- Hogyan néztek ki a fiatal Lőrincz Tamás első birkózó edzései, majd a budapesti Mr. Tus-iskolában töltött időszak?
- Az első edzésekre szinte nem is emlékszem, a pesti időszak viszont mély nyomot hagyott bennem (nevet). Nagyon küzdelmes időszak volt. Az első pár évben nagyon nehéz volt megszoknom a bezártságot es a betáblázott napokat. Elég független személyiség voltam akkoriban és vagyok most is. Nehéz volt elfogadni, hogy a reggeli edzéseken fegyelem van, teljesíteni kell, majd utána jött az iskola, ami után szintén edzés, és amikor jött volna egy kis fellélegzés következhetett a kollégiumi tanulás és megfelelés. Az első két év nagyon embertpróbáló és jellemformáló volt, sokszor megfordult a fejemben a feladás gondolata. Itt számított nagyon sokat a család. Mellettem álltak, de leginkább nem engedték, hogy kiforduljak. Ők sosem erőltették az élsportot, nem is értették, hogy mi az. Dolgos munkáscsaládból származtak, ahol az volt a lényeg, hogy szakma és munka legyen. A sport az nem volt munka, de sosem akadályoztak, amikor eldöntöttem, hogy én sportoló akarok lenni. Annyi elvárásuk volt, hogy amit elkezdek, azt be is kell fejeznem. Fontosnak tartották, hogy az iskolát is végigcsináljam. Egy idő után már ez volt a visszatartó erő, amikor nagyon akartam a birkózást és az iskola nem ment, azért kellett tanulnom, hogy birkózhassak.
- Miben segített benneteket Viktorral pályafutásotok során, hogy testvérek vagytok?
- Nyilván a birkózás egy egyéni sportág és egyedül van fent az ember a szőnyegen, viszont a mérkőzést leszámítva abszolút csapatsportág. Családi közeg vagyunk, ahol nem igazán van helye az ellentéteknek. Csak úgy tudunk egy ekkora országban, ilyen kicsi bázissal előrehaladni, eredményeket elérni, hogyha tényleg összetartunk. Nekünk ez egy plusz erőnk volt, hogy emellett a jó csapat mellett egy családtag is jelen volt. Mi nagyon jól ismerjük egymást és tudjuk a másik minden egyes apró rezdülésből, hogy mi a baja, és úgy tudunk hozzászólni, ahogy más talán senki. Nekünk ez nagy fegyverünk volt, hogy a mélységekből fel tudtuk húzni egymást.
- Említetted a nagycsaládot, milyen a viszonyod a diósgyőri birkózókkal?
- Ez egy nagyon-nagyon régre visszanyúló történet és ismeretség (nevet). Repka Attilára gyerekként, mint egy ikonként, egy óriási példaképként tekintettem, majd ahogy nőttem úgy lett egyre többször az edzőm egy-egy edzőtáborban ifi és serdülő koromban, majd később a felnőtt válogatottnál. Az elmúlt ötéves Tokiói olimpia ciklusunkban Attilának is nagyban benne volt a része. Az első három évben ott volt velünk, és az utolsó időszakban is U23-as edzőként nagyon sokszor csatlakozott hozzánk a finisben. Elég régre nyúlik vissza a barátságunk, főleg úgy, hogy általa ismertük meg a Harsányi horgásztavat. Családi hagyományunk lett, hogy minden egyes világverseny után ide jövünk le pihenni és a külvilágtól, mindentől elzártan három-öt napot töltünk itt. Ez így van már hét éve, és most Tokió után is ide jöttünk, menekültünk el horgászni, hiszen eléggé felfordult velünk a világ.
- Hogy néznek ki Tokió után pár hónappal a mindennapjaid?
- Az első három hónap nagyon kemény volt, sok megjelenéssel, élménybeszámolókkal, amiket nagyon élveztünk. Sok helyre hívtak minket és szeretettel fogadtak, ami nekünk óriási pozitív töltetet adott. Sose gondoltuk volna, hogy ennyien megismernek és, hogy ennyien követték ezt az olimpiát, úgyhogy ez egy fantasztikus időszak volt. Az ünnepek előtt egyre több a jótékonysági rendezvény, amiből szintén kivesszük a részünket, és ahol tudunk, próbálunk segíteni.
- Ha már szőnyegen kívüli tevékenységek, el tudnád magad képzelni a jövőben edzőként?
- Mindenféleképpen a birkózó szőnyeg mellett képzelem el a jövőmet, az, hogy milyen formában az meg a jövő zenéje, de mindenképp szeretnek visszaadni abból a tudásból, tapasztalatból, amit kaptam a birkózástól az elmúlt 28 évben.
- Térjünk át a mostani ankétra, milyen volt beszélgetni a sok csillogó szemű gyerekkel?
- Ezeket a fajta eseményeket mindig nagyon szeretjük. A gyerekszáj az fantasztikus, olyanokat tudnak kérdezni (ismét nevet). Nagyon élveztem és nagyon sok ilyen és ehhez hasonló beszélgetésen voltunk már. Ezek a legjobbak, hiszen egy kötetlen beszélgetéssé fajul egy idő után, főleg ha olyan a közönség. Ilyen helyzetekben tudunk igazán emberiek lenni és igazan őszintén beszélni bizonyos dolgokról, amivel magunkat és a sportágunkat is közelebb tudjuk hozzájuk hozni.
- Végezetül milyen rövid tanácsot adnál a fiatal diósgyőri birkózóknak?
- Igazából tanácsot nem kell mondanom, mivel ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy minden nap találkozhatnak olyan ikonokkal, mint Repka Attila vagy Deák-Bárdos Mihály, ami az én gyerekkoromban nem volt meg nekem. Én csak sok évente, ha felmentünk egy hazai világversenyre, akkor láthattam tízévesen Repka Attilát és a többi nagy birkózót. Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy nekem sokkal később jött el az az időszak, hogy ilyen nagy ikonok közt lehessek es ezáltal én is közelebb kerüljek a saját céljaim felé, míg ezek a gyerekek olyan szerencsések, hogy köztük nőnek fel.
