Összefoglaló 2022. február 10., csütörtök

„Örülök, hogy győzelmet ünnepelhettünk a klub 112. születésnapján”

Újabb küzdelmes mérkőzést játszott a DVTK a Siófok ellen, és ezúttal három ponttal gazdagodott a csapat. A találkozón Hegedűs János súlyos sérülését követően a DVTK saját nevelésű labdarúgója, Oláh Bálint vette át a csapatkapitányi karszalagot, aki társaival ismét nagyot küzdött a diósgyőri sikerért. Vele beszélgettünk. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

„Örülök, hogy győzelmet ünnepelhettünk a klub 112. születésnapján”


- Kezdjük a legfrissebb élménnyel, milyen volt a Siófok elleni 90 perc?
- Azt kaptuk vissza a pályán a Siófoktól, amit előzetesen vártunk. Egy rendkívül szívós ellenféllel játszottunk, a Vasas elleni találkozóhoz hasonló küzdelmes 90 percen vagyunk túl, annyi különbséggel, hogy ezúttal sikerült az ellenfél kapujába találnunk, és megszereznünk a három pontot, ami a legfontosabb. Jól álltunk bele ezúttal is a mérkőzésbe, sajnos Hege sérülése azonban egy kicsit mindenkit megfogott, de sikerült átlendülnünk ezen a sokkon, ennek köszönhetően pedig mint később kiderült, a győztes találatot is megszereznünk az első félidőben. A második játékrész már inkább a küzdelemről szólt. Igazolta a Siófok jó hírét és azt, hogy nem véletlenül vezették a találkozót megelőzően az öt mérkőzéses formatabellát. Végső soron örülünk, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot és győzelmet ünnepelhettünk a klub 112. születésnapján!

- Te már megéltél egy-két NB II.-es tavaszt játékosként, így van tapasztalatod ebben.
- Egyik tavasz sem könnyű. Ilyenkor már nagyjából tisztázottak az erőviszonyok és tudjuk melyik csapat mit képvisel. Akiknek az ősz nem úgy sikerült, ahogy eltervezték azok az együttesek ilyenkor még jobban kapaszkodnak és küzdenek azért, hogy elérjék a szezon elején kitűzött céljaikat. Legyen szó itt a bentmaradásról, vagy akár a feljutásról. Nekem is az a tapasztalatom, amit már többen is elmondtak korábban, hogy a tavasz sokkal kiélezettebb. Az emberek jobban felpörögnek a végjátékhoz közeledve. 

- Listavezetőként mennyivel másabb ebbe a küzdelembe beleállni?
- Nem gondolom, hogy másabb lenne a felfogásunk most, mint fél évvel ezelőtt volt, hiszen már a nyár elején is az volt az elvárás felénk és úgy tekintettek ránk a riválisok, hogy abszolút esélyesei vagyunk a feljutásnak, éppen ezért minden ellenfél úgy volt vele, hogy kit verjünk meg, ha nem a Diósgyőrt. Attól függetlenül, hogy az ősszel a tabellán elfoglalt helyezésünk nem ezt mutatta, mostanra sikeresen tudtunk ezen is változtatni. A csapatok többsége továbbra is minket, illetve a Vasas akarja majd legyőzni, mindenki ellenünk akarja bebizonyítani, hogy mire képes, csak most már elől is vagyunk, így ez hatványozottan igaz.

- Nekünk ugyanazzal a felfogással kell játszanunk, mint az ősz második felében és akkor nem lehet probléma. A tavaszi felkészülésre nem jutott sok idő, hiszen szűk egy hónap állt a rendelkezésre. Hogy sikerült a téli felkészülés?
- Úgy érzem kellőképpen felkészültünk a második felvonásra, de az eredmények lesznek a legjobb visszaigazolásai ennek az állításomnak. Mindenesetre sokat dolgoztunk, az edzőtábor alatt mindezt jó körülmények között tehettük meg, de a tavaszi eredményesség lesz ennek a legjobb fokmérője.

- A tavasz olyan szempontból teljesen más lesz, hogy Zsemlye Balázs kölcsönbe került, a középpálya közepére pedig érkezett a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező Lucas. 
- Először játszunk egymás mellett Lucassal, ezért nyilván szoknunk kell még egymást, de olyan szempontból könnyebb a helyzet, hogy Zsömihez hasonlóan ő is egy védekező típusú játékos. Ilyen aspektusból a rendszer nem bomlik meg, hiszen eddig is többnyire két védekező és egy támadó szellemű középpályással játszottunk, így egyszerűbb lesz az összecsiszolódás. Abból viszont mindenképpen másabb lesz, hogy Luki (Lucas – a szerk.) nagyobb rutinnal rendelkezik, így őt nem kell igazgatni a pályán és így mások is tehermentesítődnek ez alól, és jobban tudnak a saját feladatukra koncentrálni.  

- Nincs a csapat könnyű sorozatban, ennek ellenére négy megszerzett ponttal utazik a DVTK a harmadik helyezett Kecskemét otthonába hétfő este, Oláh Bálint nélkül.
- Sajnos a Siófok ellen begyűjtöttem ötödik sárga lapomat, így ezt a találkozót csak kívülről fogom nézni. Az biztos, hogy újfent egy nehéz összecsapás vár ránk, hiszen a bajnokság két legjobb formában lévő együttese találkozik Kecskeméten. Igazi hat pontos találkozó lesz, hiszen ha nyerünk, öt pontra elléphetünk a lila-fehérek előtt, viszont ha nem… De ilyen elő sem fordulhat! Fontos lesz, hogy a szakmai stáb a lehető legjobb megoldást megtalálja a csapat összeállításakor, hiszen két helyen már biztosan változik a kezdő tizenegy a legutóbbihoz képest. Biztos vagyok benne, bárki is fog pályára lépni hétfő este, az mindent meg fog tenni azért, hogy továbbra is a DVTK legyen a tabella élén.