Beharangozó 2022. április 15., péntek

Zierkelbach Péter vezeti a Haladás - DVTK mérkőzést

Zierkelbach Péter vezeti a Haladás - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában, asszisztensei az oldalvonal mellett Aradi József és Horváth Zoltán lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Molnár Attila látja el.

Zierkelbach Péter  vezeti a Haladás - DVTK mérkőzést


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Zierkelbach Péter 1988. január 18-án született Pécsett. Labdarúgóként 2002 és 2006 között a PMFC utánpótláscsapataiban játszott. 

2005-ben tette le a játékvezetői vizsgáját Baranya megyében. A 2008/2009-es szezontól NB III.-as játékvezető, míg 2014. szeptember 6-án vezethette első NB II.-es mérkőzését, egy ZTE - Szeged meccset. Az élvonalban 2020. augusztus 23-án az Újpest FC - Budafoki MTE mérkőzésen mutatkozott be.

A játékvezető a focibiro.hu statisztikája szerint a másodosztályban 89 mérkőzésen 426 sárga lapot, és 32 piros lapot mutatott fel, míg az élvonalban 11 mérkőzésen 52 sárga és 4 piros lap fűződik a nevéhez. 

Zierkelbach Péter eddig mindössze egy mérkőzést vezetett a DVTK-nak, és ötször találkoztunk vele alapvonali játékvezetőként.

Zierkelbach Péter asszisztensei az oldalvonal mellett Aradi József és Horváth Zoltán lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Molnár Attila látja el.

Zierkelbach Péter a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2020/2021
2021. február 3. PAFC - DVTK 2-0

Alapvonali asszisztensként

2021/2022
2021. január 24. 15:45 Paks - DVTK
2020. február 29 17:00 Honvéd FC - DVTK

2017/2018
2017. december 9. 16:00 DVTK - DVSC
2017. november 25. 15:30 DVTK - Újpest
2017. november 4. 15:30 DVTK - Balmazújváros

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető
1. Derdák Marcell Kiss Balázs Sinkovicz Dániel Molnár Attila
2. Andó-Szabó Sándor Horváth Zoltán Becséri Gergely Takács János
3. Zám Zsolt Bede Tamás Ország Péter Móri Tamás
4. Hanyecz Bence Medovarszki János Tőkés Róbert Takács Tamás
5. Káprály Mihály Baghy Csaba Szilágyi Norbert Németh Ádám
6. Szilágyi Sándor Becséri Gergely Aradi József Szigetvári Márk
7. Csonka Bence Kovács Gábor Mohos Milán Farkas Tibor
8. Bogár Gergő Albert István Medovarszki János Németh Ádám
9. Antal Péter Sinkovicz Dániel Szilágyi Norbert Szilágyi Sándor
10. Szigetvári Márk Csatári Tibor Varga Gábor Nazsa Tamás
11. Szőts Gergely Medovarszki János Csatári Tibor Berényi Tamás
12. Vad II István Becséri Gergely Aradi József Szilágyi Sándor
13.  Nazsa Tamás Csatári Tibor Tőkés Róbert Lovas László
14.  Pillók Ádám Sinkovicz Dániel Rózsa Dávid Kovács Imre
15.  Derdák Marcell Király Zsolt Kiss Balázs Gaál Ákos
16.  Szilágyi Sándor Szilágyi Norbert Tőkés Róbert Nagy Norbert
17. Hanyecz Bence Varga Gábor Belicza Bence Péter Szigetvári Márk
18. Káprály Mihály Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás
19. Szigetvári Márk Becséri Gergely Aradi József Sipos Tamás
20. Takács János Szilágyi Norbert Benkő Róbert Takács Ákos
21. Bognár Tamás Buzás Balázs Belicza Bence Péter Takács Tamás
22. Nagy Norbert Horváth Róbert Varga Gábor Lovas László
23.  Karakó Ferenc Vígh-Tarsonyi Gergő Belicza Bence Péter Farkas Tibor
24. Lovas László Sinkovicz Dániel Varga Gábor Ducsai József
25. Csonka Bence Huszár Balázs Máyer Gábor Derdák Marcell
26. Hanyecz Bence Csatári Tibor Varga Gábor Takács Tamás
27. Takács Tamás Medovarszki János Belicza Bence Péter Lovas László
28. Kovács Imre Baghy Csaba Sinkovicz Dániel Nazsa Tamás
29. Csonka Bence Medovarszki János Csatári Tibor Horváth Tibor
30. Pillók Ádám Varga Gábor Sinkovicz Dániel Ducsai József
31. Dolnegó Bálint Rózsa Dávid Szabó Dániel Móri Tamás
32. Veizer Roland Horváth Róbert Szilágyi Norbert Nagy Norbert
33. Zierkelbach Péter Aradi József Horváth Zoltán Molnár Attila