MTB XCO Csömör Kupa 2022

Június 18-án került sor az idei első hazai UCI kategóriás XCO versenyre, a Csömör Kupára, ahol három diósgyőri versenyző is rajthoz állt a Bulgárkertben, ahol UCI C2-es besorolású versenyről lévén szó, nemzetközi mezőny gyűlt össze.

Az U13-asok népes, 28 fős mezőnyében Leányvári Benjámin szerezte meg a legjobb miskolci helyezést a szombati napon a piros-fehér versenyzők közül. A DVTK fiatalja a hatodik helyen szelte át a célvonalat a háromkörös versenyen, hat másodperccel a negyedik pozíció mögött. Az U15-ösök versenyében Leányvári Áron szintén a mezőny első felében végzett és 11. lett, míg egy korosztállyal feljebb Rózsa Dániel a 13. helyen zárt.

U13 fiú

Leányvári Benjámin 6. hely

U15 fiú

Leányvári Áron 11. hely

U17 fiú

Rózsa Dániel 13. hely

BMTB Series II. forduló - Kazincbarcika

A májusi hagonyi fordulót követően Kazincbarcikán folytatódott a 2022-es BMTB Series, ahol kilenc piros-fehér versenyző is harcba szállt az érmekért.

Az U9-es lánynok versenyében a DVTK Cycling teamben debütáló Vámos Janka a 2. helyen végzett, míg a fiúknál Mády Áron és csapattársa, Szőnyi Zalán fej-fej mellett küzdöttek az aranyéremért, amit végül hat másodperccel előbbi diósgyőri kerékpáros szerzett meg. A népes U13-as mezőnyben Leányvári Benjámin fölényes győzelmet aratott előző napi Csömör Kupai szereplése után, míg Vizi Bálint és Andorkó Levente a 6. és 7. helyen futottak be. Az U15-ös kategóriában Leányvári Áron a 4. helyen végzett, míg egy korosztállyal feljebb Rózsa Dániel stabil teljesítményt nyújtva ezüstérmet szerzett. Az elit férfi kategóriában Korpa István a harmadik helyen szelte át a célvonalat és szerezte meg ezzel a DVTK hatodik érmét.  

U9 lány

Vámos Janka 2. hely

U9 fiú

Mády Áron 1. hely

Szőnyi Zalán 2. hely

U13 fiú

Leányvári Benjámin 1. hely

Vizi Bálint 6. hely

Andorkó Levente 7. hely

U15 fiú

Leányvári Áron 4. hely

U17 fiú

Rózsa Dániel 2. hely

Felnőtt férfi

Korpa István 3. hely