- Korábban is jól éreztem magam Diósgyőrben, máskülönben nem tértem volna most vissza - kezdte Oláh Adrienn. - 2021 elején azért távoztam, mert úgy éreztem, egy kis változás csak jót tesz a pályafutásomnak. Győrben eleinte minden jól indult, azonban az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kaptam, így új csapatot kerestem. Több lehetőség közül végül azért döntöttem a visszatérés mellett, mert az egykori társak sok pozitívumot soroltak fel az itteni munkával kapcsolatban, sok változás történt jó irányban, mióta elmentem. Véglegesen Bém Gábor vezetőedző győzött meg, az ő  szemlélete nagyon hasonlít az enyémhez, így elfogadtam a DVTK ajánlatát. Természetesen a mezőny első harmada a nagy vágyunk, de ha figyelembe vesszük, milyen átalakulások zajlanak Diósgyőrben, mennyien távoztak, akkor a középmezőny lehet a realitás.

Oláh Adrienn Kisvárdán született, Nyíregyházán kezdett el focizni, ahonnan az Astra kedvéért költözött Budapestre. A felnőttek között az MTK színeiben mutatkozott be, ahol három bajnoki aranyat és két kupagyőzelmet ünnepelt, kétszer a nemzeti csapatban is pályára lépett. Első diósgyőri korszakában sérülés hátráltatta, az elmúlt másfél évben a bajnoki döntős Győrben szerepelt.

Névjegy

Név: Oláh Adrienn 
Születési idő: 1999. május 19.
Születési hely: Kisvárda 
Poszt: támadó

Sikerei
Magyar A-válogatott (2/0)
Magyar bajnok (2-szor)
Magyar Kupa-győztes (1-szer)

Pályafutás
2022/2023 Diósgyőri VTK (NB I.)
2021/2022 ETO FC Győr (NB I.) 16/4
2020/2021 tavasz ETO FC Győr (NB I.) 6/4
2020/2021 ősz Diósgyőri VTK (NB I.) 11/2
2019/2020 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.) 1/0
2019/2020 ősz MTK Hungária (NB I.) 1/0
2018/2019 MTK Hungária (NB I.) 19/9
2017/2018 MTK Hungária (NB I.) 11/4
2016/2017 MTK Hungária (NB I.) 10/1
2016/2017 MTK U18
2015/2016 MTK U19 (NB II.) 6/3
2015/2016 MTK U17
2014/2015 MTK U19 (NB II.) 12/13
2014/2015 MTK U17
2013/2014 Astra HFC (BLSZ Női bajnokság) 1/0
2013/2014 Astra HFC U17, U15
2011-2014 Nyíregyháza utánpótlás

Játékosmozgás a DVTK női csapatánál (2022/2023 nyár)

Érkezett
Bokros Veronika (kapus - DVTK LSA)
Havasi Bernadett (védő - DVTK LSA)
Nagy Panna (támadó)
Oláh Adrienn (támadó)
Somogyi Diána (védő - DVTK LSA)
Zahár Flóra (támadó - DVTK LSA)

Távozott
André Antónia (a DVTK nem újította meg a lejárt szerződést)
Hanna Barker (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Biljana Bradić (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Nagy Melinda (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Ónodi Vanessza (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Maria Palama (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Schildkraut Fruzsina (nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot)
Bianca Sandu (a DVTK nem újította meg a lejárt szerződést)
Vig Klaudia (a DVTK nem újította meg a lejárt szerződést)