U19: DVSC - DVTK 0-0

Az első félidőben a Diósgyőri VTK, a fordulás után viszont a hazaiak nyújtottak jobb teljesítményt az U19-es bajnoki mérkőzésen. A kapuk azonban mindkét oldalon érintetlenek maradtak, a csapatok pedig egy-egy ponttal gazdagodtak.

U17: DVTK - KTE 5-3 (3-1)

Fordulatos és gólgazdag mérkőzést játszott a Kecskemét ellen a Diósgyőri VTK U17-es korosztálya. A piros-fehérek hátrányból fordítottak, majd háromgólos vezetést szereztek. Az ellenfél viszont a második játékrészben szorossá tette a találkozót, a végső szó azonban Miskei Attila csapatáé volt.

U16: DVSC - DVTK 3-4 (2-0)

Változatos és fordulatos mérkőzést játszott az U16-os korosztály Debrecenben. A hazaiak kétgólos előnyt szereztek, de a második játékrészben Icsó Zsolt együttese megfordította az összecsapást.

U15: Vranov - DVTK 1-4 (1-2)

A bajnoki szünetet kihasználva újabb felkészülési mérkőzést játszott a Diósgyőri VTK U15-ös korosztálya. A piros-fehérek a Felvidéken jártak, ahol négy gólt szereztek és magabiztos győzelmet arattak.

U14: DVTK - PAFC 1-2 (1-0)

Kristóf Zalán góljával már az első játékrészben vezetést szerzett a Puskás Akadémia ellen a Diósgyőri VTK U14-es korosztálya. A felcsúti együttes azonban a hajrához közeledve rövid időn belül kétszer is betalált, így végül a találkozón vendég győzelem született.

U13: Sajóvölgye - DVTK 0-6 (0-0, 0-0, 0-4, 0-2)

Szorosan alakult az mérkőzés első fele Múcsonyban, a Diósgyőri VTK és a Sajóvölgye Focisuli bajnoki találkozóján. a találkozó második felében azonban a piros-fehérek jóval eredményesebben futballoztak.

U12: Sajóvölgye - DVTK 0-8 (0-1, 0-4, 0-0, 0-3)

Az egyik partnerklub otthonában vendégszerepelt a Diósgyőri VTK U12-es csapata. A területi elven zajló korosztályos bajnokságban a két csapat Múcsonyban csapott össze egymással.

U11: MLSZ Bajnokság, 1. forduló

Megkezdődött az MLSZ által szervezett bajnokság az U11-es korosztályban. A nyitó forduló összecsapásait Nyíregyházán rendezték meg, ahol a Diósgyőri VTK a házigazdák mellett a Várda Labdarúgó Akadémia, a DEAC és a DVSC együttesével csapott össze.

U10: MLSZ Bajnokság, 1. forduló

Négy mérkőzést játszott az MLSZ bajnokság nyitó fordulójában a Borbély Gábor és Czető Márk vezette U10-es korosztály. A diósgyőri gyerekek a Keleti csoportban hasznos tornán vettek részt Nyíregyházán.

U9: MLSZ Bajnokság, 1. forduló

Sok helyzetet kidolgozott Nyíregyházán a Diósgyőri VTK U9-es csapata, de ezúttal  nem sikerült annyi gólt szerezni, mint korábban. Az MLSZ Bajnokság 1. fordulójában Vass László legénysége négy találkozón lépett pályára.

Lányok

LU19: DVTK - FTC 0-3 (0-2)

Fővárosi siker született a vasárnap megrendezett LU19-es bajnoki mérkőzésen. A Ferencváros a szünetre már kétgólos előnyt szerzett a DVTK ellen, a fordulás után pedig a különbség tovább nőtt.