Összefoglaló 2022. február 19., szombat

MK: Szekszárd - DVTK 66-83

A DVTK ellenfele az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata volt a Killik László Női Magyar Kupa elődöntőjében. A piros-fehérek egészen elképesztő teljesítménnyel kényelmes előnyt kovácsoltak maguknak az első félidőben. A második félidőben nem hagyott alább a diósgyőri lendület és végül teljesen megérdemelten jutottak be a Killik László Női Magyar Kupa fináléjába.

MK: Szekszárd - DVTK 66-83


Mindjárt az első támadását pontosan fejezte be a Szekszárd, a DVTK a második akciójából egyenlített Kiss Angelika révén. Green szemfüles átadásából Jovanović szerzett gólt, majd a következő DVTK-duplát is ő jegyezte egy szépen kivezetett tempó dobás után (3-6). A túloldalon Krnjics gyakorolhatta a büntetődobásokat, majd a csereként beszálló Bernáth két remek megmozdulása jelentett üde színfoltot a diósgyőri szurkolók számára. Hiába talált be Goree is, Djokics Zseljko kikérte első idejét (8-13). Ez nem hatotta meg a piros mezeseket, akik remek labdaszerzések után építkeztek, az egyik ilyen akcióból Jovanović vágott be egy hárompontost. Ha el is jutottak odáig, a tolnaiak dobásai rendre kimaradtak, így Milica újabb dupláival tíz pont fölé tornázta előnyét a DVTK (8-21). Milić törte meg csapata percekig tartó gólcsöndjét, erre azonban Greennek volt válasza közelről. A negyed utolsó percében a televízió riportere által Tóth Frankának nevezett Bacsó Zsófi kapott lehetőséget, a játékrész eredményét Green és Krnjics gólváltása alakította ki (13-26).

Majdnem két perc telt el a második negyedből, amikor Bernáth talált be távolról, a Diósgyőr ellenállhatatlanul játszott, Aho és Vorpahl találataival már húsz pont volt a különbség a két csapat között (13-33). A folytatásban magára talált a Szekszárd, de Kányási és Kiss góljaival tartotta a távolságot a DVTK (19-38). Vorpahl fantasztikus hármasával tovább szárnyalt a közönsége által támogatott házigazda együttes, melyet sűrű cserékkel folyamatosan frissített edzője is. A negyed közepén Milić vezérletével faragta a hátrányát Djokics Zseljko gárdája, érezhetően porszem került a diósgyőriek gépezetébe (26-41). Kellett az időkérés, ahogy Vorpahl és Kányási hármasa is, igaz Milić továbbra is gondot okozott (30-47). A félidő hajráját is uralta a DVTK, Veronika közelről is betalált akcióból, Green pedig további öt pontot tett a közösbe, így egészen az egészen elképesztő teljesítménnyel kirukkoló piros-fehér együttes tekintélyt parancsoló előnnyel vonulhatott pihenőre (32-54).


Kétségkívül a Szekszárd kezdte jobban a pontszegényen induló második félidőt, Green büntetőkből volt eredményes, majd Goree ápolása miatt állt a játék (38-56). Aho és Bernáth nagyszerű hárompontosával stabilizálta előnyét a DVTK (38-62). Szara Krnjics is elveszítette kissé a fejét, technikait ítéltek ellene, Bernáth büntetett egy ponttal. A Szekszárd továbbra is indiszponált volt, a pirosak pedig kedvükre fickándoztak, Jovanović tetézte előnyüket egy újabb hármassal (39-66). A negyed végéig közelebb jött a tolnai együttes, de így is magabiztos diósgyőri előnyt mutatott az eredményjelző (51-66).

A záró negyedet Vorpahl és Green kosarai nyitották amire, Gereben büntetővel válaszolt (51-71). Jovanovic harcosan tört be és szerzett egy kettest a palánk alól, majd Studer süllyesztett el két középtávolit is egymás után a diósgyőri kosárban (58-73). Völgyi Péter ekkor időt kért, és meg is lett az eredménye, mert Vorpahl egyből kosárral jelentkezett. Goree sportszerűtlenje után Jovanovic büntetőzhetett, amiből egy pont született, majd Kányási közeli elegáns kettesével nőtt tovább a diósgyőri fór (58-78). Djokic időkérése után egyhamar nem született pont, sikeres védték a palánkot a piros-fehérek és az egyre nagyobb nyomás alatt lévő tolnaiaknak is meg-megremegett a keze a döntő pillanatokban. A gólcsendet végül Kányási kettese törte meg, amire – hihetetlen módon, de csak harminchét perc után – Studer az első szekszárdi hármassal válaszolt. Ám ezután a válogatott játékos kipontozódott, és a faultért járó büntetőkből egyet Jovanovic pontra váltott (61-81). Az öt tolnai csapathiba után Jovanovic újra büntetőzhetett és két pontot szerzett. Az utolsó két percbe lépve Krnjic szerzett közelit, majd büntetőből tett egyet hozzá. A felállva tapsoló diósgyőri publikom előtt a végeredményt végül Friskovec állította be (66-83).

A DVTK a játékot végig uralva, magabiztos játékkal jutott be a Killik László Női Magyar Kupa döntőjébe, ahol az ellenfele a Sopron Basket együttese lesz. A találkozó 2022. február 20-án, 18 órakor kezdődik a DVTK Arénában.

Killik László Női Magyar Kupa, elődöntő

Atomerőmű KSC Szekszárd - DVTK 66 - 83 (13-26, 19-28, 19-12, 15-17)

Miskolc, DVTK Aréna, 1000 néző. Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Györfi Rúben.
Szekszárd: Studer 11/3, Miklós, Bálint, Goree 10, Krnjics 13. Csere: Friskovec 2, Milić 22, Gereben 8, Morgan. Edző: Djokics Zseljko.
DVTK: Vorpahl 10/6, Aho 6/3, Jovanović 23/9, Kiss A. 5, Green 15. Csere: Kányási 11/3, Bernáth 13/9, Bacsó, Tóth F. Szakmai igazgató: Völgyi Péter.

Edzői értékelések

Völgyi Péter: Az első félidőben elbizonytalanítottuk a Szekszárdot remek teljesítményünkkel. Ritkán adatik meg az, hogy hazai pályán egy csapat Magyar Kupa-döntőt játszik. Most gyorsan ki kell pihennünk magunkat, hiszen nyakunkon a finálé.

Djokics Zseljko: El kell ismernem, hogy szenzációsan játszott a DVTK, amely az első félidőben ötvennégy pontot szerzett, és ez önmagáért beszél. A hazaiak hatvanszázalékosan dobták a triplákat. Játékosaim sajnos nem értették meg egymást, ráadásul húsz triplakísérletünkből csak egy ment be.