Összefoglaló 2022. november 6., vasárnap

Sopron Basket - DVTK HUN-Therm 74-51

A Tippmix Női NB I. A-csoportjának 8. fordulójában a DVTK HUN-Therm a Sopron Basket vendégeként lépett pályára. A rangadóként beharangozott összecsapás, végül rendkívül egyoldalú találkozót hozott, a házigazda a játék minden elemében felülmúlta a Völgyi Pétert nélkülöző vendég csapatot, és megérdemelten nyert 74-51-re.

Sopron Basket - DVTK HUN-Therm 74-51


Megilletődötten kezdte a találkozót a DVTK, amely így mindjárt a mérkőzés elején beragadt, az első piros-fehér kosárra öt percet kellett várni. Kányási hármasánál azonban már tetemes soproni előnyt mutatott a tábla (12-3). Aztán Guirantes is betalált, kezdett éledezni a Völgyi Péter távollétében Ábrahám Márta által irányított csapat. Green büntetőire Sykes válaszolt egy betörés után, majd Veronika szórt egy újabb triplát (14-10). Jovanović hármasával egy pontra jött fel a Diósgyőr, de ekkor megint jött Sykes négy egységgel (18-13). Sajnos az első játékrész végén Fegyverneky büntetőivel és Kunek hárompontosával visszaállt a tízpontos különbség (23-13).

Pontszegényen kezdődött a második negyed, de Bernáth kettesével és Aho Nina hárompontosával kapaszkodott a DVTK (25-18). A mérkőzés következő periódusában Kunek vezérletével, újra tíz pont fölé tornázta a különbséget a házigazda (30-19). Egy 2+1-essel Guirantes csalta a távolságot, és Green is bebrusztolt egy kosarat, de fehér mezesek magabiztosan őrizték a vezetésüket, sőt, Sykes duplája után kialakult az addigi legnagyobb differencia (37-24). A diósgyőriek időkérése jól sikerült, hiszen Green 2+1-esével és Jovanović újabb hármasával tízen belülre néztek a piros-fehérek (37-30). A nagyszünetig azonban már csak négy soproni büntetőt jegyezhettünk fel, ami azt jelentette, hogy a második negyedet is behúzta a bajnoki címvédő együttes (19-17).

Ugyan Bernáth szerezte a második félidő első pontját, de aztán négy soproni pontot láthatott a nagyérdemű. Jovanović kettese után meglett volna lehetősége a DVTK-nak, hogy csökkentse a hátrányát, de nem élt a lehetőségeivel, ezért Fegyverneky ziccere időkérésre késztette a vendégek edzőjét (48-33). Hiába az eligazítás, a piros-fehérek teljesen szétestek, a vendéglátók csináltak egy 6-0-s rohamot, így jött az újabb timeout (54-33). A vészes diósgyőri gólcsöndet Garbin törte meg egy távoli dobással, ezzel éppen húsz pontra jött fel a csapata (56-36). Hogy mennyire dekoncentráltak voltak Greenék, azt jól jelzi, hogy a negyed végéig nemhogy csökkenteni tudták a különbséget, hanem a Sopron még növelni is tudta azt (59-36).

Czukor úgy dobott hármast a záró negyed nyitányaként, hogy ember nem volt a közelében, Bernáth szintén egy triplával válaszolt. Stanković és Czukor újabb duplái tovább szaporították a diósgyőriekért szorítók ráncait (66-39). Fegyverneky két középtávoli tempódobásával harminc pont fölé nőtt a különbség, Green reagált erre közelről (70-41). Egy csapat volt a pályán, még úgyis, hogy a DVTK Kiss és Gurantes tripláival időkérésre késztette a hazai stábot (74-51). A hátra lévő időben már nem változott az eredmény, anegyedet döntetlenre hozta a DVTK, de ez igencsak sovány vigaszt jelentett számára.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 8. forduló

Sopron Basket - DVTK HUN-Therm 74-51 (23-13, 19-17, 17-6, 15-15)

Sopron, Novomatic Aréna, 600 néző. Játékvezetők: Praksch Péter, Tóth Cecília, Frányó Péter.
Sopron: Fegyverneky 16, Sykes 17, Sitku, Brooks 7, Magbegor 6. Csere: Stankovic 6, Kunek 12, Varga A., Czukor 8/3, Böröndy 2. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
DVTK: Bacsó, Aho N. 3/3, Guirantes 12/3, Jovanović 8/6, Green 9. Cserék: Kányási 6/6, Garbin 3/3, Kiss A. 3/3, Bernáth 7/3, Aho T. Megbízott edző: Ábrahám Márta.


Edzői értékelések

Ábrahám Márta: "Először szeretnénk együttérzésünket kifejezni vezetőedzőnknek, Völgyi Péternek és egész családjának. A mérkőzésről szólva: az első és a harmadik negyedben volt igazán negatív ma a játékunk. Az első periódusban nagyon hamar összeszedtük a hibáinkat, a harmadikban pedig nem használtuk el a faultjainkat, hogy megállítsuk a Sopron lerohanásait. A támadásainkból sokszor hiányzott a kellő határozottság és agresszió. Szerdán újra megmérkőzünk a magyar bajnok és Euroliga-címvédő Sopronnal, addig is minden erőnkkel azon leszünk, hogy kiküszöböljük azokat a hibákat, amelyek ma a vereségünket okozták."