DVTK - ZTE 2:1 (1:1) 1
Köteles maradásának Veréb György is örül


- Ez a lehetőség jóval közelebbi volt, mint a nyári, Norwich City-féle próbajáték. A belga Mechelen vezetőivel azonban nem sikerült a Diósgyőrnek egyezségre jutni, így maradok Miskolcon. Szerettem volna külföldre szerződni, de csak azt tudom mondani, mint a nyáron: edzek, készülök, hogy minél jobb tavaszt produkáljak én is és a csapat is. Nem foglalkozom a múlt héten történtekkel, csakis a jövőre koncentrálok. Ami szép lehet, hiszen a keretünk magja megmaradt és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy a középmezőnybe érjünk. Jól esett, hogy Erwin Koeman számít rám a válogatottnál, ez is jelentős motiváció számomra, és úgy szeretnék védeni, hogy továbbra is kapjak meghívót - mondta ,,Kötél" a szertefoszlott belga szerződéssel és a tavaszi terveivel kapcsolatban.

- Eleinte úgy tűnt, hogy Laci a Mechelen kapusa lesz, ám a tárgyalás legvégső periódusában olyan ajánlatot kaptunk, ami nem volt egyenértékű a játékos valódi értékével. Válogatott kerettag hálóőrről van szó, a DVTK értékéről, nem fogjuk fillérekért elkótyavetyélni. Maradásával csakis erősödött együttesünk - mondta Dlusztus Imre ügyvezető az elmaradt transzferrel kapcsolatban.