- Már a negyedik tanévet zárta a DVTK Ösztöndíj Program, aminek országszerte nincs párja - kezdte Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója és a DVTK Ösztöndíj Program szakmai vezetője. - Mintegy 60 ösztöndíjas diák heti rendszerességgel vett részt matematikából és fizikából tehetséggondozó foglalkozásokon a DVTK szervezésében. A középiskolai tananyagon túl szélesebb ismeret adó tudást adtunk át, illetve célként tűztük ki magunk elé a versenyekre történő felkészítést is. Az eredményeket összegezve elmondható, hogy idén is sok szép sikert értek el a diákok és tanáraik - sorolta az igazgató. 

A fiatalok az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken, illetve alacsonyabb évfolyamokon az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen, a Bolyai Matematika Csapatversenyen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaversenyen mutatták meg tudásukat. A részletes eredmények innen tölthetők le.

- A foglalkozásokon elvégzett munkát ismerve azt is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a sikerekben nagy szerepe volt a DVTK Ösztöndíj Program foglalkozásainak - tette hozzá.

A foglalkozásokat többek között a DVTK Medical & Fájdalom Ambulancia épületében található konferencia teremben tartották a Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium tanárai, illetve egy oktató a Miskolci Egyetemről csatlakozott.

- Szeretném megköszönni a programban részt vevő kollégák munkáját, hiszen ilyen magas szinten sokkal több felkészüléssel jár egy óra megtartása - mondta Madarász Péter. - Úgyszintén szeretném megköszönni a DVTK és a többi támogató segítségét! 

A programhoz új támogatóként a Metalsun Kft., megyénk vezető fémhulladék kereskedője is csatlakozott. A közel ötmilliárd forintos árbevétellel rendelkező cégnél 15 munkavállaló dolgozik, az alvállalkozókat is beleszámítva pedig közel száz főnek biztosítanak munkalehetőséget.

- Szeretjük a labdarúgást, szeretjük a DVTK-t, ezért szívesen támogatjuk a klubot, és örömmel csatlakoztunk a klub által indított ösztöndíj programhoz is - mondta Molnár Péter a Metalsun Kft. tulajdonosa a DVTK Ösztöndíj Program támogatói nevében. - Borsod megyei cég vagyunk, a telephelyünk Berente és Sajószentpéter között található, a lehetőségeinkhez mérten szeretnénk a helyi fiatalokat támogatni a sportolásban és a tanulásban is. Fontos a regionális összefogás annak érdekében, hogy a diósgyőri sportolók minél jobb körülmények között készüljenek, és a miskolci tehetséges diákok az élet más területein is kiteljesedhetnek. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a mostani befektetés évek múlva, ha nem is anyagi értelemben, de busásan megtérül.