Beharangozó 2022. május 6., péntek

"A legfontosabb mérkőzés következik"

A női röplabda Extraliga hetedik helyért vívott párharcában a DVTK az MTK Budapest gárdáját fogadja. A tét nem kicsi, hisz a DVTK győzelmével egyenlíthet a három győzelemig tartó párharcban, és kiharcolhatja az ötödik, mindent eldöntő mérkőzést. A találkozó előtt dr. Szabó Évát, a röplabda szakosztály sportigazgatóját kérdeztük.

"A legfontosabb mérkőzés következik"


- Már az előző hazai mérkőzésen is szépszámú nézőközönség és hangos szurkolás közepette játszhattunk, akkor sajnos nem tudtuk ezt eredményes játékkal meghálálni a kilátogató fanatikusoknak - mondta dr. Szabó Éva. - A hétközi összecsapáson kijött a csapatból az eddig is benne rejlő potenciál, külön öröm, hogy akkor is számos diósgyőri szimpatizáns volt a helyszínen, mondhatni idegenben is hazai pályát teremtettek számunkra. A szombati összecsapás előtt arra szeretném kérni a DVTK szurkolóit, hogy ha tehetik, látogassanak ki az MTK elleni összecsapásra és a helyszínen buzdítsák a lányokat. A diósgyőri röplabdázás talán legfontosabb mérkőzése következik, ahol minden labdamenetnek óriási jelentősége lesz. A győzelemhez természetesen a mi akaratunk, kitartásunk és küzdeni tudásunk az elsődleges, de számítunk a diósgyőri publikum páratlan buzdítására is!

Női Röplabda Extraliga - 7. helyért - 4. mérkőzés

2022. május 7., szombat
18:00 DVTK - MTK Budapest

A mérkőzés ingyenesen látogatható!