Március 22-ét írunk, csapatunk 19 tagja készülődik, hogy a hétvégén kezdődő 12. HPCL szezonban az első osztályban mutatkozhassanak be immáron a DVTK színeiben, de hogy hogyan is kerültünk ide, arról egy gyors összefoglaló:
- A GoalHUB csapata a megalakulását rögtön egy harmadosztályú arannyal ünnepelte meg, így egyeneságon feljutó lett az eggyel magasabb osztályba. Ezt követte egy kisebb hullámvölgy, aminek köszönhetően a középmezőnyben végzett a csapat. Ugyan a kezdés pillanatában bárki aláírta volna ezt a helyezést, de valljuk be, savanyú lett a szőlő így. Az újabb idényt egy megerősített kerettel kezdtük, de akadtak buktatók és az a bizonyos szekér sem úgy gurult ahogy elképzeltük. Féltávnál személyi változásokat eszközölve a "vezetőség" nem titkolt célként tűzte ki a dobogót, ami ezen a hosszú rögös úton annyira feldobta a csapatot, hogy az indexet kitéve balról előzve végülis a dobogó legfelső fokáig meg sem állt. Bajnok a GoalHUB, jöhet az első osztály!
A felkészülés és az ilyenkor szokásos játékosmozgások közepette már javában zajlottak a tárgyalások a háttérben, és ahogy annak ilyenkor lennie kellett a belső fórumon bombaként robbant a hír, a miskolci DVTK egyesületének e-sport égisze alá kerültünk! Ha már így alakult, akkor a srácok kettőzött bedobással folytatták az utat a bajnoki nyitányig és számos felkészülési kupán jelezte a már első osztályú csapatoknak, hogy jövünk!
A beharangozót Fükő Péter készítette.

A HPCL küzdelmei vasárnap, azaz március 27-én vasárnap kezdődnek. Csapatunk mérkőzései 21:00 és 21:30-tól lesznek láthatóak a YouTube csatornánkon.

A csapat YouTube csatornája: https://youtube.com/channel/UCPS-5ZI-VWnFpfaQndBwnWQ
Iratkozzatok fel a csatornánkra, kövessétek figyelemmel és szurkoljunk együtt, hisz Együtt vagyunk, győzni fogunk! Csak a Diósgyőr!