- Mikor tíz évvel ezelőtt elkezdtük a munkát a kosárlabdázókkal, akkor a másodosztályban szerepelt a csapat - kezdte Szabó Tamás, a DVTK SE főtitkára. - Akkor csak remélni tudtuk, hogy egyszer ilyen körülmények között fogadhatjuk a szurkolóinkat, mint most itt, a DVTK Arénában. Az elmúlt tíz év igazolja a befektetett munkát, hisz azzal, hogy ez alatt az időszak alatt nyolc alkalommal bejutott a csapat a legjobb négy közé a Sopron után a második legeredményesebb klub vagyunk Magyarországon. A két kupagyőzelmünk különösen kedves mindenkinek, de azon dolgozunk, hogy hamarosan a bajnoki aranyérem is meg legyen. Ezúton is szeretném megköszönni a munkáját minden korábbi és jelenlegi játékosunknak és stábtagnak, szponzorainknak és tulajdonosainknak a támogatást és természetesen a utánozhatatlan buzdítást a szurkolóinknak. Célunk, hogy a jövőben még eredményesebben szerepeljenek a diósgyőri kosárlabdázók a hazai és nemzetközi porondon, de mindezek mellett az utánpótlásban is a legjobbak akarunk lenni. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a vetélytársainkhoz hasonlóan a város is kiemelt szerepet vállaljon a kosárlabda csapat támogatásában.


- Az elmúlt hónapokban minden nehézség ellenére is látszott, hogy itt, Diósgyőrben a kosárlabdával foglalkozni nagy felelősség és élmény is egyben - vette át a szót Völgyi Péter, a csapat vezetőedzője. - A kupadöntő felejthetetlen hangulata után most pénteken lehetőség nyílik arra, hogy újra megtöltsük ezt a gyönyörű létesítményt és telt ház előtt fogadjuk a Sopron csapatát. Nagyszerű közönségünk által támogatva már bebizonyítottuk, hogy le tudjuk őket győzni. A bajnokság nem úgy indult számunkra, ahogy szerettük volna, hisz voltak olyan vereségek, amik nem voltak bekalkulálva. Ennek ellenére a lányok remekül dolgoztak és egy rendkívül szerethető csapattá forrtak össze. Bebizonyították, hogy képesek óriási szívvel egymásért játszva komoly eredményeket elérni.


- Köszönjük, hogy ma ilyen sokan eljöttek és hogy az egész szezon alatt annyian támogatnak minket, hisz a rengeteg pozitív energia is segített minket abban, hogy átlendüljünk a nehézségeken - folytatta Kányási Veronika, a csapat kapitánya. - Külön szeretném megköszönni a mögöttünk álló stábnak a csapatba fektetett munkáját, a háttérből rengeteget tesznek a sikerekért ők is. Igyekszünk meghálálni egyrészt a belénk fektetett bizalmat, másrészt azt, hogy ilyen, Magyarországon egyedülálló körülmények között dolgozhatunk. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a Sopron elleni párharc esélyesei, de győztük már le őket ebben a szezonban. Ha el tudjuk hinni, hogy ez újra meg tudjuk csinálni a közönségünk által támogatva, akkor még bármi megtörténhet.


- Az elődöntőben szeretnénk bizonyítani, hogy a Sopron elleni győzelem megismételhető - zárta Kiss Angelika, a DVTK Kosárlabda Akadémia saját nevelésű játékosa. - Ha mindenki száz százalékot ad ki magából, akkor okozhatunk meglepetést. Nekem személy szerint - de biztos vagyok benne, hogy a csapattársaimnak is - óriási álmom, hogy a bajnoki döntőben is pályára léphessek. Most itt állunk ennek a lehetőségnek a kapujában, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez valóra válhasson.


A stáb és a játékosok szavai után a szurkolóknak lehetőségük nyílt kérdéseket feltenni kedvenceiknek, majd a kötetlen beszélgetés után a közös képek és szelfik elkészültével a drukkerek a csapat edzését is megtekintették.