Snežanát még aznap megvizsgálták a DVTK Medicalban, ahol az MRI sajnos igazolta az előzetesen feltételezett diagnózist: a játékos bal lábában elszakadt az elülső keresztszalag. Játékosunk azóta a mérkőzéseken csak a lelátóról szurkolhat társainak és az ilyenkor megengedett gyógytornát végezhette el. A múlt héten aztán jelentős előrelépés történt a játékos gyógykezelésében: december elején, Budapesten megműtötték Snežanát.

- Szerencsére minden rendben ment a műtéten, utána sem volt semmilyen komplikáció, jól érzem magam - mondta Snežana Bogičević. - Most a regeneráció veszi kezdetét. Három héten át otthoni gyakorlatokat kell végeznem, majd egy kontrollt követően dönt az orvosom a további kezelésekről és csak ekkor kezdhetem meg a műtött lábam komolyabb terhelését. A teljes felépülés sajnos hosszabb folyamat, legalább hat hónapot vesz igénybe. Köszönöm a szurkolók biztatását, sokat jelent nekem, hogy várnak vissza a pályára!