A 17. fordulója a régiós MDL küzdelemnek 17 nevezővel, négy csoportban vette kezdetét a Nyíregyházi Darts Club szervezésében, ahonnan minden piros-fehér dartsos főtáblára jutott.

Az egyenes kieséses szakasz 12 játékossal vette kezdetét, ahol az első körben Kürti Áron csoport második helye után sajnos nem tudott továbbjutni, Kamenyiczki Tibor csapattárástól szenvedett szoros csatában vereséget, míg Kulifai Gergely hat legben búcsúzott, így mindhárman a 9. helyen zártak.

Sviderszki Dávid hibátlan mérleggel, négy győzelemmel jutott főtáblára, ahol az első körben erő nyerő volt, azonban a legjobb nyolc között 4:2 arányban kikapott, így az ötödik lett. Bugil Ákos szintén csoportgyőztesként jutott a negyeddöntőbe, ahonnan döntő leges csatában lépett a legjobb négy közé, amit követően 4:0-as sikerrel jutott döntőbe. Lövei Milán az alsó ágon már az első körben táblához állt, ahonnan 4:2-es, és két öt leges győzelem után tette teljessé a diósgyőri házi döntőt. Az arany csatában végül Bugil Ákos diadalmaskodott 4:2 arányban, míg Lövei Milán újra a dobogón végzett a régiós MDL fordulóban.

A Kelet-Magyarországi ranglistán Kürti Áron továbbra is a második, akit Lövei Milán követ hat dobogós helyezéssel követ, míg Bárány Péter, és szezonbeli első győzelme után Bugil Ákos is országos döntős helyen áll.

A következő, 18. fordulót szeptember 30-án a DVTK otthonában rendezik.