, valamint a motivációnkat is újra megtaláltuk. Március 12-én játsszuk a következő tétmeccsünk, kupameccsel indul a tavasz, majd március 19-én következik az első 2022-es bajnoki mérkőzés. Sok szünetet nem kapnak a lányok, december 15-ig edzünk, kedden és csütörtökön napi kettő, a többi napon egy-egy edzés szerepel a programban. Ebben vannak technikai és taktikai edzések, valamint fizikai felkészítés és erőfejlesztés is. Január 13-án találkozunk újra a játékosokkal, és február 5-én már felkészülési mérkőzést játszunk. Nem utazunk el edzőtáborba, de itthon is megvannak azok a lehetőségeink, amellyel nyugodtan tudunk készülni a tavaszra. A felkészülési időszakban sok fiatal játékosra is számítunk, de sokan tanulnak még közülük, és nekik az iskola az első. A keretben nem tervezünk sok változást, akkor lehet érkező, ha lesz távozó is. Fontos kritérium, hogy csak olyan játékos érkezhet, aki jobb a saját posztján, mint a keretünkben található labdarúgók.