A Lantos Mihály Sportközpontban rendezett felnőtt országos bajnokságon ezúttal hat diósgyőri atléta hat számban állt rajthoz a háromnapos megmérettetésen.

A legnagyobb éremesélye a piros-fehéreknek a szombati női 100 méteres gátfutásban ígérkezett, ahol két miskolci atléta is jó esélyekkel szállt harcba a verseny legerősebb mezőnyében. A második előfutamban a hatos pályán indult Tóth Anna a DVTK korosztályos vb bronzérmese, aki az átlagosra sikerült rajtja után fantasztikus futással új, 13.23-as U20-as országos csúcsot állított fel, ezzel átadva Sorok Klaudia öt éve fennálló 13.27-es rekordját a múltnak. Így az U18-as szabadtéri (0.84), a fedettpályás U20-as országos rekordja után Tóth immáron három nemzeti csúccsal büszkélkedhet.

A diósgyőriek 18 éves sprintere mellett Bacsa Fanni is bejutott az egy óra múlva esedékes fináléba, amit az előfutamokkal ellentétben már szakadó esőben lőttek el. Tóth Anna ezúttal jól kapta el a rajtot és fej-fej mellett haladt Kerekes Grétával nagyot csatázva a második helyért, ám az utolsó gátakhoz közel került és hibázott, ami miatt az ötödik helyen ért célba 13.38-al, míg Kerekes Gréta 13 másodpercen belüli idővel szerzett ezüstérmet. A finálé másik DVTK-s résztvevője Bacsa Fanni a hetedik helyen szelte át a célvonalat.

- Egész jól indult a nap, felszabadultan, energetikusan keltem fel, már nagyon vártam ezt a versenyt. Mindenkiben volt egy kis extra tűz, örültem neki, hogy ilyen erős ellenfelekkel szemben futhattam. A döntő előtt szintén éreztem, hogy jó formában vagyok, ez a hetedik gátig be is bizonyosodott, de utána egy kicsit elkapkodtam a futásom végét. Viszont egyáltalán nem vagyok elégedetlen, mindenképpen bizakodó vagyok az U20-as világbajnokság előtt, ami a fő versenyem lesz idén - értékelt a MASZ hivatalos honlapjának az új országos csúcstartó Tóth Anna a döntőt követően.

Szintén a selejtezőben teljesített jobban a DVTK másik fiatal atlétája, Monoki Benjámin. A diósgyőriek hármasugrója a negyedik helyen hatalmas, több mint 60 cm-es egyéni legjobbal, 14.57-el jutott be a másnapi fináléba. A döntőben sajnos neki sem jött ki a lépés és a hetedik lett, ám így is egy nagy egyéni csúccsal utazhatott haza a 2003-as születésű ugró.

A további piros-fehér indulók közül Zákányi Panna ötödik lett 3000m akadályon, míg Nemes Rita a hatodik helyet szerezte meg női súlylökésben.

127. Atlétikai Magyar Bajnokság

Férfi távolugrás

Pintér Erik 13. hely (6.44)

Monoki Benjámin 15. hely (6.18)

Férfi hármasugrás

Monoki Benjámin 7. hely (14.57 PB - 13.70)

Női 100 méter gát

Tóth Anna 5. hely (13.23 U20NR - 13.38)

Bacsa Fanni 7. hely (14.13 - 14.30)

Női 3000 méter akadály

Zákányi Panna 5. hely (11:53.99)

Női súlylökés

Nemes Rita 6. hely (12.62 - 12.78)

Női gerelyhajítás

Nemes Rita 13. hely (38.03)

Fotó: MASZ