A DVTK U23-as világbajnoki indulója, Orosz Ákos a felnőtt válogatókon szerzett dobogós helyezései után kiváló formában várta a korosztályos országos bajnokságot, ahol ezt bizonyítva két számban sem talált legyőzőre. A diósgyőriek tehetsége a K1-esek 200 méteres számában több mint két tizedes előnnyel csapott elsőként célba, míg K4-ben szintén ezen a távon Istenes Mártonnal, Keresztes Kristóf Domonkossal és Kovács Gergővel (Vasas SC-ARC-S) kiegészülve is győzni tudott.

Testvére, az U23-as Európa-bajnok Orosz Adrienn K1 200 méteren több mint hat tizedes előnnyel szerezte meg a DVTK harmadik aranyérmét, míg K2 500 méteren Szendy Lilla Katalin (KSI SE) oldalán a harmadik helyen ért célba a fináléban.

A piros-fehérek ötödik medáliáját a Mikóczki Lili, Ritli Csenge, Szabó Eszter és Turóczi Csenge Zsuzsanna alkotta négyes szállította, akik a serdülőknél végeztek a bronzérmes pozícióban 1000 méteren, míg az eggyel rövidebb és hosszabb távon is az első hat között zártak a bajnokságon.

Hornyik Hanna az ifjúságiaknál K4 1000 méteren tiszafüredi társaival az ötödik lett, míg Mikóczki Lili és Szabó Eszter párosa a kilencedik helyet szerezte meg a K2 női serdülő egy kilométeres döntőjében.

A versenyzőket a DVTK Kajak-kenu szakosztályának új stábja, Orosz Mariann (szakosztályvezető), Orosz Sándor (edző) és Rajnai Sándor (edző) készítették fel.

Serdülő, Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Magyar Bajnokság

K4 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m

Hornyik Hanna 5. hely (Dékány Lili, Fodor Virág, Papp Bettina - City-Gas Tiszafüred SE)

K2 Női Serdülő U16. 1000m

Mikóczki Lili és Szabó Eszter 9. hely

K4 Női Serdülő U15-U16. 1000m

Mikóczki Lili, Ritli Csenge, Szabó Eszter, Turóczi Csenge Zsuzsanna 3. hely

K1 Női U23 500m

Orosz Adrienn 7. hely

K2 Női U23 500m

Orosz Adrienn 3. hely (Szendy Lilla Katalin - KSI SE)

K1 Férfi U23 200m

Orosz Ákos 1. hely

K1 Női U23 200m

Orosz Adrienn 1. hely

K4 Férfi U23 200m

Orosz Ákos 1. hely (Istenes Márton, Keresztes Kristóf Domonkos, Kovács Gergő - Vasas SC-ARC-S)

K4 Női Serdülő U15-U16. 500m

Mikóczki Lili, Ritli Csenge, Szabó Eszter, Turóczi Csenge Zsuzsanna 6. hely

K4 Női Serdülő U15-U16 2000 m

Mikóczki Lili, Ritli Csenge, Szabó Eszter, Turóczi Csenge Zsuzsanna 5. hely

K1 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m

Hornyik Hanna 13. hely