A DVTK által szervezett MDL fordulón 27 induló állt táblához a csoportküzdelmek során, ahonnan hét diósgyőri dartsos jutott a főtáblára, míg Halász Sebastian, Kristof Szabolcs, Lévay Máté, Szücs Zoltán, Torockói Ádám, Vadnai Péter József, Varga Balázs és Varga Gergely a 17. lett.

Az egyenes kieséses szakasz első fordulójában Kamenyiczki Tibor döntő legben, Simófi József pedig csapattársa ellenében búcsúzott és zártak a 9. helyen. A negyeddöntőben két miskolci házi rangadót is rendeztek, ahonnan Kürti Áron és André Roland jutott az elődöntőbe, míg Kulifai Gergely és Lövei Milán az ötödik lett, csakúgy, mint Sviderszki Dávid, aki 4:3 arányban maradt alul a négybejutásért.

A döntőbe kerülésért Kürti Áron egy végletekig kiélezett mérkőzésen, döntő legben maradt alul és zárt a harmadik helyen, míg André Roland magabiztos sikert aratott és legveszteség nélkül került a fináléba, ahol végül ezüstérmet szerzett hat legben.

A régiós ranglistán Kürti Áron a második-, Bárány Péter pedig a harmadik helyen áll, míg rajtuk kívül további öt diósgyőri dartsos foglal el országos döntős helyet.

A következő, tizedik MDL fordulót május 11-én Debrecenben rendezik majd.