Völgyi Péter:

Az idei szezon előtt a legfontosabb célunk az volt, hogy egyben tartsuk a tavalyi Magyar Kupa-győztes és bajnoki bronzérmes csapat magját, szerencsére ez sikerült is. Sajnos Tóth Franka, aki idén már a felnőtt korú játékosok közé tartozott volna, a BEACba igazolt. Mindenki mást, akit szerettünk volna, hogy Miskolcon maradjon, azt megtartottuk. A két légiósunkkal kapcsolatosan nem a vártak szerint alakult a helyzet, Arella Guirantes a puerto ricói, Darcee Garbin pedig az ausztrál válogatottat képviseli jelenleg is a világbajnokságon. A DVTK kosárlabda csapatának történetében sosem szerepelt még két játékos is világbajnokságon, ezt egy nagy dolognak tartom. Darcee Garbin világbajnoki meghívója meglepetésként ért bennünket, nagy dolog bekerülni egy ilyen ausztrál válogatottba, örülök neki, hogy jól teljesít, amikor játékperceket kap. Arella Guirantes helyzete annyiból szerencsésebb, hogy ő már két hetet eltöltött Miskolcon, megismerkedett a várossal és a csapattársaival is. Ő jelenleg húzóembere a saját nemzeti csapatának. Mindkét csapat jól szerepel a világbajnokságon, ezért az érkezésük csak körülbelül tíz nap múlva várható.

Hat felkészülési mérkőzést játszottunk, a cél az volt, hogy a tavalyi elemeket, az agresszív védekezést és a kreatív támadást gyakoroljuk, fejlesszük. Jelentősen befolyásolja majd az évünket, hogy Euroligában vagy Európa Kupában szerepel-e a csapat, értelemszerűen az Euroligában több mérkőzés van és erősebbek az ellenfelek is. Olyan lesz, mintha minden héten játszanánk egy mérkőzést egy Sopron szintű csapat ellen, és még ezután jönnek a magyar bajnokik. A DVTK történetében még nem volt Euroligás csapat, szeretnénk ezt idén a hazai rendezésű kvalifikációs tornán kivívni.

Minden évben azzal a céllal vágunk neki a bajnokságnak, hogy szeretnénk a legjobb négy közé jutni. Ennek egyrészt van egy rangja, másrészt egy jó pozíciót biztosít számunkra a playoff során, amikor már érmekért kell harcolni. Valószínűleg idén is a Sopron lesz a legerősebb csapat a bajnokságban, ők ráadásul Euroliga címvédőként vágnak neki az idei szezonnak. Ugyanakkor a Szekszárd, a Győr, és a PEAC is erős ellenfélnek tűnnek. Viszont az első forduló azt is megmutatta, hogy a tavalyi évben hátrébb végzett csapatok is erősödtek, nem lehet őket félvállról venni.

A már említett világbajnokság miatt a rotációnk egyelőre szűkös, hat felnőtt és öt U20 kor alatti játékossal vágunk neki a következő mérkőzéseknek. A fiatal játékosok között van egy egészséges versenyhelyzet, aminek nagyon örülök. A sűrű naptár miatt biztos, hogy sok lehetőséghez fognak jutni, a Szigetszentmiklós ellen is az utolsó három percet leszámítva végig volt U20-as játékos a pályán. A felnőtt keret mellett a B  csapatot is igyekeztünk idén megerősíteni: Aho Tyra a Vasas Akadémiától érkezett és már meg is kezdte a beilleszkedést a csapatba. A Csatából érkező Toman Petra viszont keresztszalag-szakadást szenvedett az U17-es világbajnokságon, így ő várhatóan csak a következő szezonban léphet majd pályára.

A klub értékesítési politikája úgy lett kialakítva, hogy arra ösztönözze a szurkolóinkat, hogy bérletet vásároljanak. Remélem, hogy idén is lesz alkalmunk teltházas mérkőzéseket játszani a DVTK Arénában, és ezúttal kérnék mindenkit, aki teheti, hogy szerdán a Vasas ellen szurkoljon a lányoknak. Nagyon hosszú lesz a szezon, nem tudom megígérni, hogy nem lesznek hullámhegyek és hullámvölgyek a csapat játékában, azt viszont igen, hogy minden mérkőzésen küzdeni fognak a lányok a győzelemért. Azt kértem a lányoktól, hogy idén is azt a tüzet lássam a szemükben, amivel tavaly minden rájátszás mérkőzésen kimentek a pályára.

Kányási Veronika:

A csapat nevében azt tudom elmondani, hogy a tavalyi sikerektől sokkal motiváltabbak lettünk. Ez tényleg egy nagyon jó társaság, jól megtaláljuk a hangot egymással a pályán és azon kívül egyaránt. Darcee Garbinnal még nem találkoztunk, de nem gondolom, hogy problémái lennének majd a beilleszkedéssel. Arella Guirantes töltött itt már egy kis időt, megismerkedett velünk és a játékrendszerrel, ő nagyon hamar be fog illeszkedni, ha visszatért a világbajnokságról. A felkészülés alatt éreztük azt, hogy ez egy összeszokott társaság, néha már félszavakból is értjük, mit szeretne a másik, ez nagy előnyünk lehet idén. Ahogy Peti, én is azt tudom megígérni, hogy minden mérkőzésen küzdeni fogunk majd egymásért és a csapatért, és mi is azt kérjük a szurkolóktól, hogy jöjjenek ki a meccsienkre és szurkoljanak nekünk!

Bacsó Zsófia:

Akadémiai játékosként nagyon sokat várok ettől a szezontól, úgy érzem, itt van az a lehetőség, amiért korábban eddig dolgoztam! Természetesen van bennem egy egészséges drukk, de személy szerint sokat várok ettől a szezontól, remélem, idén sikerül meglépni azt a szintet, amit szeretnék elérni. Többen is vagyunk most hasonló helyzetben, ami olyan szempontból jó, mert tudjuk húzni egymást és átlendíteni a másikat a holtpontokon.