Elsőként Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója, majd Vámosi László, szakmai igazgató köszöntötte a megjelenteket, ezután pedig elkezdődött a tapasztalatcsere. A Sajóvölgye Focisuli ismertette a képzési elveit az U10-U11-es korosztályra vonatkozóan. A DVTK LSA-nál zajló, pre-akadémiához kapcsolódó egyéni képzésről, valamint a tehetséggondozásról Tarnai Dániel, az U13-as korosztály vezetőedzője beszélt. A nap második felében a résztvevők megismerhették az Eger SE kiválasztással kapcsolatos kritériumait, valamint az SBTC szakmai - és képzési elveit. Mindegyik előadást kerekasztal beszélgetés követett, ahol az elhangzottakkal kapcsolatban mindenki kötetlen formában mondhatta el a véleményét. 

- Aki dolgozik, az tapasztal. Nap, mint nap. Éppen ezért fontos, hogy a magyar futball utánpótlás fejlődése érdekében ezeket a dolgokat megbeszéljük, megosszuk egymással - fogalmazott a konferenciával kapcsolatban Vámosi László, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója. - A DVTK-nál a gyerek a legfontosabb, és meggyőződésem, hogy így van ez a partnerklubjainknál. Ezért is gondoljuk azt, hogy legtöbb játékosnak az a leghasznosabb, ha saját környezetében fejlődik.  Az edzők más korosztályoknál, más körülmények között végzik a mindennapi tevékenységüket. Lényeges, hogy megismerjük, belelássunk ebbe a folyamatba, mert csak így tudunk a jövőben közösen gondolkodni, egy irányba menni, hiszen a DVTK Multisportklub jellegéből adódóan is kiemelt célja, hogy világos karrier tervet tudjon bemutatni a játékosoknak, edzőknek és a szülőknek. Első sorban a fiatalabb korosztályoknál a sportolás, az egészséges életmód kialakítása a legfontosabb, akkor is nagyon büszkék leszünk, ha egy regionális összefogás eredményeként, az itt megszerzett alapokkal később a DVTK színeiben lesznek atléták, jégkorongozók, birkózók vagy éppenséggel egészséges a sportot és sportolni szerető felnőttek. Éppen ezért nagyon hasznos volt a mostani Regionális Konferencia, amelyből újabbat és újabbat is tervezünk. Ezeknek az eseményeken igazából akkor lesz értelme, ha az őszintén elhangzott javaslatokat mindenki be tudja építeni a napi gondolkodásba, edzésekbe, mérkőzésekbe.

Több megjelent vezetőedző is hasonlóképp vélekedett. A tapasztalatcsere rendkívül fontos, mert ha csak egy-egy hasznos praktikát, edzésfeladatot tanulnak a másiktól, akkor már megérte a közös gondolkodás. 

- Ez a nap rendkívül hasznos volt az Észak-keleti régió vezetőinek, edzőinek és bárkinek, aki azért dolgozik, hogy a labdarúgásban együttesen lépünk előre - tette hozzá Sóskúti Balázs, az Eger SE U14-es csapatának vezetőedzője. - Azt látom, hogy hogy egyre többen bíznak abban az irányban, amit hazánk ezen részén meghatároztak. A Sajóvölgye Focisuli, a DVTK, az Eger SE és az SBTC szakemberei kiváló és tanulságos előadást tartottak a hallgatóság számára. Meglátásom, hogy ezek a szakmai napok a régiónkat, a gyerekek fejlődését és a labdarúgást viszik előre. Minden egyes ötlet célra vezethet, ezért fontos, hogy meghallgassuk, megértsük egymást.