Csapatkapitánya nélkül állt ki az eddig pont nélküli Ausztria a magyar válogatott ellen, ez sem kényelmesítette el a fiúkat, figyelni kellett, hiszen az osztrákoknak mennie kellett előre.

Mentek is, nagy lendülettel indult a meccs mindkét részről, de nem éppen arra számított a magyar válogatott, hogy negyedóra alatt háromszor is emberhátrányban kell játszania. A játékvezetők így gondolták, a fiúk meg úgy, hogy nagyszerűen kivédekezik ezeket a szituációkat – Hegedüs Levente is jól védett.

Sőt, amint letelt a második például, szinte azonnal megindult előre válogatottunk, Weidemann Márk lőtt szép gólt, 1-0! Emberelőnyből sikerült növelni az előnyt, Farkas László tette fel a korongot a felsőbe.

A második harmad elején az osztrákok kapuvasat lőttek, ezután viszont megint a magyar csapat dominált, a harmadik gól „hidegrázós” volt, tökéletesen ment a támadás, Kocsis Botond fejezte be – a libabőr már csak a magyar szurkolók miatt is volt garantált, 3-0.

Erre már lehet alapozni a záróharmad előtt, amelynek 4. percében Horváth Bence ugrott ki a koronggal, és nem hibázott, 4-0! Két emberhátrányos helyzetet kellett a harmad derekán megoldani, hősies blokkokkal sikerült ez, hogy aztán mi kerüljünk előnybe. Ezt nem sikerült kihasználni, de a győzelmet semmi sem veszélyeztette.

Meggyőző játékkal lett meg az újabb siker, pénteken Ukrajna következik, az utolsó előtti lépcsőfokként.

Divízió 1/B-s világbajnokság, Asiago, 3. játéknap

Ausztria–Magyarország 0-4 (0-2, 0-1, 0-1)

Magyarország: Hegedüs
Bajkó, Horváth D. (1) – Farkas O., Szalay – Szabó P., Salamon – Deák
Horváth B. 1, Farkas L. 1, Dobos (1) – Nemes, Nádasy, Mihalik G. – Ravasz, Balasits (1), Ivády – Alapi (1), Weidemann 1 (1), Kocsis 1 (1) – Bodzai

Keret

         
No. Név Poszt Klub Szül.
1 HEGEDÜS Levente G DVTK JJSA 2004
2 SZÜCS Botond G KIEKKO-VANTA, FIN 2004
         
1 BAJKÓ Botond D KOOKOO, FIN 2004
2 DEÁK Márton D SAIPA, FIN 2004
3 FARKAS Olivér D DVTK JJSA 2005
4 HORVÁTH Donát D KARLSKRONA, SWE 2004
5 SALAMON Zoltán D IOGNJA 2004
6 SZABÓ Péter D IOGNJA 2004
7 SZALAY Boldizsár D DVTK JJSA 2004
         
1 ALAPI Márton F IOGNJA 2004
2 BALASITS Barnabás F VASAS 2004
3 BODZAI Dávid F KITCHENER JR. R. 2005
4 DOBOS Mihály Bendegúz F JOVI, FIN 2004
5 FARKAS László F IOGNJA 2004
6 HORVÁTH Bence F KALPA, FIN 2004
7 IVÁDY Milán F WINGS HC, SWE 2004
8 KOCSIS Botond F BOSTON HOCKEY, USA 2004
9 MIHALIK Gergő F DHK 2005
10 NÁDASY Márton F UTE JA 2004
11 NEMES Márton F HC  SLAVIA PRAHA, CZE 2005
12 RAVASZ Csanád F BJA 2005
13 WEIDEMANN Márk F BJA 2004
         

Stáb

  Svasznek Bence HC Vezetőedző  
  Tokaji Viktor AC Edző  
  Strenk Hunor AC Edző  
  Kecskeméti Áron GC Kapusedző  
  Manastersky Timothy James AC Vendégedző/Játékosmegfigyelő  
  Szirányi Dániel PS Fizioterapeuta  
  Barna Márton PS Fizioterapeuta  
  Magyar Péter EQ Felszerelés-menedzser  
  Ács Ferenc SC Erőnléti edző  
  Puskás Sándor SC Erőnléti edző  
  Pankár Tibor SP Sportpszichológus  
  Soós Judit SP Sportpszichológus  
  Dobos Sándor ME Média  
  Imre Lajos TM Csapatvezető  



A divízió 1/B-s U18-as világbajnokság magyar programja

Április 25., hétfő, 16:00: Szlovénia–Magyarország 0-3
Április 26., kedd, 12:30: Magyarország – Lengyelország 5-2
Április 27., szerda: szünnap
Április 28., csütörtök: Ausztria–Magyarország 0-4
Április 29., péntek, 16:00: Magyarország–Ukrajna
Április 30., szombat: szünnap
Május 1., vasárnap, 19:30: Magyarország–Olaszország   

forrás: jegkorongszovetseg.hu