Összefoglaló 2022. szeptember 10., szombat

DVTK - DEAC II. 42-29 (21-12)

Hazai pályán, a DEAC II. csapata ellen kezdte meg az NB II. Észak-keleti pontvadászatát a DVTK felnőtt férfi kézilabda csapata. A piros-fehérek a kicsit nehezebb kezdés után látványos kézilabdát játszva, magabiztosan nyerték meg a mérkőzést több, mint tíz góllal.

DVTK - DEAC II. 42-29 (21-12)


NB II. Észak-kelet 1. forduló

DVTK - DEAC II. 42-29 (21-12)

Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Tornaterme

Játékvezetők: Aczél Attila Zsolt, Nagy László

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve

 

Molnár András vezetőedző: A kezdeti izgalmakat kivéve végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést. Mivel gyakorlatilag csak információink voltak az ellenfélről, videónk nem, így próbáltuk a mi játékunkat érvényesíteni, ami azt gondolom, hogy a mérkőzés nagy részében sikerült is, talán csak azt sajnálom, hogy az utolsó nyolc percben kaptunk nyolc gólt. Ma harcos erényeket csilloggattunk, és látszódott, hogy mindenkin rajta volt a munkásruha, mindenki harcolt és küzdött. Nagyon örülök annak, hogy az ifjúsági kapusunk kivételével - aki pár órával ezelőtt már játszott egy mérkőzést -mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, de ettől sokkal fontosabb az, hogy a srácok meghálálták a bizalmat és csak Gratulálni lehet nekik, mind a hozzáállásukért, mind a teljesítményükért! A következő fordulóban az abszolút bajnokesélyes Mezőkövesdhez utazunk, igazán ott fogjuk tudni beárazni magunkat, hogy hol tartunk. Ők kimagasló csapata ennek a mezőnynek, de nem feltett kézzel fogunk odamenni, és bízom benne ahogy a mai napon, úgy fogunk harcolni.

 

A nyitófordulóban a 42 gólt dobó DVTK csapatából 12 különböző játékos volt eredményes, akik közül Kohlrusz Levente nyolc-, Saláta Domonkos hat-, Kiss Dávid pedig öt találatig jutott, míg Torma Antal nagyszerű kapusteljesítménye mellet egy gólt is szerzett. Nagyarányú győzelmének köszönhetően a Diósgyőr az első vagy a második helyről várhatja a szeptember 18-ai második fordulót, a bajnokesélyes Mezőkövesd vendégeként.