A Diósgyőr tájfutóinak több nehézséggel is szembe kellett néznie a bajnokság előtt, viszont a szenior versenyzők közül dr. Kottman Dezső dobogóra állhatott, aki ezzel az idén is folytatja a bajnoki érmek gyűjtését. A tömegrajtos csapatversenyben értékes bajnoki pontokat gyűjtött a felnőtt női, és a serdülő férfi piros-fehér hármas is egyaránt.

- A versenyzők között sérülésből felépülő, illetve betegeskedő tagokat is nélkülöznie kellett a rajtoló csapatainknak, a szeniorjainak, így a szokásosnál kisebb létszámmal képviselte a szakosztály magát a bajnokságokon. Mindezek ellenére az évindítás jól sikerült, a folytatásra bizakodóan tekintünk előre - értékelt Tamás Tibor edző, aki maga is betegség miatt volt kénytelen távol maradni a bajnokságtól.

Tömegrajtos Csapat Bajnokság

N21A

5. hely Zsigmond Száva, Szilágyi Iringó, Szilágyi Emese

F16A

6. hely Demeter Botond, Szilágyi Zselyke Julianna, Kapusztik Máté

Nyílt Szenior Ultra Hosszútávú Országos Egyéni Bajnokság

F40A

3. hely  dr. Kottman Dezső

6. hely  Szörényi Gábor