- Az utazás nagyon hosszú volt. Hétfőn 0:30-kor indultunk Miskolcról, és kedden reggel 6:30-ra értünk a szállásra - ami magyar idő szerint kedd 11:30 -, de a gyorsabb átállást elősegítendően nem aludtunk csak 2-3 órát és folytattuk a napot. Délután egy nagyon könnyű átmozgató kocogással felderítettük a környéket, azóta pedig az edzések rendben mennek - kezdte Majkut Gergely, Niki edzője.

A DVTK még csak 18 éves atlétája Dél-Amerikában három számban áll majd rajthoz. Száz- és kétszáz méter síkon, illetve fő számában, 100 méter gáton, ahol az éremre is van esélye a miskolci sportolónak, aki a maximumra törekszik.

- Nagyon izgatottan vártam a kiutazást, hiszen rég ültem repülőn, és sosem utaztam még ilyen messzire - mondta Gál Nikolett. Úgy indultam el otthonról, hogy mindent szeretnék beleadni a versenybe, de már így is boldog vagyok, hogy kijutottam az első olimpiámra. Száz síkon 12-, míg 200 méteren 26 másodperchez közeli idő, és a döntőbe jutás a célom, ami nehéz lesz, de nincs lehetetlen. Száz gáton pedig 14 másodperc körül szeretnék futni, és érmet szerezni, aminek már nagyon örülnék. Képesnek érzem magam ezekre az időkre és arra fogok törekedni, hogy kihozzam magamból a maximumot.

Nemcsak a diósgyőri versenyző, hanem edzője is bizakodóan tekint a játékok felé az elmúlt hetek alapján.

- Niki nagyon jó formában van. Az utóbbi hetekben sorra egyéni csúcsokat futott edzésen, így a versenyen is mindhárom számban az egyéni legjobbjának megjavítása a cél, míg a legerősebb számában 100 méter gáton bízunk az érmes helyezésben. A két sprintszámban az egyéni csúcsok megdöntése szerencsés esetben pedig pontszerző helyezést is jelenthet - zárta a DVTK atlétaedzője.

Gál Nikolett programja a XXIV. siketlimpián*

05.07. (szombat)

21:00 - 100m előfutam

05.08. (vasárnap)

15:00 - 100m elődöntő

22:00 - 100m döntő

05.10. (kedd)

22:30 - 100m gát döntő

05.12. (csütörtök)

21:50 - 200m előfutam

05.13. (péntek)

15:20 - 200m elődöntő

22:25 - 200m döntő

*magyar idő szerint

Eredmények: https://www.deaflympics2021.com/

Élő stream: https://www.youtube.com/c/XPlayTVDigital