- Nagyon örülök, hogy a pandémiás időszak ellenére, minden protokollt betartva idén is meg tudtuk tartani a kiválasztónkat – fogalmazott a kétnapos esemény után Szakál Csaba, a DVTK LSA vezető scoutja. – A létszám szempontjából abszolút elégedettek lehetünk, hiszen a meghívott játékosok közül százötvenen döntöttek úgy, hogy eljönnek hozzánk, megmutatják a jelenlegi tudásukat. Ebből a szempontból nehezítette a helyzetünket a betegséghullám, a vírushelyzet és a karantén is. Több egyesület ugyanis emiatt nem engedélyezte a fiataloknak a részvételt. 

Szakál Csaba kiemelte, hogy a négy korosztályban további száz játékos kapott meghívást, akik ezúttal az említett okok miatt nem tudtak részt venni a programon. Ettől függetlenül érezhető volt rajtuk a nyitottság, ami a jövőre nézve mindenképpen pozitívnak tekinthető. 

- Az is fontos számunkra, hogy nem csupán a környékről, hanem az ország több helyéről jöttek tehetséges fiatalok. Közülük nagyon sokan nyújtottak olyan teljesítményt, amelyre a megfigyelők és az utánpótlás edzőink felkapták a fejüket – tette hozzá Szakál Csaba. – Nem titok, hogy a teljesítményüket a jövőben is figyelemmel kísérjük, de 45 gyereket már januárban vissza fogunk hívni. Ők egy újabb, második körös megmérettetésre hivatalosak. Remélem, hogy közülük minél többen megfelelnek majd a DVTK által meghatározott kritériumoknak, és rövidesen csatlakozhatnak hozzánk. Ez már egy még komplexebb szűrő lesz, ahol a további szakterületek is nagyobb hangsúllyal lépnek be a kiválasztási folyamatba. Örülök, hogy sikeres volt ez a két nap, és szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánjak!