28 nevezővel, nyolc csoportban vette kezdetét a szezon utolsó régiós MDL fordulója Debrecenben, ahonnan négy piros-fehér dartsos jutott főtáblára, míg Kamenyiczki Tibor, Lövei Milán, Lévay Máté és Kulifai Gergely 17. lett.

Az egyenes kieséses szakaszban a csoportban egyaránt két-két győzelmet szerző Bugil Ákos és Kürti Áron sem bírt sajnos ellenfelével, így a kilencedik helyet szerezték meg. Sviderszki Dávid hibátlan mérleggel, legveszteség nélkül jutott fel a 16 fős főtáblára, ahol hatalmas csatában 4:3 arányban győzött és bejutott a legjobb nyolc közé. Tóth Zoltán szintén három győztes mérkőzéssel kezdett a csoportküzdelmekben, majd hat legben jutott tovább a főtábla első meccsén. Az elődöntőbe jutásért azonban a két diósgyőri játékos egymással mérkőzött meg, ahonnan Tóth jutott tovább 4:3 arányban, így Sviderszki Dávid az ötödik helyen zárt. Tóth Zoltán a fináléba jutásért ismét hét legben győzött, a döntőben azonban 4:2 arányban alulmaradt, ám így is egy értékes ezüstérmet szerzett.

A régiós ranglistán Kürti Áron a tavalyi évet követően idén is a második helyet szerezte meg nyolc dobogóval és két győzelemmel, míg Lövei Milán a pódiumról éppen lemaradva negyedik lett hat érmes helyezéssel. Országos döntőnős helyen zárt még a kilencedik pozícióban Bugil Ákos is, akikhez akár még további diósgyőri dartsosok is csatlakozhatnak a késő őszi Országos Magyar Darts Liga Döntőre.