A DVTK Medical épületében 43 fővel vette kezdetét a 2022-es MDL Kelet-Magyarországi régiójának első fordulója, ahonnan 14 diósgyőri dartsos is tovább tudott jutni csoportjából. A 32-es főtábla első körében a hazaiak közül Varga Gergely, Varga Balázs, Vadnai Péter József, Tóth Zoltán, Sviderszki Dávid, Petrás László és Halász Sebastian búcsúzott.

A legjobb 16 között Bugil Ákos és André Roland csapattársától kapott ki, míg Kulifai Gergely hét leges csatában maradt alul és zárt a 9. helyen. A négybe kerülésért Lövei Milán döntő legben szenvedett vereséget és nem tudta megszerezni hetedik győzelmét a tornán, Bárány Pétert pedig a későbbi győztes állított meg 4:2 arányban.

Az elődöntőben két piros-fehér színekbe játszó játékos találkozott egymással Molnár Tibor és a tavalyi régiós ranglista második, Kürti Áron személyében. A házi csatát végül az addig még hibátlan Molnár nyerte, aki így kilencedik győzelmét szerezte és döntőbe jutott, míg Kürti bronzérmet szerzett. A fináléban a DVTK játékosa Pajzák Tamással csapott össze, akitől végül hatalmas csatában 4:3-ra kapott ki és zárt a második helyen.