A számszerű eredmény azonban ebben az esetben másodlagos, hiszen a DVTK utánpótlásában edződő fiatalokkal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy az akadémia a lehető legjobban felkészítse őket a felnőtt futball kihívásaira. 

- Mindig a legtöbbet akarom kihozni a csapatból, ezért soha nem vagyok elégedett - szögezte le előre az elmúlt szezonnal kapcsolatban Zsivoczky Gyula, a DVTK tartalék vezetőedzője. - Csakúgy, mint egy évvel korábban, most is nehezen lendültünk játékba, a fiataloknak ugyanis idő kellett ahhoz, amíg az utánpótlás bajnokságokból érkezve, felvették a felnőttek ritmusát. Az ősz közepén aztán produkáltunk egy kilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, ami kiegyenesítette a mutatónkat. Tavasszal is volt néhány hét, amikor hullámvölgyben voltunk, ám a hajrában hat találkozón keresztül nem találtunk legyőzőre, ami ugyancsak jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 50 ponttal fejezzük be a bajnokságot. 

A DVTK tartalékban tehát hétről-hétre szóhoz jutottak a saját nevelésű fiatalok, közben pedig az NB II.-es fiatalszabálynak köszönthetően az első csapat igényét is ki kellett elégíteni. A szurkolók több saját nevelésű akadémistát is megismerhettek a mögöttünk hagyott szezonban, hiszen a kezdeti időkben Zsemlye Balázs és Kispál Tamás, később Jurek Gábor, Csatári Gergő és Vajda Botond is bemutatkozott a nagyok között. 

- Jó ezen a névsoron végig tekinteni, mert elsősorban ezért vagyunk, folyamatosan ezért dolgozunk - tette hozzá Zsivoczky Gyula. - A DVTK tartalék munkáját nem feltétlenül a megszerzett bajnoki helyezés és a pontszám minősíti, hanem az, hogy mennyire tudjuk segíteni a felnőtt együttes munkáját, méghozzá olyan fiatalokkal, akik magasabb szinten is megállják a helyüket. Ezért szoktam mondani, hogy számunkra az NB III., nem cél, sokkal inkább egy eszköz. Az előző bajnokságban legalább egy, 2003-as, vagy annál fiatalabb játékosnak folyamatosan lehetőséget kellett biztosítani az NB II.-es együttesben, éppen ezért legalább 3-4 akadémistának rendszeresen a keretben kellett lennie. Ez pedig tovább segítette, építette ezeket a játékosokat. Örülök, hogy a korosztályos válogatottban a nagyobbaknál kapus Bánhegyi Bogdán mellett Jurek Gábor, Csatári Gergő és Illés Bálint lehetőséget kapott, ez is remek visszaigazolása az elvégzett munkának. Az NB III.-as mezőnyben a többi második csapathoz hasonlóan a mi helyzetünk is speciális. Minden évben vannak buktatók, nehéz periódusok, de ebből a végére mégis ki tudunk egyenesedni úgy, hogy közben az egyén fejlődését tartjuk leginkább szem előtt. 

A DVTK tartalék csapata rövidesen megkezdi a felkészülést a következő bajnokságra. A rajtig öthetes közös munka vár a keretre, amely tovább fiatalodik Diósgyőrben. A szakmai stábnak gyakorlatilag mindent elölről kell kezdnie, új csapatot építenek az NB III.-as nyitányra. 

- Ha a most kezdődő szezont összehasonlítjuk az előző kettővel, akkor toronymagasan a legnehezebb év vár ránk. Komoly feladat előtt állunk, de szeretjük a nagy kihívásokat - folytatta Zsivoczky Gyula. - A fiatalok fejlődése szempontjából ugyanis azt az utat választjuk, hogy hogy még az eddigieknél is több játékpercet biztosítsunk számukra. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez sok nehézséggel, hullámhegyekkel és völgyekkel járhat, de állunk a feladat elébe. 

Házi góllövőlista

14 gólos
Korbély Kristóf

13 gólos
Csatári Gergő

7 gólos
Jurek Gábor

4 gólos
Girdán Levente
Jónyer Kristóf
Karika Balázs
Tóth Borisz

3 gólos
Bartha Ricardo
Sós Máté
Molnár Roland
Asmir Suljic

Az NB III., Keleti csoport végeredménye

1. Kolorcity Kazincbarcika SCKOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 38 32 5 1 106 23 83 101
2. Debreceni EACDEBRECENI EAC 38 25 8 5 93 31 62 83
3. BKV 2013BKV 2013 38 23 5 10 64 45 19 74
4. Aqua-General HajdúszoboszlóAQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ 38 20 10 8 74 39 35 70
5. FC TiszaújvárosFC TISZAÚJVÁROS 38 21 6 11 79 54 25 69
6. Kisvárda Master Good II.KISVÁRDA MASTER GOOD II. 38 19 8 11 67 47 20 65
7. Sényő-Carnifex FCSÉNYŐ-CARNIFEX FC 38 18 8 12 66 59 7 62
8. Putnok FCPUTNOK FC 38 16 11 11 65 48 17 59
9. Újpest FC II.ÚJPEST FC II. 38 16 9 13 67 53 14 57
10. Füzesgyarmati SKFÜZESGYARMATI SK 38 12 15 11 49 53 -4 51
11. Békéscsaba 1912 Előre FC IIBÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FC II 38 14 8 16 82 75 7 50
13. Tiszafüred VSETISZAFÜRED VSE 38 13 8 17 57 60 -3 47
14. DVSC IIDVSC II 38 13 6 19 63 67 -4 45
15. Eger SEEGER SE 38 13 5 20 47 66 -19 44
16. Jászberényi FCJÁSZBERÉNYI FC 38 10 5 23 44 71 -27 35
17. Salgótarjáni BTCSALGÓTARJÁNI BTC 38 7 10 21 38 65 -27 31
18. HVSC-Polgári Kft.HVSC-POLGÁRI KFT. 38 7 6 25 39 109 -70 27
19. Tállya KSETÁLLYA KSE 38 5 6 27 27 107 -80 21
20. Törökszentmiklósi FCTÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC 38 4 9 25 36 93 -57 21