Az év elején kitűzött céloknak megfelelően minél több ifjúsági játékossal állt fel a DVTK a felnőtt NB I. -ben, ami ezúttal a csapat felét jelentette az év utolsó két találkozóján.

A nehéznek ígérkező Debrecen elleni mérkőzésen nagyon küzdelmes és fordulatos játszmák alakultak ki, ahol a bonyolult állásokban sok lehetőség kimaradt. A vendégek végül jó játékkal 7,5-4,5 arányban nyertek. Kiemelendő volt Horváth Kristóf teljesítménye, aki felvállalva egy vad királymanővert legyőzte FIDE mester ellenfelét.

A vereség nem törte meg csapatunk lendületét, hiszen december közepén már a Vasas elleni találkozó következett. A mérkőzés ifjú FIDE mesterünk Füle Simon villámgyors győzelmével kezdődött, aki lendületes játékkal bűntette ellenfele megnyitási pontatlanságát.

A DVTK csapatának harci kedvét tovább növelte, hogy Kiss Enikő sötéttel mindössze 15 lépésben kényszerítette feladásra a sáncot elhanyagoló, ellenfelét, míg Kovács Tamás gyalogáldozata és Jr. Burinda Gábor végjáték technikája is győzelmet hozott. Különösen szép eredmény, hogy Dobai Szabolcs immáron második nemzetközi mester ellenfelét győzte le pontos játékvezetésével. Az öt győzelem mellett öt döntetlennel és két vereséggel 7,5-4,5 arányban sikerült legyőzni a budapesti csapatot.

A DVTK csapata a 2021-es év végén a tabella első felén helyezkedik el, és egy jó második féléves teljesítménnyel akár még az érmes pozíciókba is odaérhet.