Az immáron ötödik alkalommal kiírt ösztöndíj program fő célja a tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása.

Az évnyitón a DVTK Stadion VIP Termében, hétfőn délután, dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatója üdvözölte az idei ösztöndíjasokat, felkészítő tanáraikat, a programban résztvevő gimnáziumok igazgatóit, Csöbör Katalin és dr. Kiss János országgyűlési képviselőket, Veres Pált, Miskolc MJV polgármesterét és az ösztöndíj idei támogatóit, a PekaBau 2000 Kft. és a MetalSun Kft. képviselőit.

 

- Nagy örömömre szolgál, hogy ma itt lehetünk, mert ez azt jelenti, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is megmarad a DVTK Ösztöndíj program - mondta dr. Világi Péter. - Ez már az ötödik éve ennek az országosan egyedülálló programnak, amely a Miskolcon tanuló - matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó - tehetséges középiskolások támogatására jött létre. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy a DVTK létrehozott egy saját alapítványt, így az idei tanévtől a külön erre a célra alapított, Észak-magyarországi Tehetségekért Alapítvány keretében fogjuk az ösztöndíjprogramot működtetni. Az idei tanévtől picit változtattunk az ösztöndíjprogram pályázati kiírásán is: annak érdekében, hogy a programban résztvevő diákokat még jobban motiváljuk, a 2022/23-as tanévben elért versenyeredmények és a tehetséggondozó szakörökön végzett aktív munka alapján 2023 májusában értékes különdíjakat fogunk a legkiválóbb ösztöndíjasok között kiosztani. Bízom benne, hogy a program 50 diákjával nem csak itt találkozhatunk a VIP teremben, hanem szurkolnak majd a DVTK Stadion lelátóin, hogy labdarúgó csapatunk ismét az első osztályban játsszon, vagy a DVTK Arénában drukkolnak női kosárlabda csapatunknak, és lelkesen éneklik majd a DVTK indulóját, benne a klub jelmondatát: Együtt vagyunk, győzni fogunk!

 

- Kicsit hazajöttem, nagyon jól érzem magam és különösen nagy öröm számomra, hogy itt lehetek, hiszen a program indulásakor én is ott voltam és néhány évig koordinátora is lehettem, ezért is külön öröm számomra, hogy a program tovább tud működni - tette hozzá Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere. - Alig van néhány város Magyarországon, ahol városi szintű szakkör működik, olyan városról pedig nem tudok, ahol ez egy ösztöndíjjal egészülne ki. Ebben különleges Miskolc és a DVTK, amely ennek az ösztöndíjnak, szakmai programnak és összefogásnak az élére állt. Csak akkor lehet eredményeket elérni, ha nagyon keményen dolgozunk érte, az itt jelenlévő diákok már bizonyítottak, hiszen teljesítményükkel bizonyítottak és kiérdemelték, hogy részesei lehessenek a programnak. Biztos vagyok abban, hogy egymástól és kiváló kollégáktól tanulva mindenki olyan teljesítményt fog nyújtani, ami kiemelkedő lesz országos szinten is. Ez egy példátlan összefogás, így én is csak csatlakozni tudok, együtt vagyunk, győzni fogunk! Hajrá, Diósgyőr!

 

- Annak idején az Arago Zrt tulajdonosával, Leisztinger Tamással és a A Nő A Siker Alapítvánnyal közösen indítottuk el a programot és úgy gondoltuk, ez a fantasztikus stadion méltó helyszínt ad majd a szakköröknek, hogy a legmagasabb szinten készülhessenek a diákok az előttük álló feladatokra - tette hozzá Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. – Magyarország Kormányával igyekszünk minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy a városunk és a régiónk fejlődjön és olyan vállalkozásokat szeretnénk idehozni, akik otthonra lelnek nálunk. Ezek a cégek igénylik a képzett munkaerőt és azokat a fiatalokat, akik a középiskola és az egyetem elvégzése után itt akarnak maradni és a tehetségük ezeknél a cégeknél bontakozhat ki. Azon dolgozunk, hogy mindenki megtalálja a számítását, ezért fejlesztjük a közműhálózatot, ezért építünk utakat és autópályákat is. Az itt jelen lévő diákokból lehetnek a legjobb matematikusok és fizikusok, és nagyon bízunk benne, hogy nagy sikereket érnek majd el a tanulmányi versenyeken. Kívánom mindenkinek, hogy hozza ki magából a legjobbat! Sok erőfeszítést, „görcsölést” és sok sikert kívánok mindenkinek! A ti sikereitek a mi sikereink is, ez nem csak a sportokra vonatkozik, hanem a matematikára és a fizikára is! Hajrá, DVTK, hajrá matematikusok és fizikusok!

