Most, hogy már mind a 34 csapat összefoglalóját olvashattátok és a könyökötökön jöhet ki a sablonos szövegek sokasága, jövünk mi is! Pontosan úgy, mint vasárnap az első mecssen, mert  jöttünk, láttunk, és bizony visszamennénk annyira csodálatos volt!

Összeállításunk (Kovács –Ignéczi, Miklós, Fervágner, Kovács – Hidvégi, Bognár – Szucsik, Varga, Eszenyi – Sarok), ellenfelünk a veretlen és magabiztosan a bajnoki címre törő Hell Honvéd volt. Ha nem is a HPCL idei kiírásának legnagyobb, de az egyik meglepetését okozva elhappolta riválisa elől a 3 pontot. Ugyan hátrányba kerültünk, de a „borsodi bivalyok” két remekre szabott góllal megfordították az eredményt és ezzel le is ráncigáltuk az energia italosokat a torony tetejéről…

DVTK e-Sport – Hell Honvéd 2:1 ( Sarok, Eszenyi ill. Valentin)

Ha nincs pénzed és nyersz a lottón, elvered. Ha van pontod és előnyöd a többiekkel szemben a HPCL-ben, elvered. Lehetne egy ilyen közhellyel élni a második mérkőzésünk után, mert ugyan mentünk felfelé a toronyban, de megbotlott a lábunk a következő lépcsőfokban. Talán mámorban vagy örömben, de nem ittasan futottunk neki a hajdúnánásiaknak, egy Miklós->Juhász cserével. Félidő 1:0, többet birtokolva a labdát, de nem a gólokat. Fordulást követően jött a gól és a lasszó is… ami olyan szorosra sikeredett, hogy mire feleszméltünk már 4:1 volt oda, amivel nem csak a pont de mi is odalettünk. Ugyan sikerült még kozmetikázni az eredményt, de a sebre a tapasz kicsinek bizonyult, vereség lett a vége.

Hajdúnánás-Golasso – DVTK e-Sport 4:2 (Pokoly 2, Herczeg, Hun ill. Varga, Sarok)

Talán papírforma eredmények? De melyik, és milyen papír az, ami ilyen eredményeket szolgáltat? Volt részünk egy nagyszerű és figyelemfelkeltő fordításban, és egy szintén figyelem, de más módon felkeltő vereségben. Jól jön most a szünet, rendezhetjük sorainkat, pihenhetünk. Szóval beharangozót a hétvégére ne várjatok, mert nincs, nem is volt, szünet jön és élvezzük a hosszú hétvégét! Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a DVTK e-Sport csapata! Sziasztok

https://hpcl.hu/1-osztaly-tabella/