A diósgyőri sportolók Szerbiában egy magas szintű gálán vettek részt telis-tele jó minőségű versenyzőkkel. A két muaythai-osunk kifejezetten jól viselte az effajta nyomást és ennek tükrében a ringben is jól teljesítettek.

A negyedik párosban Bordás Alex lépett szorítóba Alexander Milosevic ellen, ahol nagy csatában három menet után döntetlent ítéletek a bírók. Következhetett az extra menet, ahol kétség sem fért Alex győzelméhez, így az ő keze lendülhetett a magasba.

Az est főmérkőzésén Szakolczai Martin a korábban világ-, és Európa-bajnok szerb Slobodan Mijajloviccal nézett farkasszemet. Martin a mérkőzés alatt végig betartotta az előre megbeszélt taktikát, és egy nagyon érett bunyóval rukkolt elő meglepve a hazai közönséget. A három menet végén a bírók a hazai versenyzőt látták jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba.

- Az eredmények tekintetében felemásan zártuk az újvidéki kirándulást, de szakmai szempontból egy újabb előrelépésnek könyvelhetjük el ezt a rendezvényt, hiszen külföldön, nagy nyomás alatt is jól teljesítettek a diósgyőri harcosok - értékelt Jászka Krisztián szakosztályvezető.

A DVTK Muaythai Szakosztályán belül Spéth Norbertre vár a következő nemzetközi megmérettetés, a december 3-14. között megrendezésre kerülő bangkoki világbajnokság, ahová az Európa-bajnok diósgyőri versenyző a hétvégén utazik ki.