 

- Szeretnék gratulálni mindenekelőtt a diákságnak, hiszen minden városban nagy dolog az, ha valaki egy tanulmányi versenyben oda tud kerülni a legjobbak közé, Miskolcon különösen nagy dolog a természettudományok tekintetében a legjobbak között lenni - zárta dr. Kiss János országgyűlési képviselő. - Miskolc matematika és fizika város, úgy gondolom, hogy városunkban a legnagyobb a verseny ezekben a tudományágakban. Köszönet a DVTK-nak, hogy itt lehetünk, ez egy rendkívüli esemény. Egy klub sikerességét sok mindenben lehet mérni, eredményességben, gólok számában, de biztosan sokan ismerik az FC Barcelona jelmondatát, hitvallását, amely így hangzik: Més que un club, azaz „Több, mint egy klub”. A nagy egyesületeknek felelőssége van, nem csak a sportolóiért, nem csak a szurkolóiért, hanem az egész közösségért, amelyet képvisel. Nem vagyunk még a Barcelona szintjén, de szépen lassan, lépésről-lépésre a DVTK is több lesz, mint egy klub. Ez a cél. Most a DVTK odaállt az itt jelen lévő fiatalok mellé, én pedig azt kérem viszont, hogy amikor eljön az idő, és lehetőségük lesz rá, akkor viszonozzák és álljanak majd a DVTK mellé.

 

A pályázatot elnyert tanulók a 2022/2023-as tanévben is térítésmentesen vesznek részt a heti egy alkalommal szervezett matematika, illetve fizika tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon, valamint havonta 25.000 forint összegű ösztöndíjban részesülnek.

Az ösztöndíjprogram részét képezi idén is, hogy az ösztöndíjasok és a szakköröket vezető pedagógusok díjmentesen tekinthetik meg a DVTK labdarúgó és kosárlabda mérkőzéseit.

Az idei esztendőben az alapítvány kuratóriuma az iskolák szaktanárainak és vezetésének szakmai javaslatai alapján 50 tehetséges, a matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, miskolci állami fenntartású gimnáziumokban tanuló diák pályázatának támogatása mellett döntött.

DVTK tanulmányi ösztöndíjprogram 2022/2023

Név

Intézmény neve

Évfolyam

Szakkör

Babcsán Gergely

Herman Ottó Gimnázium

11

fizika

Bényei Zsigmond

Földes Ferenc Gimnázium

12

matematika

Bérczes Botond

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika

Biró Kata

Földes Ferenc Gimnázium

10

fizika

Bódi Áron

Földes Ferenc Gimnázium

10

fizika

Bottyán Márton Péter

Földes Ferenc Gimnázium

11

fizika

Ehrlich Máté

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika, fizika

Emődi Marcell

Herman Ottó Gimnázium

11

matematika, fizika

Espán Gergely

Herman Ottó Gimnázium

12

matematika

Falucskai Bence

Diósgyőri Gimnázium

11

matematika

Farkas Roland

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika

Fazekas István

Földes Ferenc Gimnázium

12

matematika, fizika

Fehérvári Donát

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika, fizika

Fekete Martin

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika, fizika

Fekete Patrik

Földes Ferenc Gimnázium

12

matematika

Gáthi Donát Ádám

Földes Ferenc Gimnázium

9

matematika

Gömze László Norken

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika

Gurzó Bence

Diósgyőri Gimnázium

12

matematika

Havasi Marcell Milán

Herman Ottó Gimnázium

12

matematika

Iván Máté Domonkos

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika

Juhász Máté

Herman Ottó Gimnázium

11

matematika

Kiss Hunor

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika, fizika

Kolláth Gergely Sándor

Herman Ottó Gimnázium

11

fizika

Konc Ágota

Herman Ottó Gimnázium

9

matematika

Konc Gergő

Herman Ottó Gimnázium

12

fizika

Koós Andor

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika

Kurucz Kitti

Herman Ottó Gimnázium

11

matematika

Lupkovics Lilla

Herman Ottó Gimnázium

11

matematika

Mártonffy Ábel

Földes Ferenc Gimnázium

12

matematika

Molnár István Ádám

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika

Nagy Dávid

Földes Ferenc Gimnázium

10

fizika

Nagy Martin

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika

Novák Péter

Földes Ferenc Gimnázium

11

fizika

Pocsay Levente László

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika, fizika

Rácz Kata

Földes Ferenc Gimnázium

9

matematika

Simon Bálint

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika

Szabó András

Földes Ferenc Gimnázium

9

matematika

Szabó Donát

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika, fizika

Szlivka Mihály

Földes Ferenc Gimnázium

9

matematika, fizika

Szolyák Balázs

Földes Ferenc Gimnázium

10

matematika, fizika

Szűcs Botond

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika

Tóbiás Balázs

Diósgyőri Gimnázium

11

matematika

Tóth Ágoston

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika

Tóth Balázs Márton

Herman Ottó Gimnázium

12

matematika

Tóth Bottyán

Diósgyőri Gimnázium

11

matematika

Tóth Cintia

Zrínyi Ilona Gimnázium

10

matematika

Töreczki Gábor

Földes Ferenc Gimnázium

11

matematika, fizika

Ujpál Bálint

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika

Varga Balázs

Herman Ottó Gimnázium

10

matematika

Zsova Levente

Földes Ferenc Gimnázium

11

fizika