A második MDL fordulót rendezték a héten a Kelet-Magyarországi régióban, ezúttal a DVTK otthonában. A szezonban immáron másodjára Miskolcon rendezett versenyen ezúttal 41 induló vett részt, és szállt harcba a főtáblára jutásért. A csoportküzdelmek során Kovács Zoltán, Kristof Szabolcs, Nádasdi Ferenc és Szücs Zoltán búcsúzott és zárt a 33. helyen, míg a 24 fős főtábla első körében Vadnai Péter József, Torockói Ádám, Lővei Milán és Kulifai Gergely esett ki.

A negyeddöntőbe jutásért Kürti Áron a későbbi győztestől-, Halász Sebastian és Molnár Tibor csapattársuktól-, míg Lévay Máté öt legben szenvedett vereséget, és zártak végül a 9. helyen.

A legjobb nyolc között három diósgyőri házi mérkőzést is rendeztek. Bugil Ákos döntő legben búcsúzott, míg André Roland és Nagy Viktor 4:0 arányban kapott ki csapattársuktól, és lettek ötödikek.

Az elődöntőkben Bárány Péter egy végletekig kiélezett meccsen esett ki döntő legben, a másik ágon pedig Tóth Zoltáné lett a bronz. A fináléig mindössze négy leget veszítő Kamenyiczki Tibor Oláh Bence Attilával már nem bírt a döntőben, így ezüstéremmel zárta a hazai fordulót.

A régiós ranglistán 8 diósgyőri dartsos is országos döntős helyen áll, akik közül Kürti Áron a második-, Lövei Milán pedig a harmadik helyet foglalja el.